Még nincs reggel nyolc, és én már felkeltem reggel fél hatkor, hogy szépen leérjek időpontra Esztergomba a gyámügyre, és el is indultam időben, annak ellenére, hogy a teraszon kikötve levegőző macska valahogy beszorult a (nem itt lakó) szomszéd beépített teraszára belülről, de sajnos a gyámügyesek áttették holnapra (még nem jutottam messzire), úgyhogy az egész napomat annak szentelhetem, hogy egy kis csövön át minél furmányosabban etessem ezt a kis chilei bányászt.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések