Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2019

hazafelé

német könyvet vittem a repülőre, Londonból Budapestre. szeretném azt gondolni, hogy azért a német könyvet hoztam magammal, mert a német könyv ( Schlafen werden wir später ) nagyon jó, mert a német könyvet lassan kell olvasni (vagy legalábbis én csak lassan tudom), és erre az utazás a legjobb időszak. de valójában lehetséges, hogy azért a német könyvet hoztam magammal, hogy egyértelműen tudjam mutatni: "hé, én nem ide tartozom" az angoloknak és a magyaroknak is. hogy elkerüljek bármilyen kommunikációt az udvarias mosolyokon kívül. it's not a conversation starter. és tulajdonképpen az is lehet, hogy azért a német könyvet hoztam magammal, mert minden más  irodalom amit olvasok, hits too close to home. úgy tűnik, hogy (előreláthatatlan módon) ha nem is Németország, de a német nyelv lett a safe place- em. leköt annyira a könyv nyelvezete (és ez egy nagyon nyelvi  könyv valóban, úgy dobálgatja a futur zweit, mintha minden olvasója némettanár vagy író lenne), hogy ne gondol
(azért valószínűleg a görögkurzust nem csinálom végig a Duolingón. így is egy hónapig tanultam az út előtt, és pontosan arra volt elég, hogy el tudjam olvasni a számlán a vizet meg a kenyeret.)

ilyen lehetett

a Durrelléknek is megérkezni Korfura az esős Angliából. ilyen lehetett a Durrelléknek is visszatérni az esős Angliába a gyönyörű, napsütötte, zöld Korfuról. (mondjuk akkor kitört a világháború is, úgyhogy valószínűleg kicsit rosszabb.) hamarosan harminc leszek, de most már elmondhatom, hogy mindent próbáltam, amit érdemes - még a tengerben is fürödtem.

azon lehet mérni

hogy mennyi minden történt az elmúlt három évben, hogy hiába nézem újra a Buffyt, már egyáltalán nem olyan katartikus élmény, mint elsőre volt. különös nosztalgiával gondolok vissza azokra az évekre, amikor Buffy története és az én történetem párhuzamosan haladt (főleg az ötödik évad), de hiába próbálom felidézni magamban, amit akkor éreztem, nem sikerül. where do we go from here? már nem kell nap nap után szörnyekkel harcolni - de mit csinál a slayer ha nyugdíjazzák?

ki gondolta volna

hogy kicsiket is fogok tanítani? én biztosan nem, ugyanis valójában rettegek a gyerekektől. teljesen kiszámíthatatlan, hogy mit fognak csinálni vagy mondani, ráadásul nem tudom őket lekötni hatvan percen keresztül. és abban a pillanatban, hogy unatkoznak, kitör a káosz. azért persze mégis megpróbálom, és amikor sikerül, az nagyon jó érzés.