ma találkoztam az új osztálytársaimmal az egyetemen. heten vagyunk, ami kiváló szám, pontosan akkora a csoport, hogy feltűnjön, ha mindig hülyeséget mondok vagy ha nem mondok semmit. meg egyébként is. egyelőre sajnos nem szereztem barátokat, kicsit úgy tűnt, hogy ezek a menő beszédterapeuta lányok mind egymással barátkoznak, de nem adom fel, kis busy bee leszek, ha addig élek is. nem hagyom, hogy megint én legyek az, akit nem vesznek észre.
és hogy milyen az egyetem? a campus óriási, beiratkozás közben kétszer is eltévedtem, de szerencsére a neurolingvisták nem a campuson vannak, hanem egy csúcsmodern épületben Bloomsbury és Camden sarkánál. elég, ha annyit mondok, hogy háromféle tanulóhely van kialakítva, egy néma, egy halkan beszélgetős meg egy zajos?
délután felvettem az óráimat is, 60 kredit, ez három tárgy, egy két féléves és két egy féléves: bevezetés az agykutatásba, kutatási módszerek (ez a két féléves) és konverzációelemzés.

mindenesetre a délutáni kávétréningen (Understanding Acidity) már jobban otthon éreztem magam, akolmelegben együtt szidjuk a rendszert és szomorkodunk, amiért nem keresünk jobban, ahelyett, hogy mind beadnánk a felmondásunk, lehetőleg egyszerre. jellemző.
utána pedig egy barát búcsúbulija: C volt az egyetlen nálunk, aki egyszerre tanult és dolgozott, és most feladta. ez nem kecsegtet sok jóval a számomra.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

-

játékajánló - Secret Hitler