Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2015
2015 in numbers

0 times moving flat
1 CELTA finished
1 MSc started
1 blog reanimated
1 whole new set of uniform for the kid
2 declined job offers
2 pairs of new working shoes 4 second baristas used up
5 days in Hungary 8 months since I have the pain in my belly 10 new board games 26 people sleeping in our living room (for at least a night, longest a month) 699 new Spanish words on duolingo
£2318 payed in from my tuition fees
14246 pages read
not enough board game nights
too many friends leaving town for good

2015 számokban

0 költözködés
1 befejezett CELTA
1 elkezdett MSc
1 újraindított blog
1 teljes új egyenruha a gyereknek
2 visszautasított lehetőség
2 pár új munkacipő 4 elhasznált barista
5 nap Budapesten 8 hónapja fáj a hasam 10 új társasjáték 26 vendég aludt a nappalinkban (legalább egy napra, de akár egy hónapig is) 699 új spanyol szó duolingón £2318 befizetve az egyetemi számlámra 14246 elolvasott oldal
nem elég társasjátékos szombat este
túl sok elköltözött barát
lázas vagyok, korán fekszem. fél fülem a párnán. alattunk valahol lejár egy mosás, elmosódott hangok, nem tudom kivenni, mit mondanak, de azt tudom, hogy egy fekete nő és férfi beszélget.
snitt.
korán fekszünk, hogy ne égessük a villanyt. még beférek apa gyerekkori ágyába, nagyi már alszik, én az ablakon bámulok kifelé, nem merek mocorogni. az esti mesére gondolok, a disznóvágás történetére, aztán elképzelem, hogy az összetekert disznóbél kinyújtva pont elérne a Déliig. kilépek a kapun, tekerem le a disznóbelet: el a rendőrörs előtt, a sarkon jobbra, balra a halas kisfiú szobra előtt, benézek az Aranypók ablakán, aztán már csak jobbra a trafiknál és le a rámpán. a disznóbél pont a Vasarely-szobor lábáig ér.
snitt.
ez a kép nem stimmel, nagyi ágyában alszom a dunyha alatt. biztos délután van és beteg vagyok. a konyhában szól a Kossuth, a szomszédban állandóan egyházi énekek mennek - Mária rádió?
snitt.
korán fekszünk, hogy ne égessük a villanyt. talán mostanában olvastam az Édes Annát…
közben alattomosan véget ért az első félév az egyetemen. most gyorsan karácsony, januárban vizsgák, ollé!
valamilyen érthetetlen okból kifolyólag azt gondoltam, könnyebb lesz reggelente dolgozni mennem, ha már egyetemre járok, hiszen újra egy bizonyos cél felé halad az életem, nem pedig csak elmúlik, de nem, egyáltalán nem könnyebb.

for some silly reason I thought it was gonna be easier to get up in the mornings and go to work once I'm back at uni, but well, it just isn't.
elmentünk tegnap erre a UCL English PEN-es rendezvényre, ami sok szempontból a legkínosabb volt, amin az utóbbi időben jártam, sok szempontból viszont nagyon közel éreztem magamhoz; milyen érzés két nyelv és két kultúra határán élni, az egyikhez már nem tartozni, a másikhoz pedig sohasem; hogy ragadod meg a két (vagy több) nyelvet és használod őket a költészetedben; ki a potenciális közönséged etc.
egyébként is azon gondolkodom mostanában, mennyire nem hiszek már a 'teljes kétnyelvűség' kategóriájában, hogy hullanak ki a szavak, mennyire mélyre kell értük mennem időnként. do you think in meanings or do you think in words? lehet, hogy tényleg csak azért végzek el egy nyelvfejlődéses mesterszakot, hogy jobban megértsem a saját kétnyelvűségemet? (probably not, though.)
jön a régi karácsonyok szelleme. kicsit szenvedek. talán mégis jó lenne otthon lenni.

(going home for Christmas? what do you mean? I live here now, this is my home.)
munka - diploma - szociális és családi élet: válassz kettőt.
job - degree - social life and family: pick two.
félek, hogy valójában borzasztó ember vagyok, és még csak nem is álcázom túl jól.
ráadásul tanulni sem tanulok eleget. (mondjuk semennyit.) csak a szám jár.

I'm afraid I'm a terrible person and I'm even more terrible in hiding it.
as an addition, I don't really study enough. (I kind of don't study at all.) I just keep showing off.
sose becsüld alá más emberek hatását az életedre. sose becsült alá a véletlenek hatását az életedre. soha ne mondj nemet, ha valaki össze akar veled barátkozni. (vagy a nappalidban akar aludni.*) szombat esti társas, jó hogy vagy.
never underestimate other people's effect on your life. never underestimate the power of pure chance. never say no if someone offers their friendship. (or just wants to sleep in your living room.*) saturday night board game, good to have you back.
*de csak ha hoz csokit. as long as they bring chocolate.
mostanában azon gondolkodtam, hogy milyen jó lenne, ha az életmódom és a viselkedésem hatással lennének a gyerekre, és mennyire szeretném, ha az értékrendemet a magáénak vallaná, mintha nem lenne pofátlanul képmutató, hogy azt gondolom, hogy az én értékrendem jobb, mint másoké. meg amúgy is.

lately I've been thinking about how good I'd feel if the way I live my life would have an effect on the kid, and how much I'd love if she'd share the same values. so hypocrite of me to think my values are better than others'. and anyway.
Nyilván mindig fáj a hasam, leginkább akkor, ha döntéseket kell hozni, ma még nem ettem semmit, csak egy fél nagyon csokis sütit, mert valaki munkát ajánlott és a jelek szerint ezt rosszul bírom idegekkel. Menni vagy nem menni, megéri-e. Akkor bezzeg nem töprengtem ennyit, amikor átutaltam az egyetemnek az összes megtakarított pénzem,
Néha a hétfői előadásra gondolok: az állandó, nehezen kordában tartható rettegésem versus Varoufakis optimizmusa. Hogy a képzeletünket egy jobb jövő kigondolásának szolgálatába kell állítani. Hogy mindenre képesek vagyunk: nemcsak minden rosszra, de minden jóra is. Hogy mit jelent ma európai értelmiséginek lenni, és hogy vajon értelmiségivé válhatnak-e egyszer a kávékészítők is. (Attól tartok, hogy nem.)
Hogy hogy mondjam a gyereknek, hogy a lehetőségei teljesen nyitottak és hogy mindig is nyitottak maradnak, ha én rettegek kilépni a komfortzónámból és időről időre kételkedek abban, hogy mindig talpra esek.

I have this ongoing abdominal pain, for months…
most 'olvasóhét' van, amit eddig sajnos nem annyira fordítottam jelentős tanulmányi lemaradásaim behozatalára, ellenben mostam, takarítottam, vásároltam, munkákra jelentkeztem és állásinterjúkra mentem, esténként pedig a gyerekpersonal statementjét csiszoljuk a 6th form college-okba való jelentkezéshez. ja, és elkezdtem olvasni egy kiváló könyvet is. ma viszont már elkezdtem tanulni is, ilyet már évek óta nem csináltam, nem tudom, hogy fog menni. (egyelőre csak kb. 20 percig tudok a neuronokra koncentrálni.)
aztán majd meglátjuk.

so, here it is: reading week. so far I didn't really do any studying, but laundry, cleaning, shopping, job applications, trial shifts and polishing the kid's personal statement so she can apply to 6th form colleges end of this week. and I started to read a new book again. however, I finally opened up the revision pdf today just to find out I'm not able to focus any longer than 20 minutes and that I became the annoying girl asking awkward …
Kép
az egyetemen ilyenek történnek, én meg még mindig nem tudom, miből fizetem ki a tandíj másik felét. (sítábor? komolyan?)
tegnap még az volt, hogy elmentünk egy rendkívül izgalmas előadásra (morálfilozófia; etikus-e, ha a demokratikusan megválasztott politikusok radikális, az emberek többségének nem tetsző szabályokat hoznak a klímaváltozás kezelésére), de sajnos már sosem tudom meg, hogy etikus-e, mert 10 perccel hamarabb el kellett mennem, hogy odaérjek a gyerek iskolájába az éves díjátadóra, és a morálfilozófus akkor még bőven nem ért az érvelés végére.
aki felmond, az örökre elmegy; a nevét többet nem mondjuk ki.

if someone leaves, they leave forever; their name shall not be spoken.
Kép
a hétvégén Hampstead Heathre mentünk, itt megnéztük a Kenwood House-t is; tudtátok, hogy ott élt a 18. században a Brit Birodalom egyik első fekete arisztokratája, Dido Belle? egy brit tiszt és egy afrikai rabszolganő lányaként született, az apja pedig hazavitte Angliába, ahol a nagybátyja, a legfelsőbb bíróság elnöke nevelte fel. aki mellesleg ugyanaz a bíró volt, aki először mondta ki, hogy a rabszolgaság nem helyes.
a történetből van film is, olyan, mint egy tündérmese, nézzétek meg.


Kedves naplóm, arról akartam írni, hogy végre gyönyörű lakásunk van, de sajnos nincsenek barátaink, akik átjönnének, de szerencsére tegnap eljött társasozni egy csomó kedves ismeretlen. Meg a vendégeink Csehországból, akiket csak mára vártunk. (Ami végülis szintén a kedves ismeretlen kategóriája.) Csak azért írom ezt most le, mert mindig aggódok, hogy az emberi kapcsolataimat nyugati jólétre és keleti ízekre cseréltem, és hogy ez azért nem volt egy túl jó csere. És ha van társas szombatonként, akkor kevésbé aggódok.

Dear Diary, the day before yesterday I wanted to write about what a beautiful and cosy home we have, and how bad it is that we don't have friends to invite them over. But apparently we know some really nice strangers who like board games, so it all ended well. We might even become friends with them, who knows? I'm only telling you that, because I keep worrying about how I swapped all my real human relations to Western lifestyle and Eastern spices, and how much it …
"and what would happen, if she'd accidentally... drop it?" ("mi történne, ha véletlenül leejtené?") kérdezte az egyik osztálytársam, miután megnéztünk egy videót az unfixed brainről (az agy frissen, előkezelés nélkül, koponyából kivéve), de a napomban mégsem ez az élmény volt a leginkább megdöbbentő, hanem a tea tréning head baristáknak, ahol megtanultuk, hogy a jázmin tea, a zöld tea és a fekete tea valójában nem különböző tealevelekből készülnek, hanem ugyanazokból a levelekből, csak más módokon. kezeket fel, ha ezt ti tudtátok.
"and what would happen, if she'd accidentally... drop it?" asked one of my coursemates, after having watched a video about the 'unfixed brain' (you know, the brain nice and fresh, taken from a dead person's skull). however, this wasn't the thing blowing my mind off today; rather the tea training for head baristas, where we learned that jasmine tea, green tea and breakfast tea are not made from different ki…
elfáradtam. három hét, ennyi kellett. csak nyomom befelé a vitaminokat meg a szénhidrátot, halálos betegségeket diagnosztizálok magamon napról napra (pedig valószínűleg csak kikészül a szervezetem a stressztől meg a fáradtságtól) és reggelente leginkább nem felkelek, hanem kizuhanok az ágyból. hogy állandóan jutalmazom magam tárgyakkal és cukorral és eating outtal? igen, pontosan ezt teszem. és már alig várom, hogy megint moziba menjünk.
más. kedd.
a reggeli órám (CA) színtiszta bullshit, ez persze nem változtat azon, hogy izgalmas, na de az egészen biztos, hogy nem egzakt tudomány. akármennyire is bizonygatják.ellenben a statisztikával, ahol az előadáson az energiám legnagyobb része arra ment el, hogy nyitva tartsam a szemem. sajnos az egyetemen nem lehet jó kávét kapni, a szünetben mégis kellett egyet innom, hogy gyorsan végezzek gyakorlaton (amint megoldjuk a feladatokat, mehetünk), és időben hazaérjek a gyerek Sixth Formos nyílt napjára. ("so you are the mum." tényleg e…
a héten megérkezett az agyas kifestőkönyvem (tudtátok amúgy, hogy milyen nehéz a vonalon belül maradni?), ma magammal vittem dolgozni és azt színezgettem reggel 5.30-kor a buszon. (meg aztán a bolt ajtaja előtt ülve is, a chef ugyanis elfelejtett bejönni dolgozni, nekem meg nincs kulcsom.)
a hétfő délutánt pedig, mint mostanában mindig, annak szenteltem, hogy vállalható állapotba hozzam a körmöm meg a kezem, elfogadható legyen, mire iskolába megyek.
ma pedig megint mozi, mert megérdemeljük.
munkaköröm izgalmasabbnál izgalmasabb feladatokkal bővül mostanában: ma újrafestettem az utcafrontot és a dominikai mosogatófiútól megtanultam, hogy kell kinyitni hajtűvel egy zárat. (a hajtűt én biztosítottam a művelethez.)
egyébként az utóbbi két napban kétszer voltunk moziban; a nemzeti színház Hamletje (talán nem is meglepő módon) egy biztonságos, bármilyen interpretáció nélküli színpadra állítás. ZSENIÁLIS színészi alakításokkal. (és a díszlet is nagyon vagány volt amúgy.)
nem tudtam amúgy, hogy a neuroscience ilyen izgalmas, ez az új kedvenc blogom.
Kép
Szerda reggel van az agyas órám; ez nagyon brutális, főleg, ha nem tanultál előtte anatómiát. Egykor mindenki beáll a konyhában a mikró meg a vízforraló előtti sorba, utána együtt ebédelünk a közösségi térben:
Utána az osztálytársaimmal felköltözünk a könyvtárba és próbálunk valami értelmet adni annak a 77 diának, amin 110 perc alatt végigrohantunk - a könyvek most nem annyira fontosak, mert minden kötelező be van linkelve a moodle-re.
Aztán persze feladjuk és elmegyünk inkább kávézni a Store Street Espressóba.
Nem tudom miért, de mindig jó volt a blogod. De az is lehet, hogy csak ez a narratíva, ami az életed, az izgalmas.
Ma zártam, így ez a nap lett az egyetlen a héten, amikor nem mentünk valahova - igazán fárasztó ez az egyetemistalét. Meg sokba is kerül. A gyerek meg csak csóválja a fejét, amiért már megint egyedül vacsorázik.
Kicsit olyan, mintha évekig bezárva éltem volna, most viszont már nem; a munkához is nehezebb ugyanúgy hozzáállnom, mint régebben. (Persze nem tudom, hogy az I don't care attitűd még meddig lesz fenntartható.) Mindenesetre amikor tegnap a managerem befújt vécéillatosítóval, mert egész nap egy büdös dolog mellett álltam, és szerinte átvettem a szagát, elgondolkodtam azon, hogy vajon honnan is jön a lojalitásom, és mit tehetnék ellene. (Semmit, így születtem.)
Színház. Medea az Almeida Theatre-ben, korrekt és pontos társadalomrajz, szívbemarkoló befejezés. Pocsék hamis spanyol akcentus.
Házibuli. I'd forgotten there are others like us out there. Elfelejtettem, hogy erőfeszítés nélkül is lehet beszélgetni. Ráébredtem, hogy mennyire magányos vagyok valójában. (De ez szere…
körülbelül véget ért az első igazi hetem az egyetemen, már minden tárgyamból volt egy órám. ebben a félévben három tárgyam lesz, 60 kredit: a Research Methods (statisztika, 2 féléves) 30 kredites, az Imaging a Brain (kb. bevezetés az agykutatásba) és a Conversation Analysis (konverzációelemzés) 15 kredites. nem akarom elkiabálni, de szerencsére nem tűnik kilátástalanul nehéznek: az agykutatásos óra nagyon intenzív, ezzel biztosan lesznek problémáim, a statisztika viszont megtanulható, a konverzációelemzés pedig csak simán nagyon izgalmas. (remélem, egész félévben csak videókat fogunk nézni, mint első órán.)

amúgy meg kezdek hozzászokni Bloomsburyhez, már egyre kevesebbszer tévedek el, ahhoz viszont a jelek szerint nem olyan könnyű hozzászokni, hogy a Chandler House-ban fiúknak és lányoknak vegyesen vannak a mosdók, mert so far minden alkalommal, amikor egy fiú jön ki előttem, meglepődök, és azt hiszem, rossz ajtón próbáltam meg bemenni.
óriási szerencsém van amúgy, mert a managerem nagyon szupportív, ma például mondta, hogy tudja, hogy a szerződésem szerint csak teljes állásban dolgozhatnék, ha már nagyon kimerült vagyok, akkor szóljak időben, és ad még egy szabadnapot. inkább, mint hogy beteget jelentsek vagy esetleg FELMONDJAK.

a vásárlóim meg nem tudom, hogy mennyire lennének szupportívak, mert találomra elmondtam néhányuknak, és olyan visszajelzéseket kaptam, hogy "tényleg? de hát az egyetem nagyon drága", mintha nem tudnám magam is, vagy hogy "you really have a first class degree? how come you are making coffee then?", amire ugye nincs rövid válasz.
persze ez csak addig volt, amíg rá nem jöttem, hogy nincs is diákhitel MSc kurzusra. how did I miss this tiny little chunk of information. (persze nem csak én nem vettem észre, hanem néhány barátom sem, valahogy ez nem bukkan fel a jelentkezés során, és eddig a szervezettel folytatott levelezésem és telefonbeszélgetéseim során sem mondták. még akkor sem, amikor felhívtam őket érdeklődni, meg hogy minden rendben van-e.)
nyilván van B terv, mindig van B terv.
ma másodjára is visszadobták a diákhitel-jelentkezésem: először rossz címre küldtem az űrlapot (az EU-s központ helyett a home studenteknek fenntartott címre), másodjára pedig azért, mert a post office által üzemeltetett hivatalos fénymásolat-hiteleső szolgáltatással hitelesített fénymásolatot (kétfajta pecsét stb.) a student finance nem fogadja el. de ha például az egyetemen megkérném egy tanáromat, hogy írjon egy darab papírt, hogy látta a személyimet, akkor azt elfogadnák. néha nem értem ezt az angol bürokráciát. (de amúgy azt mondták, hogy az a biztos, ha beküldöm nekik a személyimet úgy ahogy van. kár, hogy ez az egyetlen hivatalos iratom.)
pedig valójában tudom, hogy nincs okom szégyelni semmit, ugyanazon a menő kurzuson vagyok, mint ők, ráadásul eltartom magamat meg egy gyereket egy olyan munkából, amit nagyon szeretek, és mindehhez egy gyönyörű lakásunk van Dél-Londonban. (csak egy kicsit hideg.)
de valahogy amikor mondom, hogy "I work as a barista", vagy "I live in South London", annyira furcsán néznek rám, hogy képes vagyok elfelejteni, hogy az én életemnek is van létjogosultsága. és úgy döntök, hogy inkább meg sem szólalok, nehogy valami hülyeséget mondjak megint.
A kedvenc mondatom a mai napról: "Isn't it kind of sad that the Hungarian language is dying out?" (Azért valahol szomorú, hogy a magyar nyelv ki fog halni, nem?)
note to myself: menj oda emberekhez, legyél kedves és mosolygós és HAZUDJ. nem könnyű másmilyennek lenni, sosem volt könnyű, lehetnék inkább titokzatos, vagy mi.
ma találkoztam az új osztálytársaimmal az egyetemen. heten vagyunk, ami kiváló szám, pontosan akkora a csoport, hogy feltűnjön, ha mindig hülyeséget mondok vagy ha nem mondok semmit. meg egyébként is. egyelőre sajnos nem szereztem barátokat, kicsit úgy tűnt, hogy ezek a menő beszédterapeuta lányok mind egymással barátkoznak, de nem adom fel, kis busy bee leszek, ha addig élek is. nem hagyom, hogy megint én legyek az, akit nem vesznek észre.
és hogy milyen az egyetem? a campus óriási, beiratkozás közben kétszer is eltévedtem, de szerencsére a neurolingvisták nem a campuson vannak, hanem egy csúcsmodern épületben Bloomsbury és Camden sarkánál. elég, ha annyit mondok, hogy háromféle tanulóhely van kialakítva, egy néma, egy halkan beszélgetős meg egy zajos?
délután felvettem az óráimat is, 60 kredit, ez három tárgy, egy két féléves és két egy féléves: bevezetés az agykutatásba, kutatási módszerek (ez a két féléves) és konverzációelemzés.

mindenesetre a délutáni kávétréningen (Understandi…
ma hajnalban láttam a holdfogyatkozást, kinyitottam a boltot, végigvezettem a shiftet, hazajöttem átöltözni, aztán elmentem az egyetemre, hogy végre találkozzak az osztálytársaimmal.
sajnos elmenekültem előlük. de majd legközelebb ügyesebb leszek.
amúgy azt mondta a dékán, hogy akik itt végeznek, gazdagok lesznek, ami jó hír, mert így lesz miből visszafizetnem a diákhitelem.
beírtam a mai to do listámba, hogy "get up" meg hogy "get some friends", igazán elfoglalt embernek érzem magam.
azt hiszem, előre kimerült vagyok, ha erre az évre gondolok.
a gyerek már nem is annyira gyerek, megint iskolát kell neki választani.*
mi legyen, ha nagy lesz.
nehéz nem átadni a saját keserűségemet és csalódottságomat, amúgy is úgy érzem, benne nincs meg az az összeszorított fogú munkásöntudat, amit én csodálatos módon megörököltem. (milyen szerencsés vagyok.) azt akarom, hogy neki könnyebb legyen, hogy ne kövesse el ugyanazokat a hibákat, persze lehet, hogy ezeket a hibákat el kell követni?
fogalmam sincs, milyen tanácsot adjak, csak vonogatom a vállamat. follow your dreams vagy sem. szeretnélek támogatni, de nem hiszem, hogy tudlak.
mindegy is, már találkoztam az új osztálytársaimmal a világ 7. legjobb egyetemén. I can't afford to drop out.

* 2 év college egyetem előtt
állok a buszon, körülöttem mindenféle ember, különböző színűek, máshogy öltözködnek, máshogy hordják a hajuk, más nyelvet beszélnek, és MÉGIS MINDNEK UGYANAZ MEGY VÉGIG A FEJÉBEN. mindenki be van zárva a saját kis világába, kukucskál ki a szemein, és gondol valamire, de soha nem tudhatom meg, ki mire gondol, és hogy gondol-e valamire egyáltalán. ez a tudatosság ("consciousness") problémájának része, és amióta Pinkert olvasok, azóta egy kicsit még nehezebb elképzelni, hiszen HONNAN IS TUDHATNÁNK, HOGY NEM ZOMBI MINDENKI MÁS?
eddig azt gondoltam, hogy a játékért magáért szeretek játszani, de most, hogy minden barátunk emigrált, és ismeretlenekkel játszunk a Ritzyben, el kell ismernem, hogy talán a társaság a fontos, és nem a játék. de ha jó a társaság és rossz a játék, az sem jó. (persze tudom, hogy újra lesz majd társaságunk, csak meg kell találnunk őket. türelem.)

biztos nem kértek ajánlókat (vagy mégis?), de a ma este sztárja a "Concept", ahol nagyon jól eltalált ikonokra jelölőket rakva kell rávenni a másik személyt vagy csapatot, hogy kitalálja a kártyánkra írt fogalmat, filmcímet vagy híres embert. nyelvórára is jó, akár kezdő csoportnak is.
most megint újra minden a régi lesz, de mégsem. biztonságban kellene éreznem magam, minden okom megvan rá, de éhgyomorra ez sem megy. meguntam már, hogy érzelmileg kinyíljak bárki felé is, jönnek, elfogadjuk egymást, elmennek.
iszonyúan félek. emlékszem, hogy ez mindig így volt, hogy éjszakákon át feküdtem rettegve. asztmás rohamok, fejfájásrohamok, sziasztok. tudom, hogy jön és elmúlik, de mostanában gyakrabban jön és nehezebben múlik el.
a kávé szorongást okoz, a jelek szerint a kávézó is.

kéne egy macska, vagy mi.
sosem gondoltam volna, hogy felnőtt életem nagy része képmutatással és hazugsággal fog telni, azt hiszem, ezt valahogy elfelejtettem kiolvasni a könyvekből. (persze most, ha olvasok, világosan látom.)
tettem egy őszinte gesztust.
it is that time of the year again, beszámolótime.
azt akarom írni, hogy kedves gyámhatóság, boldogok vagyunk és eszünk ágában sincs hazamenni. (de nem ezt fogom.)

ellátása, oktatása, nevelése, tartása.

a legjobban attól félek, hogy sosem fogom megtanulni a megváltozott helyesírási szabályokat. (valójában el sem olvastam őket.) mit nyerek azért cserébe, amit elvesztek. (egyelőre határozottan pluszban áll az egyenleg persze.)

kínos magyartalálkozások, erőltetett munkahelyi barátságok, nem megy ez nekem.

(jó újra itt lenni.)
pfff, hiányzik ez a hely.