2011. október 30.

még mindig fontosak a Gellért-hegyi éjszakák, csatangolni a gólyákkal, magyar bakát meg himnuszt énekelni. de még ma is kimerült vagyok a péntek miatt. (ezt azért kellett leírnom, mert a barátaim számon kérték rajtam tegnap, hogy nem is írtam róluk. e mögött a mondat mögött ott voltak.) hazajöttem, látszanak a búcsú (bucsu!) nyomai a víztorony előtti téren, rengeteget játszottam a testvéreimmel, de most már tényleg tanulni kell. (amikor itt laktam, nem éreztem ősszel a füstszagot, most viszont nagyon erős. ennyit a megszokásról.)
ha ilyen semmilyen hideg van, nagyon szeretném, ha nagyon szeretne valaki. de tudom, hogy igazából azt szeretném, ha én szeretnék végre valakit igazán. (mármint megint.) mondjuk mindkettő valahogy fájdalmas. (de ha engem szeretnek, és én nem szeretek eléggé, vagy eléggé, de máshogy, akkor az rosszabb, mint szeretni, de viszontszeretve nem lenni. állandó lelkifurdalás.)
tudom, hogy mit szeretnék az életemmel, de nem abba az irányba tartok, és nem is értem, hogy miért.
attól félek, (a)hogy a dolgok ugyanolyanok maradnak.

2011. október 29.

a zsinagógába szoknyát kellett venni, tehát 20 órán át magassarkúban voltam, én, aki egyébként sosem. mivel hajnaltájt még a Gellért-hegyre is felmásztam, most nem nagyon tudok megmozdulni, de nem bánom. a tegnap elég különleges volt ahhoz, hogy cserébe ma ne tudjak járni. eleve különleges volt ez a terepgyakorlat, szinte mindenki nagyon kedves és segítőkész volt velünk, és annyi izgalmas dolgot tanultunk. segített, hogy olyan dolgokat, amiket természetesnek és adottnak veszek, viszonylagossá tegyek (erre egyébként is törekszem, de most egészen új dolgokat kellett átgondolnom). tegnap már éjjel minden fiú fején a kipát kerestem.
(gondoltátok volna, hogy mennyire kaotikus egy sábeszünneplés?)
ha jó kulturális antropológus szeretnék lenni, tartanom kellett volna ezt a szombatot, hogy kipróbáljam, milyen, de azt úgy nem lehet, ha az ember nem készül fel rá előre. (még jó, hogy nem akarok kulturális antropológus lenni.)

2011. október 27.

ma megint terepgyakorlat, megint tüntetés. reggel a fogasról láttam felkelni a napot. (a viccek iszonyúak voltak, de a beszédek elég jók. a hangulat pedig szuper. talán  nem kellene, hogy így legyen, de az is fontos.)

2011. október 26.

elképesztően izgalmas napom volt: jártunk egy parókaszalonban, négy zsinagógában, ettünk kóser pizzát, nagyon érdekes emberekkel beszélgettünk nagyon izgalmas dolgokról, és egy idő után már rendes kérdéseket is fel mertünk tenni. (mármint olyan kérdéseket is, amik nem 100+ évvel ezelőtti dolgokra vonatkoztak. elvégre nem történészek vagy valláskutatók leszünk, hanem szociológusok.)
talán tényleg csak azért kell köveket rakni, mert a virágot a sivatagban elfújta volna a szél, de még így is szép. (soha nem gondoltam volna, hogy ez egyszer identitásmorzsa lesz, néhány hónapja, amióta tudom, csak  beraktam az "első információim a dédszüleimről" dobozba, de a személyiségem érintetlenül hagyta. ma valahogy kicsit mégis: már nem egy teljesen idegen nép története.)

2011. október 25.

a mai édesség árából meg tudtam volna venni négyet a sokkötetes Marx–Engels-összesből a svábhegyi ábécé előtt régi könyveket áruló néninél. (na jó, igazából azt csak azért nem vettem meg, mert semmi szükségem nincs rá már így sincs elég könyvespolcunk.)
annyira rácsodálkoztam a sárga levelekre (próbálok jobb szót keresni, mint a szőnyeg, de igazából nincs), mint ha tavaly, tavalyelőtt, azelőtt nem lett volna valószínűleg ugyanilyen. csak valahogy nem emlékszem. ugyanennyire sárga, ugyanennyire vörös. hogyan lehetnek ennyire élénkek a színek, amikor minden tompa a felhők miatt?
(holnap már én sem lehetek ilyen tompa, kezdődik a háromnapos terepgyakorlatunk, nagyon-nagyon izgalmas dolgokat fogunk csinálni, de van az a társadalomkutatós szabály, hogy folyamatban lévő kutatásról egy szót se, úgyhogy akkor sem merek róla írni, ha ez nem igazi kutatás, csak szemináriumi gyakorlat. az napi nyolc óra lesz most, három napig, de azért úgy szerveztük, hogy tüntetni el tudjunk menni.)

2011. október 24.

harmadik napja stabil köd van a hegyen. nem is tudok utcára menni lelkendezés nélkül, főleg hazafelé: tényleg nagyon giccses szép, olyan, mint egy woody allen-film. a látótávolság nem több három méternél, a fény pedig csodálatosan puha, narancssárga, és egészen szemcsés. és az avar! szívesen lefényképezném, mert tényleg gyönyörű, főként a fogas mellett, de sajnos semmilyen képet nézve nem lehet beszippantani azt a nedves, jéghideg levegőt. anélkül meg nem ér semmit az egész.

2011. október 23.

bár itthonról úgy tűnt, hogy a külvilágot megette egy felhő, és ez a vasárnap egyszerűen elmarad, mégis felvettem a legvastagabb pulcsim, és elmentem tüntetni. kicsit furcsának éreztem, hogy ennyire nehezen volt aktivizálható a tömeg (nem voltak közös éneklések, skandálások, mindenki csak úgy állt, beleértve persze minket is), bár úgy tűnt persze, hogy a rendezői szándék is ez (mindig megszólalt valaki a színpadon, amikor már lett volna valami ritmusuk a bekiabálásoknak), mégis kicsit szomorú volt. megint voltak egy csomóan esztergomos transzparensekkel, mindig megmelengeti a szívem az ilyesmi elszomorodom, hogy miért pont a mi városunk a rossz példa. 
olyan hideg lett, hogy félek, hogy megfázik a könyvem.
megnéztük ma a Kertész Andrét, de nem mutathatom meg, hogy melyik kép tetszett a legjobban, mert túl giccses volna. néha szeretnék olyan helyen lakni, ahonnan háztetőket fényképezhetni.
hát, maga még mindig köhög, mondta a szombati iskolában a mellettem ülő bácsi úr, már hiányzott volna, ha nem. hiszen három hete. (de hiszen ha kutya bajom sincs.)

várom már, hogy csupaszok legyenek végre a fák. sokkal világosabb lesz hazafelé.

2011. október 21.

a baj vagy kívül van, vagy belül, de olyan nincs, hogy sehol se legyen.
ahogy a mosógépünk centrifugál, az ma olyan, hogy tökéletesen egyet tudok érteni vele. (felér egy rockkoncerten pogózással. hű, de rég használtam ezt a szót.)

kik ozuk? miü vogymuk.

2011. október 20.

ha pl. az a lecke, hogy egy Jókai-szöveghez kell magyarázó megjegyzéseket fűzni, akkor szembesül újra azzal az ember, hogy hogy tudott ez a Jókai ennyi okos dolgot összeírni internet nélkül. (meg mindenki más is.) annyi mindennek szinte lehetetlen utánajárni...
ma reggel berepült egy cinke a teraszajtón, de szerencsére kirepült magától néhány kör után. a cinke a telet jelenti. ma az egyik órám annyira rossz volt, hogy a tanár inkább abbahagyta hamarabb, hogy ne hagyja el  mindenki a termet, a másik órámon viszont annyira izgalmas filmet néztünk, hogy a végén mindenki megtapsolta. (mondjuk a TáTK-n a legrosszabb előadások végén is van taps, a BTK-n még akkor sem igazán, ha valaki zseniális előadó. hülye BTK.)

2011. október 19.

állítom össze a szakdolgozatomhoz a korpuszt, le kell ásnom hozzá az internet legmélyebb bugyraiba, és persze a "korábbi blogom itt" linkek labirintusába keveredtem. valahogy mintha egyik sem lenne az igazi. (ha tudtok valakiről, aki menő blogger*, de nem tüntette el az internetről az első szárnypróbálgatásait, borzasztóan örülnék neki**.)

*szubjektív, eredetileg csak goldenblogosokat akartam vizsgálni, mert úgy nem az én ízlésem határozza meg a korpusz összetételét, de végül persze nem.
**de máris találtam egyet!

2011. október 18.

holnapra újra kellett volna olvasni az Utas és holdvilágot, de egyszerűen nem mertem. az Utas és holdvilág annyira meghatározó könyve volt a kamaszkoromnak, (mint sokak kamaszkorának, gondolom), és akkora rajongással olvastam el újra és újra, és éltem át, és szerettem bele az összes szereplőbe, nemtől teljesen függetlenül, hogy nem akarom, hogy összetörjön. tudom, hogy ez gyávaság, hiszen ha igazán jó, most is szeretni fogom, ha pedig nem, akkor minek ringassam magam tévképzetekben, de azt hiszem, itt igazából nem a könyvről van szó, hanem arról, aki én voltam akkor.
avilágonmindencsakdöntéskérdése. (ez amúgy csak magamra vonatkoztatva érvényes, másokra más szabályok vonatkoznak.)

2011. október 17.

az egyetlen jó abban, hogy már megint megfáztam, hogy annyi vaníliás krémtúrót ehetek, amennyit csak akarok.  

2011. október 16.

2011. október 15.

valahogy azt gondoltam, hogy a verziószám egy számítógépes fogalom, de nem, még az egyetemi képzésemnek is van (magyar v 01.06). amúgy hazajöttem, nő mellettem a papírzsepihalom. vidéken mindig sokkal hidegebb van. (meg a hegy tetején is, meg az egyetemen is. a Fészekben pedig túl meleg van. errekakaserrelúd.)
ma lifteztem a biciklimmel a Mamutban! ott pedig annyira rajongott mindenki Monáért, hogy egészen féltékeny lettem rá.

a világ pedig iciripiciri, de azt inkább el sem mesélem, hogy miért már megint.

2011. október 13.

tegnap este elment az áram, úgyhogy felhívtam erchegyiát, aki utoljára szerelte, de nem tudott távsegítséget adni (illetve tudott, de sajnos egy vezetéken sem látszottak égési nyomok), ezért zseblámpafénynél kellett megcsinálnom a leckém. (biztos, hogy különlegesen szerencsés lány vagyok, mivel tegnap pont hazavittem a biciklim. különben lámpám sem lett volna.) éjfél körül már nagyon fájt a szemem, ezért kimentem a folyosóra leckét írni, úgyhogy most kicsit izomlázam van (a folyosón mozgásérzékelős a lámpa, tehát az egyik kezemmel folyamatosan hadonásznom kellett). viszont szerencsére nem fognak meghalni a halaink, reggel feljött apukám, és megszerelte. (ha leég a lakás, mire hazaérünk, akkor ezt visszavonom.)

2011. október 11.

nincs szebb lap, mint a szakdolgozati címbejelentő. (egyelőre, mert a diploma azért majd szebb lesz.) nem akarok lezáratlan dolgokat, ennek ellenére mégis.
amikor beleírom valaki szülinapját a naptáramba, és be kell állítani, hogy ismétlés évente, vége: soha, az annyira megnyugtató.

(van egy olyan érzésem, hogy ezt már írtam legalább egyszer, mert viszonylag gyakran kerülnek szülinapok a naptáramba, és mindig ezt érzem, de nem találom.)
olyan, mint ha tulajdonképpen percről percre élnék. a szakdolgozatcím kitalálásának réme lebeg fölöttem. még csak október van, máris fagytak meg az utcán éjszaka, nem értem, hogyan lehet lehetséges a tél. az ég már idefent is rózsaszín. valahogy most nagyon félek, és nem is csak azért, mert kidobtam ma egy fél gombás melegszendvicset. (egy műanyag pohárdarabot és valami fasírtszerű izét találtam benne, de ételt kidobni mindenképp bűn.*)

*utólag már tudom, hogy gyermekkorom megkeserítője a legfölül olvasható Kiss Benedek-vers, amit valószínűleg Demjén énekelt fel a Gyermekbarátok által kiadott kazettára. a dalokat persze betéve tudom, de ezt sosem mertem énekelni.

2011. október 9.

tegnap délelőtt iskolában voltam, most úgy néz ki, így lesz ez szombatonként (véletlen), utána meg paniadammal találkoztam, mint évente hagyományosan egyszer. véletlenül voltunk színházban is, Kaisers TV (ejtsd: téfau), Ungarn (szuper volt! komolyan.), egyébként pedig meghódítottuk az egész várost.

most meg nem tudom, hogy mi van, hogy van internet, tudnék például tanulni.
ma járt itt az internetes bácsi, bekötötte a netet ("itt minden lakás ilyen pici?"), úgyhogy öröm van és boldogság, nem kellett lemenni a Moszkvára a Mekibe, hogy beadjam a beadandóm, mint az eddigi vasárnapokon. viszont nem is nagyon tudunk mit kezdeni a helyzettel, kimentünk inkább diót szedni. az ujjunk narancssárga lett, a körmünk fekete, amikor bejöttünk, zsebre kellett dugni, hogy úgy nézzünk ki, mint a felnőttek. apuék is itt voltak, megszereltük a redőnyt (felnőttek!), a kilincset meg az áramot nem.

(a többit visszamenőleg.)

2011. október 7.


anélkül is Jacopo Belbóval azonosítottam magam, hogy tudtam volna: ő is baritonkürthöz kényszerített trombitás, mint én voltam mindig. egy aranyszálat kifeszíteni a nap és a föld közé.

szeretem a Fészek olvasóit, a Fészek jólelkű és mindenre gondoló olvasóit. a Társadalomelmélet és társadalmi struktúra 1980-as kiadásának tartalomjegyzékébe valaki beleírta az osirises újrakiadás (2002) oldalszámait. (innen tudtam meg, hogy kár volt hazahoznom ezt a vékony, alig nyolcszáz oldalas könyvecskét, benne sincs, ami nekem kell.)

holdvilágoséjszakán.

2011. október 6.

ma kirúgok a hámból, gondoltam, ma tényleg kirúgok, úgyhogy úgy döntöttem, rendesen fogok ebédelni. (az is eszembe jutott, hogy egész nap otthon maradok, és lóbálom a lábamat, de az sajnos borzasztóan unalmas lett volna. meg az is, hogy veszek magamnak sütit, de sokkal többször eszek sütit, mint rendes ebédet, úgyhogy abban nem lett volna semmi pláne. amúgy reggel úgy nézett ki, hogy szülinapomra megjött az igazi ősz, és állítólag szombaton bekötik az internetet is. az élet szép.)

azon gondolkodtam, hogy képzeltem el mondjuk tíz évvel ezelőtt. azt mindig leírtam a naplómba, hogy milyen vagyok épp (minden szülinapon és minden új napló kezdetekor, külső és belső tulajdonságokat is részletezve, néha rajzzal is illusztrálva), de hogy milyen szeretnék lenni, azt bezzeg nem.
egy olyan könyvből kiselőadok jövő héten, ami Budapesten egyedül a Terézvárosi Gyermekkönyvtárban elérhető. voltak előítéleteim a gyerekkönyvtárakkal szemben, de amint beléptem, eltűntek: mindenhol boldog gyerekek rohangáltak a boldog anyukájukkal, és egy boldog kiscicát simogattak. (és a könyv is megvolt.)
folyamatosan úgy érzem, hogy az életem szerencsés véletlenek irányítják, és hogy sok beleszólásom nincs. nem lenne baj, csak jövő héten a racionális döntések elméletéből zéházunk. (most kétszer annyi idős vagyok, mint Harry Potter volt, amikor megkapta a roxforti behívót. még jó, hogy az életkor arányskála, különben ezt nem lehetne kiszámolni.)

2011. október 5.

tegnap nagyon meglepetésszerűen mentem színházba (felszabadult egy hely), és egészen a darab kezdetéig azt gondoltam, hogy a János vitézt játsszák. kicsit megnyugtatott, hogy a társaságban többen is ezt gondolták. igazából az Egyszer élünk, avagy a tenger... című darabot néztük meg, úgyhogy nem is tévedtem nagyot. mialatt néztem, nagyon tetszett, azóta már nem vagyok biztos abban, hogy valóban jó darab, de tény, hogy folyamatosan zakatol a fejemben. (és szívesen elolvasnám a könyvet is, amiből készült.)
ma meg megint eltévedtem a Lágymányoson, ugyanis megint elindultam lefelé egy véletlenszerű lépcsőn, és egyszer csak ott volt a Foucault-inga, és bizonyítja, hogy a föld forog, és mindörökké bizonyítani fogja. bizonyára számot kellene vetnem az életemmel.

2011. október 3.

haza akarok menni, de ha hazamegyek, el kell olvasnom egy könyvet a holnap reggeli prezentációmhoz. bölcsészprobléma. kabátelhagyós ősz van. nagyon várom már, hogy szép, színes legyen minden a hegyen, de látványosan nem színes még semmi.

2011. október 1.

még fiatal vagyok, fiatal vagyok, kiáltotta a néni, és átszaladt a villogó zöldön. Ciao, ciao, mondta egy néni a metrón, az olasz turisták a keblükre ölelték, egy megállón át beszélgettek, a néni mosolygott a Deákig. a gesztenyék már lehulltak, a dió viszont még zöld. ha egyszer végre lesz internetem, elmesélem, mennyiben változtatta meg az életmódom az, hogy nincs.