Ma zártam, így ez a nap lett az egyetlen a héten, amikor nem mentünk valahova - igazán fárasztó ez az egyetemistalét. Meg sokba is kerül. A gyerek meg csak csóválja a fejét, amiért már megint egyedül vacsorázik.
Kicsit olyan, mintha évekig bezárva éltem volna, most viszont már nem; a munkához is nehezebb ugyanúgy hozzáállnom, mint régebben. (Persze nem tudom, hogy az I don't care attitűd még meddig lesz fenntartható.) Mindenesetre amikor tegnap a managerem befújt vécéillatosítóval, mert egész nap egy büdös dolog mellett álltam, és szerinte átvettem a szagát, elgondolkodtam azon, hogy vajon honnan is jön a lojalitásom, és mit tehetnék ellene. (Semmit, így születtem.)
Színház. Medea az Almeida Theatre-ben, korrekt és pontos társadalomrajz, szívbemarkoló befejezés. Pocsék hamis spanyol akcentus.
Házibuli. I'd forgotten there are others like us out there. Elfelejtettem, hogy erőfeszítés nélkül is lehet beszélgetni. Ráébredtem, hogy mennyire magányos vagyok valójában. (De ez szerencsére megváltozni látszik.)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

vásárlás

Kovács András Ferenc: Pro Domo