2016. december 31.

lista, idén kicsit máshogy. az ötletet köszi Izoldának a molyról.
2016-ban életemben először
- mentem titkos koncertre
- fogadtam couchsurfereket
- sütöttem mézeskalácsot karácsony után
- programoztam JavaScriptben
- vizsgáztam angolul az egyetemen
- küldtem vissza hibás terméket a boltba
- nyilatkoztam a tévének
- vacsoráztam a húgom barátjával
- vettem két karácsonyfát
- tanítottam magyart felnőtteknek
- sírtam amiért meghalt egy híres ember*
- jártam pszichológushoz
- vettem meg ugyanazt a könyvet kétszer is (Atwood: Cat's Eye)
- volt néhány igazán kellemetlen orvosi vizsgálatom
- jártam a házunk tetején
- viseltem sportmelltartót
- mentünk élő Murder Mysteryre (és rossz volt)
- ettem florentint (és egy csomó más dolgot, például csicsókalevest meg furcsa japán gombóc alakú édességet meg spirulinás proteingombócot)
- szerettem egy receptet annyira, hogy leírtam egy külön kis füzetbe (ez a recept, kb. kéthetente egyszer ezt esszük.)
- vettem részt olyan vacsorán, ahol dresszkód volt
- rendeltem kínait
- piknikeztem a Kopaszigáton
- láttam, hol kezdődik a szivárvány
és sírtam egy választási eredmény miatt. kétszer is.

*ez így visszatekintve valójában nem igaz, háromszor sírtam: Cseh Tamás, Békés Pál és David Bowie. 

2016. december 27.

nehéz belegondolni, hogy a tél még csak most kezdődik: karácsonyra fázni kezdek és megéhezek, kimerülök fizikailag és érzelmileg, betegségeket hallucinálok (micsoda meglepetés) és minden pénzem marcipánra vagy florentinre költöm (ez utóbbit eddig nem ismertem, az idei év nagy felfedezettje számomra).
a kódom végül futott, még nem tudom eldönteni, mennyire leltem örömömet benne. szeretném folytatni, de nehéz megfelelően beosztani az időmet. szívesen járnék koncertekre (mentünk is most kétszer!), kiállításokra, sportolni (oda holnap megyünk), ma délután olvastam (hobbiból, itthon, a kanapén ülve, szinte ismeretlen élmény volt), pedig tudom, hogy vár a munka meg a tanulás.
még hátravan egy esszé, aztán voltaképpen majdnem kész is az iskola, "csak" a projekt van hátra. a végén még véletlenül tényleg nyelvész leszek.

az a szörnyű dolog történt közben, hogy megszerettem a munkámat, jó a csapat, kedvesek a vásárlók, eleget fizetnek, megkapom az órákat, amiket kérek. így hajlamos vagyok elfelejteni, milyen csúnyán bántak velem novemberben (nem a bolt, a cég), hogy napokig sírva mentem dolgozni, és hogy mindenki milyen könnyen napirendre tért a dolog fölött. emlékeztetnem kell magam, hogy nem véletlenül nem vettem ki eddig szabadságot: azt ki kell venni most február első egy-két hetére és váltani. hiába érzem magam jól a kávézóban, nem ezért tanultam ennyit. (azért remélem, a tanítványaimat meg tudom tartani, akárhogy alakul.)

2016. december 14.

nem tűntem el, csak nem írhattam addig, amíg nem fut a kódom. de már fut, csak az utolsó simítások vannak hátra. 12 nap múlva karácsony, de nem látok el odáig. legalább a fa fel van díszítve.
mostanában mindig nyitok, reggelente ugyanaz a róka ül ugyanott a kocsibehajtón, nagyon nem is zavartatja magát, csak behúzódik az egyik parkoló autó mögé és onnan néz. azon gondolkodom, érzi-e, hogy milyen büdös vagyok (a kabátomba beleivódik a pékség szaga, állott kávé és croissant-szag), vagy nem fordít több figyelmet a szagomra, mint a többi emberére. tudja-e, hogy minden reggel találkozunk, a róka meg én, mielőtt még felkelne a nap.
amiből nem látunk sokat mostanában.
legalább a kódom megvan, ez nagyon nagy részben köszönhető egy kedves barát segítségének, kisebb részben pedig a Harry Potter-könyveknek, mert anélkül soha nem jutna az eszembe a kádban, a fejemet a víz alá dugva gondolkodni egy probléma megoldásán. a legtöbb válasz pedig, meglepő módon, így érkezett.

most alszom, de néhány nap múlva jövök majd egy Igazi Kísérlettel. ollalla.

2016. december 6.

akkora nagymama vagyok, hogy nagyon szeretnék találkozni valakivel ma este, de az hétszentség, hogy én már nem megyek sehova, úgyhogy inkább áthívom velünk vacsorázni. egy közönséges kedden.