Scribd

más blogokon készülnek az évértékelők; én most egy kicsit lebegek és nem érzem úgy, hogy ez lenne a megfelelő időszak a dolgok lezárására.

inkább megmutatom a Scribdet, ha még nem ismernétek - nyár óta van előfizetésem, és egy pillanatra sem bántam meg.

a Scribd a könyvek Netflixe: egy fix havi összegért (8.99 dollár) annyi könyvet és hangoskönyvet olvashatsz el, amennyit csak szeretnél. ha annyi pénzt költesz könyvekre, mint a mi háztartásunk, egyértelműen jó döntés.

a könyveket sajnos csak az appon belül lehet olvasni, nem lehet őket másik eszközre rárakni, de így nem is kell aggódni amiatt, hogy hol fel van-e töltve a Kindle - a telefonom mindig nálam van.

és milyen könyveket? én akkor fizettem elő, amikor rájöttem, hogy az összes komolyabb magyar kiadó könyvei elérhetőek, ráadásul nem sokkal a megjelenés után: Magvető, Jelenkor, Helikon... nem kell mindent birtokolni (amit meg mégis kell, annak majd találunk helyet a polcon).

természetesen ez teljesen legális, a kiadók maguk töltik fel a könyveket, és minden olvasás után ki vannak fizetve ugyanúgy, mintha eladás lenne.

piactól függ, hogy mi elérhető; angolul a nagy kiadók főleg a hangoskönyveket szokták csak felrakni (itt hallgattam meg Adichietől az Amerikanah-t, most az Autumn-t Ali Smithtől, de fent van a Milkman is, az idei Booker-díjas), de mindig vannak meglepetések: a Lincoln in the Bardót is itt olvastam el. németül is a hangoskönyvek tűnnek jobbnak.

ha ez még nem lenne elég meggyőző: amikor a Scribd néhány éve "kifehérítette" a vállalkozást, nem törölték le a dokumentumokat, amiket a felhasználóik a régi rendszerben feltöltöttek. (egyetemről emlékszem: a Scribd akkoriban ingyenes dokumentummegosztóként működött, csak akkor tölthettél le, ha feltöltöttél valamit; szkennelt könyvfejezetért cserébe szkennelt könyvfejezetet [hupsz!], szemináriumi dolgozatot, kidolgozott esszétételeket, ilyesmit.) a "dokumentumok" fül alatt máig igazi kincsesbánya van.

természetesen több ember is tud egy fiókot használni; bár van egy elméleti havi olvasási limit (hogy a cég se menjen csődbe), mi ketten használjuk, és még nem sikerült elérni.

bár ez kicsit reklámszagúra sikerült, azért írtam meg, mert úgy érzem, hogy a Scribd nekem megváltoztatta az olvasási szokásaimat, de Magyarországon még nem eléggé ismert - teljesen méltatlanul. a Scribd óta többet olvasok és máshogy; könnyebben belekezdek valamibe (és könnyebben abba is hagyom, ha nem tetszik). újra olvasok verseket; nem kell félnem, hogy megveszem és nem tetszik, nyugodtan átlapozhatom, ha szeretném. a Scribd előfizetés egyértelműen a tavalyi év legjobb beruházása volt, úgyhogy köszi mindent, csak így tovább.
Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

-

játékajánló - Secret Hitler