nem szokásom horoszkópra hivatkozni, nem is hiszek benne, de hát mérleg vagyok, eleve elrendelten döntésképtelen, és most két igazán fontos kérdésben kell egészen egyedül döntésre jutnom. na jó, csak az egyik igazán fontos, a másikat csak túlpörgik. melyik fülemet harapjam le, mindenkinek csak a legjobbat akarom. bár ez a hét még mindig előkelő helyet foglal el életem legrosszabb hetei között, most már lassan csak vége lesz valahogy. egyensúlyoztam a metrón, azon töprengtem, hogy tudok még egy lyukat fúrni az övemre, mielőtt elhagyom valahol a nadrágom, és arra gondoltam, hogy az ember csupa csont, csupa bőr, csupa izom, gerincfájdalom és gyomorkorgás, és mégis mennyi mindenről kell döntenie egyedül. ritkán érzem magam kismadárnak, ma annak éreztem.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések