Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2012
sokat gondolkodtam, hogy mi maradt végül is az álmaimból, meg mik a lehetőségeim, és arra jutottam, hogy nincs más hátra, mint kipróbálni valahol máshol. (soktényezős.) lássuk be, gyáva volnék csak úgy mirnixdirnix belevágni, járt utat járatlanért csak ha muszáj, úgyhogy megszületett a döntés: jövőre csak meg kellene próbálni az álomegyetem álomszakját -> egy év aupairként a környéken = c2-es nyelvtudás, helyismeret és talán egzisztenciális alapok. most már lassan el kell kezdenem készülni az államvizsgára, na de azért megy közben a családkeresés.
tegnap egyébként paniadam vitt koncertre, ráadásul Bartókot játszottak ( tejsav vagy gyanta ), itthon meg pünkösd van. van egy szoba, amibe nem megyünk be, egyébként néha mintha minden rendben lenne. (a húgom a saját maga által tervezett ruhában lépett fel a mazsorettekkel, olyan gyönyörűek ezek a táti mazsorettek, a húgom is gyönyörű, beszéljünk inkább gyönyörű és kedves dolgokról, azzal boldogul a nyelv.)
az a nyelv, amely mindig hűséges cinkosom volt abban a játékban, amelynek tétje a dolgok kimondása vagy ki nem mondása volt, s amellyel (figyelem, képzavar!) szavak nélkül is megértettük egymást, egymás kezére (szájára?) játszottunk, s amely eddig az életem biztonságot és stabilitást nyújtó alapját jelentette (ti. bármi történjék is, mindenki csalárd, de a nyelv, az nem hagy el), szóval ez a nyelv, és éppen ebben a képtelen helyzetben, éppen most, amikor leginkább szükségem lenne rá, ez a nyelv nem engedi, hogy az anyámról beszéljek, az anyámról, akinek a jelenléte éppen olyan magától értetődő és biztonságot nyújtó volt mindig, mint a nyelv, és akinek a hiánya és a róla való beszéd lehetetlensége a gondolataim teljes némaságát eredményezik. (oudania es ketnie.)
na jó, ez egy elég szörnyű félév, de azért letettem egy közép- meg egy felsőfokú nyelvvizsgát, ötös lett a szakdogám, és a macska is meggyógyul. (bár most pont olyan rosszul néz ki, mint én egy hete.) de azért szeretném jelezni a sorsnak (amióta lebuccoltam a betont, elkezdtem ugyanis hinni a sors létezésében), hogy ez nem valami challenge, hogy ő nyer-e vagy én, tényleg elfogadom a fennhatóságát, csak a záróvizsgáig legyen már egy kicsit nyugi. (meg nyáron. meg utána is azért.)
ezt a napot úgy képzeltem el, hogy reggel felkelek, megfürdök, kifestem a körmöm, szépen felöltözök és elmegyek nyelvvizsgázni. ehhez képest reggel felkeltem, és leesett a macska a teraszról, én meg pizsamában rohantam ki a kertbe, hogy összekaparjam. (természetesen éppen felújítás van a házban, ez folyosónként 2+ füttyögő férfit jelent bónuszként.) borzasztóan cuki volt egyébként, ahogy ott feküdt a földön, és nyalogatta az a nőstény, aki miatt leugrott, de nem nagyon tudtam értékelni a helyzet esztétikáját. (úristen, lebénult, lebénult, meg fog halni, jaj-jaj.) az állatorvos egy olyan összeget mondott, ami pont kétszer annyi, mint a fogaim keddi újraépítése volt, úgyhogy megállt bennem az ütő, de hát nincs mese, felelősséget vállaltunk a macskáért, amikor magunkhoz vettük, és ez akkor is áll, ha hülye. (mondjuk nem tudom, mi van akkor, ha valaki ezt a pénzt nem tudja kifizetni, főleg, hogy elaltatni is 20.000 egy macskát.) a Budapest Taxinak meg ezúton üzenem, hogy kapják be gonosza
ma volt egy beszélgetés, amin annyira izgultam, hogy aprólékosan lekapargattam a körömlakkot minden körmömről. még jó, hogy átlátszó volt. holnap meg nyelvvizsga szóbeli, utána meg már véget ér ez a hülye hét, jövő hét elején még pár vizsga, aztán a záróvizsgáig (Abschlussprüfung) öröm és boldogság. csupa vis maior volt ez a félév ( bin so stark stark stark wie ein Tiger ), de remélem, hogy most már nem rontok el semmit.
vajon ha macska vagyok, hány élet mínusznál tartok eddig? ez most egy biztos, hogy volt.
tekerem vissza a fényképezőgép nézegetőjét, szeptember óta nem töröltem a tárat, milyen unalmas kis életünk van, alvó macska és befényképezett tanulmányok, és ez az unalmas kis élet mégis milyen boldoggá teheti néha az embert. (pl. amikor éppen nem szomorú.) na meg milyen jó lenne, hogy ahogy a képek pörögnek vissza, pörögne vissza egy kicsit az élet is. de ki tudja, hogy alakulhatott-e volna bármi másképp. ne áruljátok el senkinek, de időnként abban reménykedem, hogy nem vesznek fel mesterre, mert akkor szabad leszek, mint a madár. mondjuk az veszélyes repülés lenne, ki tudja, bele mernék-e vágni, olyan könnyen választom az egyszerűbb utat.
kaptam új fogakat, nem olyan jók, mint az igaziak, de azért megteszi. ez azt az illúziót keltheti az emberben, hogy ami elvész, pótolható. hát nem.
azt hiszem, az utóbbi idők legdurvább selbstüberschätzungja volt, még a német felsőnél is durvább, hogy amikor a biciklimet kedvesen kikötő kedves férfiak megkérdezték, hogy be tudok-e sétálni egyedül is az ügyeletre, azt mondtam, hogy persze, hiszen semmi bajom. aztán öt lépés után bumm. szólista holnapra: Ohnmacht (Bewusstseinstörung), Fahrradunfall, Zahnbruch, Sturzhelm ja, und schreckliche Kopfschmerzen. (aber ich darf nicht mich beklagen: ich war sehr glücklich.)
azt mondta egyébként a túlságosan jóképű doktorúr, hogy holnap elmehetek nyelvvizsgázni, ha tudok, úgyhogy drukkoljatok, hogy kicsit még jobban legyek.
Ha lehet pszichésen balesetet szenvedni,akkor az én bringás fejreállásom egészen biztosan pszichés. (S ebben a véleményemben többen is megerősítettek.) Persze választhattam volna a pszichés baleset valami olcsóbb (fogletörés nélküli) és a jövőmre kisebb kihatású (nem nyelvvizsga előtti) módját is, dehát így alakult. Mindenesetre a János elég szörnyű hely, még jó, hogy hazaengedtek. Biciklizzetek óvatosan. (Tőlem meg egy ideig nem kell félni az utakon.)
mivel ez egy nyelvvizsgával túltelített félév, most azt játszom, hogy minden napra egy német szó. a mai a selbstüberschätzung. 
ez a nap elég hülyén indult, mert pl. csak a városmajorban vettem észre, hogy itthon hagytam a bérletem, úgyhogy fogasozhattam haza, aztán csak az egyetemen vettem észre, hogy amikor hazajöttem a bérletemért, itthon hagytam a németleckém, úgyhogy jöhettem érte megint haza. még ezelőtt persze kiszökött a macska, fél óráig ugráltunk a teraszon és ciccegtünk és ráztuk a korlátot és fenyegettünk és hízelegtünk (főleg mondjuk én), mire hajlandó volt hazajönni. valószínűleg már az egész ház tudja, hogy macskánk van, a fölöttünk lakó például felajánlott egy hálót, amivel el tudjuk választani a teraszunkat a szomszéd teraszától. kicsit kételkedem ennek a sikerében egyébként, de neki állítólag bevált.
itt beszélek a rádióban a menő konferenciáról, amit szerveztünk. biztos vagyok benne, hogy javítottak a hangomon, ha én veszem fel diktafonnal, az sokkal rosszabb. (14:48) a riport is tökjó amúgy, bár hogyan is lehetne rossz valami, amiben van Bartók.
most hétvégén nálam van egyébként a húgom, úgyhogy megvolt az idei nyár első margitszigetezése, embertelen az a tömeg + főztem is igazi alapanyagokból igazi kaját , mert a tesóim stabil elképzelése, hogy a konyhai teljesítményem a netpincer.hu kezelésére és a belváros olcsó és jó menzáinak alapos ismeretére korlátozódik. ó, és milyen igazuk van.
te akarsz pedagógus lenni, te marha, te? amikor tele vagy sérülésekkel? egy színdarabot nem tudsz végigülni bőgés nélkül, na de mások bízzák rád a gyerekeiket, érzelmileg stabil iskolai hátteret biztosítasz majd nekik stb. mert te aztán olyan erős vagy, mint egy bivaly. na persze.
nem, ez egy rossz darab volt, nekem egyáltalán nem tetszett, mondtam, amikor kijöttünk A sütemények királynőjé ről (Pintér Béla, Szkéné), de egyébként végig bőgtem, pedig színházban még soha nem sírtam. úgyhogy a sütemények királynője valószínűleg mégis jó darab, csak én nem vagyok mostanság vevő az ilyesmire.
tegnap az egyik pedpszis órán 12 metaforát kaptunk (a tanár állatidomár, a tanár szobrász, a tanár tyúkanyó, karmester, kertész stb.), és miközben értelmeztük őket, mindegyik tökéletesen  ráillett valamelyik gimis tanáromra, rendkívül izgalmas volt. kíváncsi vagyok, mások is ugyanígy osztották volna-e fel a tantestületet, de sajnos nem mutathatom meg, mert nem akarok senkit sem megbántani. (és az utolsó órára persze az a feladat, hogy írj egy történetet a kedvenc tanároddal. hah, mintha az olyan egyszerű lenne, amikor is a gimnazista éveim eseményeit a felejtés jóindulatú homálya burkolja.)
még hiányzik egy oldal tanári szakos motivációs levelem a hatoldalnyi tanári szakos motivációs levélből, és már nagyon nem tudok mit írni, mert az embernek nincs hatoldalnyi logikus és megmagyarázható érve arra, miért akar magyartanár lenni ma Magyarországon. ja, és ma kell postára adni.
a színház igazi luxus, főleg olyan gyakran, ahogy én járok, de a Szputnyik Hajózási Társaság új darabja (nem emlékszem, írtam-e róluk, de játszották nemrég a Rosencrantz és Guildenstern halottat, nem is rosszul, az a darab pedig eléggé a szívem csücske) a Katonában (félig a Szputnyik, félig a Katona társulatával) elég jó, mondjuk a szakközepes fiúosztályoktól kezdve az ember nagymamájáig bárkinek tetszhet. anamnézis, darab a magyar egészségügy helyzetéről. tudom, hogy ez így nem hangzik túl jól, pedig az. (és a zenéje is nagyon jó.)
a müller "beleöntős" joghurt számomra annyira, de annyira németország, hogy nem is tudom eldönteni, örülök-e, hogy egy ideje minden boltban kapható, mintha valami hétköznapi cucc lenne. (és a macska is imádná, ha kapna.) az egyetemen egyébként ebben a félévben a gyermeklélektan szeminárium volt a kedvencem, de ez egyrészt elég kegyetlen dolog, nem úszhatja meg az ember a magábanézést, másrészt viszont szörnyen kicsinek érzem az átmenetet a tudomány és a sarlatánság között, az én szememben pengeélen táncol a pszichológia. ezt az egész családállítás-dolgot például alapvetően sületlenségnek gondolom.
megvolt a konferencia, nagyon leharcolt vagyok, a végén mondjuk volt csokiszökőkutazás (a Collegium régi álma teljesült a csokiszökőkúttal, természetesen története van), adtam interjút a Kossuth rádiónak, remélem, nem adják le, mert nagyon gyerekhangom van, de azt hiszem, hogy a mai  jövő hétfői Tér-időben lesz a koliról szó, 14.35-től. sajnos szemináriumom lesz akkor, úgyhogy hallgassátok meg helyettem is, én meg majd visszakeresem a műsortárból. most, hogy ennek vége van, ismét lehet mással foglalkozni, és kikotorni mindent a szőnyeg alól. nem akartam.
konferencia van, utoljára kb. a gyerektáborban voltam ilyen fáradt. nem is csak a rohangálás, hanem a felelősség is. cserébe legalább majdnem egészen profik vagyunk. ma interjút adtam a Kossuth Rádiónak, elég meglepetésszerűen ért, úgyhogy nem tudtam kimenteni magam, majd ha meg lehet hallgatni valahol, akkor linkelem, és találkoztam a zseniális Hankiss Elemérrel is. bárcsak 60 évvel fiatalabb lenne. közben itthon meg dől a radiátorból a víz, de soha nem vagyunk itthon szerelőhívós időpontban, ráadásul anyák napja van, és nem tudok úgy csinálni, mintha észre sem venném. alszom, hátha reggelre elfelejtem, csak ne lássak orgonát.
amikor egyszer sikerült elmennünk jógázni, akkor teljesen bezsongtam, elkezdtem jógás honlapokat és blogokat olvasgatni, és teljesen beleszerettem. ó, acélozd meg a tested és a lelked, kitartás, akaraterő, győzni önmagad fölött, kitapogatni a teljesítőképességed korlátait stb. aztán persze rájöttem, hogy nap mint nap ezt csinálom, csak nem jógának hívom, hanem életnek.
ma leadtam a szakdolgozatom és jelentkeztem nyelvvizsgára (ó, hogy ez az osztrák intézet milyen szép belülről!), valamint vettem egy üveg igazi nutellát, mert le volt árazva. ez volt a legjobb az egészben. pontosan meg tudom mondani ugyanis, mikor ettem nutellát utoljára: a gyerektáborban. írnék még egy csomó mindent, de már hasra feküdtem, és akkor kb. 5 perc alatt álomba zuhanok.