ma volt egy beszélgetés, amin annyira izgultam, hogy aprólékosan lekapargattam a körömlakkot minden körmömről. még jó, hogy átlátszó volt. holnap meg nyelvvizsga szóbeli, utána meg már véget ér ez a hülye hét, jövő hét elején még pár vizsga, aztán a záróvizsgáig (Abschlussprüfung) öröm és boldogság. csupa vis maior volt ez a félév (bin so stark stark stark wie ein Tiger), de remélem, hogy most már nem rontok el semmit.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések