Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2012
gyűlölöm.
álltam fél 12-kor a megállóban, vártam a huszonegyest, hogy majd hazavisz, de a lábam nem állt meg, csak járkáltam körbe-körbe a megállóban, mint a fehér tigris, és mondtam a lábamnak, hogy reggel fél hat óta nagyon jó szolgálatot tett, tényleg, most már abbahagyhatja vagy összeesek, de a lábam nem állt meg, és akkor gondoltam, hogy berakok egy kis Beatlest (soha nem hallgatok fülessel zenét), egy kis Hard Days Night  majd betölti a fejem, kiüti a gondolataim, és megállhatok végre, úgyhogy megnyomtam a play gombot és nekidőltem a falnak. a) (egyik nap) és persze hogy a goethe oberstufeprüfung hörverstehenének az első feladata szólalt meg, amit korábban persze sosem játszott le a telefonom, akármennyire is szerettem volna megoldani azt a mustertestet. b) (másik nap) és persze hogy az a hülye macska szétrágta a fülesem zsinórját.
nem szokásom horoszkópra hivatkozni, nem is hiszek benne, de hát mérleg vagyok, eleve elrendelten döntésképtelen, és most két igazán fontos kérdésben kell egészen egyedül döntésre jutnom. na jó, csak az egyik igazán fontos, a másikat csak túlpörgik. melyik fülemet harapjam le, mindenkinek csak a legjobbat akarom. bár ez a hét még mindig előkelő helyet foglal el életem legrosszabb hetei között, most már lassan csak vége lesz valahogy. egyensúlyoztam a metrón, azon töprengtem, hogy tudok még egy lyukat fúrni az övemre, mielőtt elhagyom valahol a nadrágom, és  arra gondoltam, hogy az ember csupa csont, csupa bőr, csupa izom, gerincfájdalom és gyomorkorgás, és mégis mennyi mindenről kell döntenie egyedül. ritkán érzem magam kismadárnak, ma annak éreztem.
nem túlzottan vagyok arra hitelesítve, hogy két egymást követő napon is fél hatkor keljek, és nyolc húszkor már a Széchenyi tér egyik legmenőbb helyén szürcsöljem a kávét, na de ha ez van, akkor ezt kell szeretni. indulok az oroszlánok barlangjaiba. 
Még nincs reggel nyolc, és én már felkeltem reggel fél hatkor, hogy szépen leérjek időpontra Esztergomba a gyámügyre, és el is indultam időben, annak ellenére, hogy a teraszon kikötve levegőző macska valahogy beszorult a (nem itt lakó) szomszéd beépített teraszára belülről, de sajnos a gyámügyesek áttették holnapra (még nem jutottam messzire), úgyhogy az egész napomat annak szentelhetem, hogy egy kis csövön át minél furmányosabban etessem ezt a kis chilei bányászt.
ez a bizonytalan átmenetiség nagyon rossz, állandóan feszült vagyok miatta. akármit is csinálok, stabilan villog a fejemben a gyámüggyel való első randevú közelgő időpontja, de még így is túl távolinak tűnik. ahogy jöttem át a parkon, nagyon tavasz volt, és egy pillanatra arra gondoltam, hogy milyen gyönyörűen ragyog a nap, milyen szép az élet, milyen jó, hogy itthon vár a macska (akkor még nem tudtam, hogy megint szétrágott egy telefontöltőt), aztán persze rájöttem, hogy nem. eddig azzal vigasztaltam magam, hogy a körülményekhez képest legalább minden sínen megy, elintézzük a jogi izéket, és utána, ha új rend is, de rend lesz és élet, de sajnos már ez sem igaz.
mindig szokott lenni némi szakadék a vágyaim meg a valóság között, na de ez azért már túlzás.
ma annyira nem sikerült semmit sem elintézni itthon, hogy (mint utólag kiderült) gyakorlatilag a napszemüvegemért jöttem haza. na de ha ez van, akkor ez van, úgysem akartam iskolába menni. (de.)
meg nem is tudom, mit bír el egy ilyen tizenegyéves. nézegettem otthon a gyereknevelős könyveket (anyunak is van pedagógusdiplomája, úgyhogy sok a pedagógiai, pszichológiai könyv), de mindegyik csak iskolás korig van. utána meg oldjuk meg egyedül. én most nyertem még egy hetet, úgyhogy azzal ültem le, hogy na, most tanulok, de másfél hete nem tanultam semmit, el is felejtettem, hogyan kell meg mit.
ez a takarítás nemcsak takarítás takarítás, ebben a takarításban annyi minden benne van. rókatárgy. amikor kislány voltam, Lakner Judit Hétfejű Samu ja volt a legkedvencebb mesekönyvem (úgy néz ki tehát, azon nőttünk fel, amin Konrád György gyerekei), abban is a túrógombócos meg a Sacher-tortás mellett harmadikként az a mese, amiben egyszer elege az anyukának, elmegy a Széchenyi-hegyre a nyuszikhoz, sünikhez, és csak akkor megy haza, amikor kitakarított a kisfia. talán Peti. katicával üzen, hogy jön a mama haza, de a katicák még megfagynának éjszakánként. (meg hogy talán találok valamit, ami ezt az egész hülyeséget érthetővé és világossá teszi, ami megmagyarázza, hogy miért. de nem is tudom, hogy van-e jogom keresni, mindenesetre szerencsére a mosatlan edények között meg a hűtő alatt nehezen futhatok bele bármi személyesbe.)
hát, már valószínűleg nem megyek Németországba egyetemre, cserébe viszont lehet szép lakásom.
annyira de annyira de annyira szeretnék jó  lenni, most az egyszer már tényleg, de egyszerűen nem megy. pedig most már megtanultam, hogy milyen az érett személyiség. fáradt vagyok.
a húgom nyilván nagyon aranyos, ügyes és okos is, az ember könnyen ígér meg neki olyanokat, hogy pünkösdig mindenképp hazahordom mazsira, persze nehéz lett volna erre úgy nemet mondani, hogy pünkösdkor lépnek fel először abban az egyenruhában, amit ő tervezett (!!!), na de egyszer meg fog nőni, és mindent nekem kell megtanítani neki, hogy hogy kell tampont használni, sminkelni, főzni, fiúkat az ujjunk köré csavarni, öltözködni, viselkedni, meg az ilyen egyéb dolgokat, amiket a lányok az anyjuktól szoktak megtanulni. én ezeknek a nagy részéhez nem értek, nekem is kimaradtak. meg egyébként is: felnőttnek lenni annyi, mint felelősséget tudni vállalni valaki másért is, de ezt még épp csak most tanulgattuk a macskával. nyilván sikerként könyveltük el, hogy életben maradt, de egy macska meg egy gyerek között nem csak egy nehézségi szint van, hanem legalább tizenöt.
hazajövünk, megetetem a húgomat, aztán a macskákat, aztán az öcsémet, közben eszembe jut, hogy holnap délelőtt meglátogat apám meg a kisebbik öcsém, de a nagyobbik öcsém (aki itt alszik, mert holnap együtt szülinapozunk a nagyanyánknál) nem hajlandó találkozni az apámmal, úgyhogy megbeszéljük: kapnak a húgommal mozira pénzt. igyekszem mediálni, amennyire lehet. fáj, hogy a maradék is széthullik. kalkuláljuk a logisztikát: tizenötödike, koszorúzás, ki jön vissza a tortáért, macskákkal mi lesz. ez csak a napi ki-kivel-merre. ez még egyszerű, de az egész fölött ott zakatol a költözés, a velünkmilesz, a házzalmilesz, a mileszhaanyaelőkerül, a jogi vacakságok, a mi lesz egy év múlva, a meddig lehet vajon kiengedni egy kamaszlányt stb. bírni fogom-e, bírni fogjuk-e.
megkíséreltem a lehetetlent: egy munkanap alatt négy iskolából összeszedni négy iskolalátogatási igazolást. persze belebuktam, mint várható volt, de majdnem sikerült egyébként (6+2 órát utaztam miatta), végül az egyik öcsém gimijének az (állítólag) csak napi egy szünetben nyitva tartó titkárságán bukott el a dolog. (bár annak tükrében, hogy a húgom esztergomi gimijében még délután fél 3-kor (!!!) is voltak a titkárságon, nehezen hiszem el ezt az ország egyik legjobb iskolájáról. mindegy, az iskolalátogatási igazolás úgyis a bürokrácia mélypontja, a rémek réme, azonban ezen kívül (bár ne kiabáljuk el?) végig mindenhol mindenki nagyon rendes, nem érzem úgy, hogy pl. a családsegítő, a nevelési tanácsadó, a gyámügy jelenléte csak bajra baj, hanem tényleg segítenek, ez elég sokat számít most. (biztos benne van persze az is, hogy falu.)
persze nagyon félek, hogy ez a feladat mégis megesz. most is már rég aludnom kellene, de ott van az a nyomasztó kis izé állandóan.
de nyilván az lenne a legjobb, ha a húgom (meg a macskája) mehetne vissza az anyjához.
(bár most igazából mit mondjak, annyi minden bizonytalan meg kérdéses, "önáltatás", mondták a látszólagos nyugalmamra. mostanában azt szoktam mondani, hogy á, mindenkivel megesik az ilyesmi,  ez az adott helyzetre nem igaz, van helyette sokkal jobb: ami nem öl meg, az megerősít.  ennek szellemében képzelem el a következő időszakot. kedves akadályok, nem léteztek.)
ez így, itt, nem annyira meglepő módon nem megy. szóval új blog, új élet . ami pedig történt még itt, azt feledés fedi, de minden álmomban...
attól félek, hogy hosszú távon nem lesz tartható az "én meg a macskám összeköltözünk a húgommal meg a macskájával" dolog, és nem is miattam vagy a húgom miatt, hanem a macskák miatt. bár secperc alatt jó barátok lettek, úgyhogy talán mégis.
keresünk egy EZS-303 rendszámú piros suzukit. tel +3670/5631700. osszátok meg, nagyon fontos.
életemben először egy héttel hamarabb  felkészültem egy kiselőadásra. hol van itt a világ rendje.
az egyik tanárképzős órámra egy igazi gyerek  kognitív képességeit és életkori sajátosságait kell vizsgálni (megadott módszerrel és szempontok alapján), és annyi a kikötés, hogy nem lehet saját gyerek  (értsd: testvér), ez mondjuk eléggé megrémisztett eleinte, de aztán mindig rájövök, hogy minden rendben lesz, és minden rendben is lesz.
írnék én, de a holnapi nyelvvizsga + a hétfői két prezentáció (az egyik az érett személyiség interperszonális kapcsolataiból, amiben ugye különösen jó vagyok, de legalább most majd kiderül, milyennek kellene  lennem, a másik meg a leendő szakdolgozatomból) kicsit riaszt. mindenesetre ma hajnalok hajnalán reggel megcsúszott a lábam a parkettán + a vérnyomásom sem jött utánam, hogy lenyomhassam a szándékosan távolra tett ébresztőt, úgyhogy szelíden eldőltem, ahogyan a fák . igazából nem volt annyira szelíd. indításnak, mindenesetre, tökéletes. milyen szép lett ez a most majd kiderül  a második sorban.