2015. szeptember 28.

ma hajnalban láttam a holdfogyatkozást, kinyitottam a boltot, végigvezettem a shiftet, hazajöttem átöltözni, aztán elmentem az egyetemre, hogy végre találkozzak az osztálytársaimmal.
sajnos elmenekültem előlük. de majd legközelebb ügyesebb leszek.
amúgy azt mondta a dékán, hogy akik itt végeznek, gazdagok lesznek, ami jó hír, mert így lesz miből visszafizetnem a diákhitelem.

2015. szeptember 23.

beírtam a mai to do listámba, hogy "get up" meg hogy "get some friends", igazán elfoglalt embernek érzem magam.
azt hiszem, előre kimerült vagyok, ha erre az évre gondolok.

2015. szeptember 18.

a gyerek már nem is annyira gyerek, megint iskolát kell neki választani.*
mi legyen, ha nagy lesz.
nehéz nem átadni a saját keserűségemet és csalódottságomat, amúgy is úgy érzem, benne nincs meg az az összeszorított fogú munkásöntudat, amit én csodálatos módon megörököltem. (milyen szerencsés vagyok.) azt akarom, hogy neki könnyebb legyen, hogy ne kövesse el ugyanazokat a hibákat, persze lehet, hogy ezeket a hibákat el kell követni?
fogalmam sincs, milyen tanácsot adjak, csak vonogatom a vállamat. follow your dreams vagy sem. szeretnélek támogatni, de nem hiszem, hogy tudlak.
mindegy is, már találkoztam az új osztálytársaimmal a világ 7. legjobb egyetemén. I can't afford to drop out.

* 2 év college egyetem előtt

2015. szeptember 17.

állok a buszon, körülöttem mindenféle ember, különböző színűek, máshogy öltözködnek, máshogy hordják a hajuk, más nyelvet beszélnek, és MÉGIS MINDNEK UGYANAZ MEGY VÉGIG A FEJÉBEN. mindenki be van zárva a saját kis világába, kukucskál ki a szemein, és gondol valamire, de soha nem tudhatom meg, ki mire gondol, és hogy gondol-e valamire egyáltalán. ez a tudatosság ("consciousness") problémájának része, és amióta Pinkert olvasok, azóta egy kicsit még nehezebb elképzelni, hiszen HONNAN IS TUDHATNÁNK, HOGY NEM ZOMBI MINDENKI MÁS?

2015. szeptember 15.

eddig azt gondoltam, hogy a játékért magáért szeretek játszani, de most, hogy minden barátunk emigrált, és ismeretlenekkel játszunk a Ritzyben, el kell ismernem, hogy talán a társaság a fontos, és nem a játék. de ha jó a társaság és rossz a játék, az sem jó. (persze tudom, hogy újra lesz majd társaságunk, csak meg kell találnunk őket. türelem.)

biztos nem kértek ajánlókat (vagy mégis?), de a ma este sztárja a "Concept", ahol nagyon jól eltalált ikonokra jelölőket rakva kell rávenni a másik személyt vagy csapatot, hogy kitalálja a kártyánkra írt fogalmat, filmcímet vagy híres embert. nyelvórára is jó, akár kezdő csoportnak is.

2015. szeptember 14.

most megint újra minden a régi lesz, de mégsem. biztonságban kellene éreznem magam, minden okom megvan rá, de éhgyomorra ez sem megy. meguntam már, hogy érzelmileg kinyíljak bárki felé is, jönnek, elfogadjuk egymást, elmennek.

2015. szeptember 11.

iszonyúan félek. emlékszem, hogy ez mindig így volt, hogy éjszakákon át feküdtem rettegve. asztmás rohamok, fejfájásrohamok, sziasztok. tudom, hogy jön és elmúlik, de mostanában gyakrabban jön és nehezebben múlik el.
a kávé szorongást okoz, a jelek szerint a kávézó is.

kéne egy macska, vagy mi.

2015. szeptember 10.

sosem gondoltam volna, hogy felnőtt életem nagy része képmutatással és hazugsággal fog telni, azt hiszem, ezt valahogy elfelejtettem kiolvasni a könyvekből. (persze most, ha olvasok, világosan látom.)

2015. szeptember 9.

tettem egy őszinte gesztust.
it is that time of the year again, beszámolótime.
azt akarom írni, hogy kedves gyámhatóság, boldogok vagyunk és eszünk ágában sincs hazamenni. (de nem ezt fogom.)

ellátása, oktatása, nevelése, tartása.

a legjobban attól félek, hogy sosem fogom megtanulni a megváltozott helyesírási szabályokat. (valójában el sem olvastam őket.) mit nyerek azért cserébe, amit elvesztek. (egyelőre határozottan pluszban áll az egyenleg persze.)

kínos magyartalálkozások, erőltetett munkahelyi barátságok, nem megy ez nekem.

(jó újra itt lenni.)
pfff, hiányzik ez a hely.