Ha lehet pszichésen balesetet szenvedni,akkor az én bringás fejreállásom egészen biztosan pszichés. (S ebben a véleményemben többen is megerősítettek.) Persze választhattam volna a pszichés baleset valami olcsóbb (fogletörés nélküli) és a jövőmre kisebb kihatású (nem nyelvvizsga előtti) módját is, dehát így alakult. Mindenesetre a János elég szörnyű hely, még jó, hogy hazaengedtek. Biciklizzetek óvatosan. (Tőlem meg egy ideig nem kell félni az utakon.)
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések
neked sem volt sisakod?
remélem nem túl komoly :/