égboltsapkájú

kicsit aggódom, hogy az aktuális kedvenc tanárom, Nausicaa azt fogja gondolni, hogy nagyon furcsa vagy nagyon érdektelen vagyok, mert három hete tart a félév, és én mindháromszor alvás és evés nélkül mentem órára, munka után. (meg volt nálam tea, kivéve amikor kiöntöttem.) szívesen elmesélném, miről volt szó ma, de sajnos csak arra emlékszem, mennyire nehéz volt nyitva tartani a szemeimet. brrr. (ráadásul munka után borzasztóan koszosak a körmeim.)

amikor kitaláltuk ezt a couchsurfing dolgot, akkor nem gondoltuk, hogy a barátaink csak úgy átugranak egy hétvégére (elvégre nem lakunk egy országban, vagy mi). de milyen jó, hogy így tettek.

nem akarok rekordot dönteni, de amikor év elején regisztráltunk couchsurfingre, véletlenül mindenkinek igent mondtam, úgyhogy most néhány hétig sok vendégünk lesz. (utána nem lesz, mert kell egy kis szünet.) első vendégeink egy olasz pár, Sara és a barátja, akik egy nagyon cuki egeres társasjátékot hoztak magukkal és isteni finom tésztát. sajnos arra egyáltalán nem volt időnk, hogy jobban megismerjük őket, mert éppen vizsgaidőszak volt, úgyhogy ebből levontuk a megfelelő következtetéseket.

nem hittem volna, de túléltem az első angol vizsgaidőszakomat, és csak egyszer sírtam ok nélkül, és akkor sem nyilvánosan. az új óráim nagyon izgalmasak: hétfőnként szemantikai és pragmatikai fejlődés (Semantic and Pragmatic Development), egyórás előadás közösen a BSc-sekkel, utána kétórás szeminárium csak az MSc-seknek, szerdán pedig fejlődési rendellenességek és statisztika (még mindig). ami nagyon tetszik, hogy rengeteg olyan tanulmányt olvasunk, amit magyarok írtak (szerzőként vagy társszerzőként), és a tanáraink közül is többnek van erős akcentusa (általában minden órára más előadót hívnak). ez persze hülyeség, meg nem kellene, hogy számítson, mégis minden alkalommal az eszembe jut: if they can do it, you can do it. (aztán ha egy hónap múlva kiderül, hogy mindenből megbuktam, akkor biztos kevésbé leszek bizakodó.)

lehetnék boldog is, de túlságosan érdekel, hogy "apostrophe or single quotation marks", és addig nem tudom folytatni a dolgozatom, amíg kívülről nem fújom az összes hülye szabályt. once a szerkesztő, forever szerkesztő. (már letiltottam a teljes social mediát a StayFocusd-dal, de ez a blog valahogy kimaradt. eddig. )

kétnyelvűség, kódváltás. csoporttársam anyanyelve magyar (is), az angol egyikünknek sem első vagy legtöbbet használt nyelve. sosem "egyeztünk meg" a nyelvhasználatunkban, az egyetemen mégis angolul beszélünk, akkor is, ha kiugrunk a törökhöz ebédért, akkor is, ha csak ketten vagyunk a tanulószobában, akkor is, ha nem tanulmányi kérdésekről beszélgetünk. kivéve ha kajáról: "yesterday I made some borsófőzelék", "really, we had some gombapaprikás nokedlivel for dinner". ha külön programot szervezünk, akkor persze magyarul. Facebookon, SMS-ben attól függ, hogy iskolával kapcsolatos-e vagy privát. itthon még mindig magyarul beszélünk, kivéve, amikor nem.

a jólét legmagasabb fokának mindig is azt tartottam, ha valakinél mindig van otthon gyümölcs. (akár csak egyféle is. na de több fajta gyümölcs! idénygyümölcsök! nyamm.) igazán szerencsés vagyok, hogy ebben az országban ez ilyen olcsó, mert így állandóan érezhetem, milyen kiváltságos helyzetben vagyunk.

úgy néz ki, hogy az első vizsgaidőszakom teljesen kikészít; még mindig teljes állásban dolgozom, ráadásul nem igazán tudom, mit várnak el tőlem, mennyit kell tudni a jó jegyért, milyen dolgozatot kell írni, ilyesmi. ráadásul a gyerek és M is vizsgázik; néha nem is éri meg a vacsorához arrébb pakolni a könyveket.

érdekes, de nem érthetetlen, hogy miután befejeztem A kis bizsut, én is látni véltem anyámat az utcán.