a színház igazi luxus, főleg olyan gyakran, ahogy én járok, de a Szputnyik Hajózási Társaság új darabja (nem emlékszem, írtam-e róluk, de játszották nemrég a Rosencrantz és Guildenstern halottat, nem is rosszul, az a darab pedig eléggé a szívem csücske) a Katonában (félig a Szputnyik, félig a Katona társulatával) elég jó, mondjuk a szakközepes fiúosztályoktól kezdve az ember nagymamájáig bárkinek tetszhet. anamnézis, darab a magyar egészségügy helyzetéről. tudom, hogy ez így nem hangzik túl jól, pedig az. (és a zenéje is nagyon jó.)
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések