2016. július 31.

lehet, hogy többek között azért nem sikerül túl jól az angol középosztályba való bekerülés, mert nem is akarok bekerülni, megvetem és gyűlölöm őket, once a proletár always a proletár, working class rules, megfájdul a fejem a sok butaságtól, de nem vagyok elég okos valami jobbhoz.
munkát keresek, hazudok, mint a vízfolyás, közben felfordul a gyomrom.

2016. július 29.

napló a nappalinkból (31-32) és egy kis participatory art

úgy tűnik, mintha mostanában minden este vendégeink lennének - nyár van. a kedves lengyel idegenek után barátok jöttek, F. és anyukája, ami nagyon szuper volt, közben ráadásul szabadnapom is volt, úgyhogy mehettünk mindenfelé: végre sikerült rendesen végignézni a Tate Modern új épületét (meg a Tate Britaint zárás előtt öt perccel). a Switch Houseban a céljuk olyan dolgokat is kiállítani, amiket korábban nem igazán sikerült, például performanszot vagy olyan alkotásokat, amik a közönséggel kapcsolatba kerülve telnek meg értelemmel (participatory art, például ilyen alkotás egy tükör vagy a terem közepére lerakott építőkockák). az alkotások közül egyedül Santiago Sierráét nem tudom kiverni a fejemből: heroinban fizetett prostituáltaknak, hogy a hátukra tetoválhasson egy vonalat. elgondondolkodtató videó a munkásságáról itt:


2016. július 24.

napló a nappalinkból (27-29 és 30)

az év egyik legjobban várt vendégei jöttek meg végre a hét második felében, és amennyire vártuk őket, végül pont annyira nem sikerült nagyon jól. nem sikerült rosszul sem, de azért nem bántuk nagyon, amikor elmentek. J velünk egykorú lengyel lány, aki szintén Anglliában (de nem Londonban) él, és ő töltött el néhány napot a városban az anyukájával és a 13 éves kishúgával. játszottunk is együtt, főztünk is, valahogy valami mégsem klappolt. (lehet hogy azért nem, mert sem az én főztöm, sem az övéké nem sikerült túl jól.) kár érte.

utána pedig R búcsúbulija után aludt itt A., aki korábban sohasem, úgy tűnik, mostanában mindig foglalt a matrac a nappaliban. (ami jó.)

2016. július 20.

mondjuk ma elmentem fogorvoshoz, és olyan magas összeget mondott a gyökérkezelésre (az NHS csak az aranykoronát támogatja valamiért, a fehéret nem), hogy egyértelműen jobban megérné hazamenni két hétre szeptember elején és megcsináltatni végre a fogaimat, csak hát kinek van ennyi szabadsága. majd meglátjuk.

2016. július 18.

napló a nappalinkból (26)

megint egy magyar lány aludt nálunk, úgy tűnik, ez a hónap már csak ilyen; nem igazi CS-er, hanem Rézi ismerőse és molyos. ennek ellenére (vagy éppen ezért) szombaton nagyon becsületesen lejátszott velünk egy Mascarade-et a london passos nap után, úgyhogy átment a teszten. (persze nem is volt teszt.) lesz még egy vendégünk a héten, és utána tartunk egy kis szünetet - persze leginkább azt várom, mikor fogunk mi is utazni végre.
eddig minden alkalommal olyan volt hazamenni, mintha a dolgok otthon sokkal valóságosabbak lennének, mint itt; mintha a londoni valóságunk csak egy álom lenne, szertefoszlik, amikor épp nem élem.
most nem; otthon lenni pont ugyanolyan valószerűtlen volt, mint amilyen az ittlétünk. törekszem a teljesség felé.

2016. július 14.

ennyire rossz még soha nem volt visszajönni, nem találom a helyem. ezt elrontottam. (ráadásul a gyereket Magyarországon hagytam, és izgulok, hogy visszaengedik-e. meg hogy vissza akar-e jönni / menni egyáltalán.)

mondjuk most már az angol barátaink hívnak minket tüntetésekre és próbálnak meggyőzni, hogy lépjek be a munkáspártba (ez angolul kicsit jobban hangzik, join Labour), hogy szavazhassak Corbyn mellett.

nagyon szépek a növényeink és finomakat eszünk vacsorára, szombatonként átjönnek a barátaink társasozni. minden jó lenne, ha volna kivel beszélgetni.

2016. július 11.

15 hónap után hazajöttem öt teljes napra, utamat megsértett családtagok és csalódott barátok szegélyezik: hogy lehet, hogy csak másfél óra, miért nem várom meg, amíg a gyerek hazaér az oviból. valakivel kávé, valaki mással ebéd, valaki mással fagyi, aztán megint kávé. Este talán egy kicsit jobb, lefeküdni ráér.
kihagyott városok, kihagyott lehetőségek, nem fért bele a színház vagy a séta a várban. mi van veled, mi van velem. ha tavaly nem találkoztunk, még rosszabb: mi történt veled az elmúlt két, három, négy évben. jó volt látni, jövőre ugyanitt ugyanekkor.
több időre kellene jönni vagy nem jönni egyáltalán, így csak a szívem fájdul meg még jobban. beszélek a hazaköltözésről, kinevetnek, inkább nem beszélek.
azt mondják, itt élni nem jó - elhiszem, de úgy érzem, hogy máshol nem lehet.