Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2017
annyit repkedek összevissza, mint egy madár. legalább ezt az exhurrikánt megúsztuk, mondjuk: éppen olyan narancssárga volt az ég, mint annak idején a koliban a társalgó ablakán át a város fölött - csak most a sivatagi homokot hozta a szél. (nem is volt jó kimenni.) Ofélia: hát hiába vártalak egész nap összeszorult gyomorral?

a múlt heti Frankfurt után csütörtökön Berlin, utána Budapest: jó lesz végre valami mást is látni egy városból, mint a metrót meg a könyvvásárt. otthon persze leginkább az irodát - majdnem annyira várom, hogy az irodából dolgozhassak, mint a nyaralást. könnyen elszalad az idő itthon: mire észbekapok, már este 11 van, én meg pont most találtam valakit a facebookon egy írói csoportban akinek releváns választ tudok adni a kérdésére vagy végre rájövök, hogy lehet megtanítani valamit egy robotnak. be kell járnom egy irodába, nincs mese.

imádom a munkám és borzasztóan szerencsés vagyok hogy itt dolgozhatok, de vigyáznom kell, nehogy véletlenül rendszeresen elszaladjon …

ma mentem először

messzire biciklivel. és ma jöttem először haza biciklivel sötétben.

nem tudom elmondani mennyire hiányzott ez a szabadság - hirtelen úgy éreztem, mintha minden rendben lenne (amúgy minden rendben is van).

csak egyszer hajtottam véletlenül a forgalommal szemben.

(persze még sok minden kell hogy teljes legyen a bringaélmény, és az egyik ilyen egy maszk lesz! legalábbis akkor, ha rendesen bejárok valahova dolgozni - ahhoz hogy eltekerjek a Lidlbe, talán nem kell maszk.)

Öt év

Mi ez, ha nem esély egy kis önreflexióra? Öt éve hagytuk el Magyarországot. De nincs még öt éve, hogy London az otthonom. Ha arra gondolok, hogy mit adott nekem ez a város, akkor előkelő helyen szerepel a ma esti fried lemongrass tofu - minden mást nehezen, akaratán kívül adta.Ha arra gondolok, mit vesztettem el azáltal, hogy elhagytam Magyarországot, nehéz megfogni: egy másik Zsófi élne egy másik életet. Remélem, nem maradtam ki valamiből visszavonhatatlanul. Veronika viszont kimarad: sosem lesznek hasonlóak a kamaszkori tapasztalatink. (Pedig lehetnének.) Most nem tudom, hogy merre tovább.

Vajon

születéstől fogva berögződött magatartás-mintázatok vagy a véremben, a génjeimben hozott temperamentum?Nem tudom. Minden nehéz így - mindig azt bántom, aki közel van hozzám.