Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2018

holnap

holnap 29 éves leszek. ezen a héten volt hat éve, hogy Angliába költöztünk. egy hét múlva kezdek új munkahelyemen: a Bloomsbury kiadónál. (azt hiszem, most már nincs túl korán elkiabálni.) szeretném mondani, hogy mindig erről álmodtam, de ez nem igaz: ezt a legvadabb álmaimban sem tudtam volna elképzelni. a legvadabb álmaim arról szóltak, hogy gyerekkönyveket szerkesztek egy kis kiadónál. erre XML-ben fogok digitális dokumentumokat készíteni a világ egyik legnagyobb és legbefolyásosabb kiadójánál. hová jutott a világ! a tanítást persze abba kell hagynom: ezen a héten elbúcsúztam az összes angolos tanítványomtól. hiányozni fog az angoltanítás, de sok könnyet nem fogok hullatni érte - nagyon fárasztó volt ennyire gyakorlatlan tanárként ennyi magánórát tartani. igyekszem koncentráltabb, fókuszáltabb lenni. ma munka közben amikor eszembe jutott valami más, akkor nem rögtön abbahagytam, amit éppen csináltam és elkezdtem azt a másik dolgot csinálni (mint általában), hanem felírtam
ki a Hermione, ha nem én: éjszakákon át készülök az új munkámra - ahol két hét múlva kezdek. így is - úgy is sokat kell majd tanulnom és sokáig én leszek a legbutább, de nem ártana, ha legalább azokban magabiztos lennék, amikről az állásinterjún azt állítottam, hogy "persze, ez sima ügy".