égboltsapkájú

sajnos csak tanévekben tudok gondolkozni. ez pedig még elég hosszú. az, hogy 2008 vagy 2009 van-e a szélső fölső sarokban a füzetben, igazából lényegtelen. úgyis elrontom mindig. fogadni régen szoktam, mindig megtartottam, néhány éve nem fogadok, látszik is. lehet, hogy megint. mondjuk azt, hogy nem tanulok többé nem érettségi tárgyra .

nem gondoltam, hogy eltévedek, de végül mégis egy megállóval hamarabb szálltam le. józsefvárosi piac. és durrognak a petárdák. (van egy gyerekkori emlékem, apával állunk a piac előtt, várunk a villamosra, bácsi megy át az úton, apa kiabál, mondja, hogy lépjek le a sínekre, nem lépek, bácsit elcsapják, mellém esik. azt hittem, a józsefvárosinál volt, nem, máshol, de a helyszín kísértetiesen hasonlít.) féltem, nem is mertem átmenni az úton, amíg nem jött egy néni, aki átkísért. aztán óbuda, kislányoknak kori, én is akarok, de még nem lehet. puszi-puszi, forralt bor, apa. hogy menjünk ki a hajógyárira sétálni. de én oda nem akarok, nem azért, mert fáj, mert olyan hideg van, mintha jeget raknánk rá, csak bent fáj a melegben, hanem azért, mert akkor mindig át kell mászni egy kerítésen, meg már a kislányok sem akarták, hisztiztek is. én is hisztiztem, akkor apa mondta, hogy csak azért hisztizek, mert utálom. mondtam, hogy igen, aztán hogy nem, döntse el. aztán sétáltunk sokat, nem szeretem a...

éjjel kettő körül minden előzmény nélkül felültem az ágyban, és megkértem az alterfiút, hogy vágja le a frufrum. lehetőleg azonnal, mert utána meggondolom magam. és íme, látok. (meg nem is néz ki rosszul.)

úgy döntöttem, hogy makkegészséges vagyok. ez persze általában nem ilyen egyszerű. de most ilyen egyszerű lesz. ennek ellentmond az előző éjszakám, kegyetlen volt, versenyt köhögtem a szomszéd bácsival, és vagy fáztam, vagy melegem volt, vagy a lábam fájt. olvastam, játszottam. reggel hatig. hattól nyolcig aludtam. de most már éppen ideje meggyógyulni, az ügyeletes doktorbácsi is azt mondta, hogy hétfőre meggyógyulok, vagy menjek vissza és röngten, meg szuri, szóval hétfőre meggyógyulok, hétfő van. arról nem volt szó, hogy az emeleten próbálunk. meg hogy nem lesz parkolóhely a városban, és messziről kell gyalogolni. meg hogy három órás a próba, én meg leülni nem tudok, vagy feállni nem tudok, de ezeket sűrűn váltogatni főleg nem. szóval a meggyógyult lábamra itthon a biztonság kedvéért megint ráraktam a mexikói vegyeszöldséget, meg a kenőcsöt is, persze már nem fáj, egyáltalán nem bicegek, aki szerint betegnek tűnök, az téved, és sürgösen revideálnia kell az álláspontját. én megmondtam...

ma délután háromkor ébredtem. és korcsolyázni akarok menni. ami nem jó a térdnek, szóval várunk vele még egy kicsit, de sétálni lehet, hogy ma este kimegyek, kipróbálni, hogy tudok-e már járni, és ha igen, semmi nem állíthat meg. csak a lépcsők, de holnapra már biztos azokat is simán veszem. mivel gyakorlatilag negyedik napja szobafogság, kezdem érezni, hogy nagyon elhagytam magam, meg mérges is vagyok magamra, mert rengeteget tanulhattam volna, hogy ilyen jól ráértem, mentségem csak annyi, hogy a térdemben a gyulladás miatt szinte mindig lázam vagy hőemelkedésem volt, meg egyébkéntis karácsony van. volt. na, vár a nagyvilág. (főleg esztergom, meg a szabóervin, ott olyan jó ötleteim támadnak mindig, annyi könyv között nem csoda.)

már régen észre kellett volna vennem, hogy ahelyett, hogy nyitnék, egyre szorosabbra zárom a szemeimet, a fülemet betapasztom, a csigaház bejáratát elreteszelem. a világ nem szörnyű. a világ nem borzasztó. van értelme gyerekeket szülni, és felnevelni őket. a föld élhető lesz még harminc, negyven év múlva is. nem ölnek meg emberek másik embereket. állatokat sem. kapcsoljátok ki a tévét, rádiót, az indexen is meg kell szűrni, mit olvas el az ember, filmekből csak olyat, amiben nem hal meg senki, ha pedig mégis, akkor ez csak film. ez csak film. valahogy úgy érzem, hogy gondolkodjon, aki akar, én inkább boldog vagyok. felelőtlen. gonosz. egyébként azok szerint, akik meglátogatnak, nagyon viccesen bicegek.

azt mondta az ügyeletis doktorbácsi, hogy bursitisem (nyálkatömlőgyulladásom) van, rakjak a térdemre fagyott mexikói vegyeszöldséget, meg kenjem kenőccsel, és hétfőig azért feküdjek. ezt nem lesz túl nehéz betartani, mást úgysem igazán tudok csinálni.