meg nem is tudom, mit bír el egy ilyen tizenegyéves. nézegettem otthon a gyereknevelős könyveket (anyunak is van pedagógusdiplomája, úgyhogy sok a pedagógiai, pszichológiai könyv), de mindegyik csak iskolás korig van. utána meg oldjuk meg egyedül. én most nyertem még egy hetet, úgyhogy azzal ültem le, hogy na, most tanulok, de másfél hete nem tanultam semmit, el is felejtettem, hogyan kell meg mit.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések