a müller "beleöntős" joghurt számomra annyira, de annyira németország, hogy nem is tudom eldönteni, örülök-e, hogy egy ideje minden boltban kapható, mintha valami hétköznapi cucc lenne. (és a macska is imádná, ha kapna.) az egyetemen egyébként ebben a félévben a gyermeklélektan szeminárium volt a kedvencem, de ez egyrészt elég kegyetlen dolog, nem úszhatja meg az ember a magábanézést, másrészt viszont szörnyen kicsinek érzem az átmenetet a tudomány és a sarlatánság között, az én szememben pengeélen táncol a pszichológia. ezt az egész családállítás-dolgot például alapvetően sületlenségnek gondolom.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések