konferencia van, utoljára kb. a gyerektáborban voltam ilyen fáradt. nem is csak a rohangálás, hanem a felelősség is. cserébe legalább majdnem egészen profik vagyunk. ma interjút adtam a Kossuth Rádiónak, elég meglepetésszerűen ért, úgyhogy nem tudtam kimenteni magam, majd ha meg lehet hallgatni valahol, akkor linkelem, és találkoztam a zseniális Hankiss Elemérrel is. bárcsak 60 évvel fiatalabb lenne. közben itthon meg dől a radiátorból a víz, de soha nem vagyunk itthon szerelőhívós időpontban, ráadásul anyák napja van, és nem tudok úgy csinálni, mintha észre sem venném. alszom, hátha reggelre elfelejtem, csak ne lássak orgonát.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések