2008. szeptember 30.

az mindig úgy meg tud lepni, ha azt látom, hogy valaki a blogomat olvassa. ne olvassátok, ha ott vagyok, nagyon zavarba tudok jönni.

köszönöm :)
megtettem a rend felé az első lépést, vettem* mappát, ahova be tudom rakni a különböző füzetekből kitépett lapokat. kicsit káosz van, nincs meg a lyukasztó, de a füzeteket már szétszedtem. megint igazán remek délutáni elfoglaltságot találtam, pedig estére le kell adni A Cikket, éneztnemtudommegírni. alternatíva, nyilván.

*persze nem én vettem, hanem vetettem anyával, mert ugye kertvárosban nincs semmi, csak ezért nem megyek be a városba, itthon meg plusz 45 perc séta lenne hazafelé az az egyetlen papírbolt, kizárt. az egyetlen papírboltban csak csúnya világoskék mappa volt, nem is vékony műanyaglapos, mint amilyet szerettem volna, hanem kartonpapír, de ez van, ezt kell szeretni. habiter en ville ou habiter á la campagne, egyértelmű, költözzekmárvisszapestre. de legalább tintát lehet rendelni, majd talán hoznak, de ha csak műanyagdobozos lesz, az nem fog kelleni, mert az nem mutat jól az asztalomon, csak a pelikán, vagy a velem egyidős moszkvai tintásüvegek. gyönyörű.
nem mentem ma próbára. persze akartam, de átaludtam a délutánt (lektorálás közben szépen, kényelmesen elhelyezkedtem a laptopomon két "sokat beszélgettek és nevettek" jellegű mondat között. nagyon izgalmas regény egyébként, bámulatos a cselekményszövése és a nyelvezete, de tényleg.)

szóval ha ez így kimaradt, gitározhattam estefele remekül, interjúk A Cikkhez, meg az is eszembe jutott, hogy biztosan elfelejtettem kötni, úgyhogy lebontottam, amit még vagy 4 éve csináltam, és elkezdtem újra. tényleg elfelejtettem. kötni pedig jó dolog, meg kéne tanulni újra, hogy mi a sima meg a fordított.

olvasni is akartam, de nem lehet, mert itt a határidő.

2008. szeptember 29.

egész nap azon gondolkodtam, hogy mi hiányzik ennyire a kezemből. hát az ő keze, persze.
éppen olyan ez a péntek este,
magamba zuhanva, beléd esve,
hiába tea, kakaó,
csak veled lenni volna jó,
közénk bújna a pokróc alá a vágy,
s mézként folyna alá a falról a lágy,
buja, tétova szerelem,
lennék már veled és te velem

2008. szeptember 28.

félelmetes, hogy évek tapasztalata nem volt elég ahhoz, hogy ha még nem pótoltam mindent, és oldalakat kellene kihagynom a füzetben, ezért inkább valahova máshova írok, akkor az a máshova ugyanannak a füzetnek a hátulja, fejjel lefelé. hogy másolom így be?

(most profi módon a bioszon kívül mindent máshova írtam, élmény visszakeresni, hogy a töri a magyarban, plusz még két lap valahol, a magyar a törifakt hátuljában, a fakt a médiában, a média nem tudom, talán inkább kezdek új füzetet, még nem írtunk olyan sokat úgysem.
szeretem a káoszomat, ebben érzem magam jól.)
egy tenorkürtös fiú: olvastam a... fogalmazásodat a német útról!
azt mondták a zenekarosok, hogy a googleben kerestek rá schlemára, és éppen engem dobott ki. nagyon ügyesek, én nem találom magam.
a péntek estéért Macsnak, Barátnőnek meg a Mystery Gang Triónak jár sok puszi meg köszönet, erről Macs írt, ráadásul az én gépemről blogolt, én akkor (szombaton) felvonultam Nagysápon. (az sem volt annyira rossz, összefuthattam Sisszyvel meg erchegyiával, biztos örültek nekem.)

ma délelőtt a XII. kerületi művházban a Gesztenyenapon azt játszottuk, hogy mi vagyunk a Bíbor szülei. tényleg egészen profik voltunk, biztos elhitte mindenki, hogy a mi kislányunk. de az is lehet, hogy az igazi szülők picit többet foglalkoznak a gyerekkel, és kevesebbet egymással. (láttam a Besiről fényképet, tündéraranyos.)

(hazafelé aludtam a buszon, azt álmodtam, hogy ott vagy mellettem, utálok felébredni.)

most ABBÁt hallgatok, mert egyébként is szeretem nagyon (meg még a dorogiakkal is játsszuk, tüdüttüdüttüdüttüdű), de meg is néztük a Mamma miát moziban az alterfiúval, és az ugye gyakorlatilag ABBA számokra épült musicalfilm. kicsit egyszerű, de bűbájos sztorival, sok és kusza szerelmi szállal. nem unalmas, nem végigcsókolózós.

egyébként azt látom, hogy hirtelen elkezdtek történni körülöttem a dolgok, hogy egyáltalán nem én irányítok, de még csak beleszólásom sincsen, csak pörög a ringlispíl, tessék, felszállni lehet, de retúrjegyet venni nem, ne szaladj el, nagyvilág.

boldog vagyok. ezt nem lehet elégszer mondani, mert olyan jó :)

2008. szeptember 26.

Egy (másik) hetedikes: De ugye egyikőtök sem lesz tanár?
- zavart csend -
Maf: Hát, én pont az szeretnék lenni.
Hetedikes: De jó, akkor ígérd meg, hogy jó tanár leszel, és ide jössz vissza!
Utána kiszámolta, hogy talán éppen még tanítanám is. Megígértem. (Mert az Istvánnak még akkor is olyan helynek kell lennie, ahova érdemes visszajönni.)

Furcsák ezek a hetedikesek (csak úgy odajönnek beszélgetni!), de nagyon aranyosak.
pont annyit sikerült aludnom délután, hogy most tanulni fáradt legyek, lefeküdni éber. (lefeküdni nem is szabad, muszáj legalább elolvasni az egyelőre ismeretlen szöveget és kiírni megtanulni a francia szavakat.) így kell ezt csinálni.
majd hétvégén helyrerakom a bioritmusom, tényleg, becsszó.

Quimby - A vascsöves








(Lehet, hogy gyakrabban kéne ilyen tartalmas bejegyzéseket írnom.)

2008. szeptember 25.

jöttem haza harsonáról a kápolnától a szőlős és a kukoricás között (nem volt képem már első alkalommal hazahozatni magam, csak addig vitt, ameddig amúgy is ment, és az a mogyorósi út sarka volt), szemergett az eső, sütött a nap, ugattak a kutyák, illatozott a szőlő, és akkor rájöttem, hogy biztosan van szivárvány, csak úgy elbújok a sapim mögé, hogy nem látom.
tényleg volt, esztergom fölött, kicsit vérszegény, kicsit bizonytalan, de szivárvány. szép, szeretem.

és már végérvényesen itt az ősz... olyan, mintha egyik napról a másikra történt volna, kicsit bizonytalannak tűnt kezdetben, a nyár és a tél vetélkedtek a helyért, de az ősz győzött... egyszerre lesöpörte a vadgesztenyéket, szétgurultak a kicsi Kippkoppok, kibújtak barna-zöld hálózsákjukból és mennek meghódítani a világot. (akartam szedni hazafelé, csak úgy, csak azért, hogy gesztenyét szedjek, de a Hugi tanítónénijének a háza előtt nőtt a gesztenyefa, ezért nem mertem...)

most pedig megyek, és leírom százszor, hogy 1-jén, 1-jén, 1-jén :) nem szoktam rosszul leírni (mert kerülöm a használatát), de nem veszem észre, ha más hibásan írja. pedig tényleg így logikus.
hajnali fél hatkor, amikor felkeltem, arra gondoltam, hogy még hármat kell aludni, hogy találkozzunk.
fél kettőkor, amikor vége lett a sulinak, arra gondoltam, hogy már csak hármat kell aludni...
este hatkor, amikor mentem zenekarra, arra gondoltam, hogy még mindig hármat kell aludni...

most pedig azt gondolom, hogy inkább valahogy másképp kellene mérni az idő vánszorgását múlását.
ez tényleg úgy van, ahogy gondolom?
hogy a sajtófotósok lefényképezik az éhezőket, a háborúban haldoklókat, a magára hagyott kínai kisgyereket (IV. törikönyv, 81. oldal) és aztán mennek tovább?

és nem őrülnek bele abba, hogy nem tudnak mindenkinek segíteni?

Csiga

annyira jó fej anyukám van, hogy amikor mondom neki, hogy oké, én most kiírom neki ezt a 17 darab amway-es cédét, persze, de akkor rajzoljon nekem valamit művtörire (velem ellentétben ő ért hozzá), akkor rajzol.
persze nem gondoltam komolyan, mert nem tudok beadni olyat, amit más készített. (szóval kompromisszumos megoldásként majd lemásolom ezt, úgysem lesz ilyen szép.)

(Na, vajon kiket ábrázol a kép?)

2008. szeptember 24.

402.
mármint a bejegyzés. a négyszázadikat elfelejtettem :)

összeolajoztam a fehér nadrágomat zenekaron, de a hangszerolaj szerencsére simán ki szokott jönni. tapasztalat.
és játszottunk Gershwint. jó ott.
holnap lesz az első órám az új harsonatanárral, nemakarom.

most egyébként a legnagyobb problémáim egyike, hogy milyen legyen a kosztüm (hát csinos, meg ünnepi, meg hordható, meg minden) és hogy milyen színű legyen a blúz. (persze ma már eldöntöttük, hogy a sötétebb mályva, de huszonnégy lány van. úgyis hoznak új anyagot meg új színeket, és akkor majd megszavazzuk ugyanezt, vagy egy nagyon hasonlót. vagy nem. az a baj, hogy nincs olyan szín, ami mindenkinek jól áll. osztályfőnök és a fiúk türelmét meg csodálom.)

meg még akartam valamit nagyon, de már nem tudom.
ennyire már rég voltam behavazva. le vagyok maradva mindennel, és azt sem tudom, hogy hol kellene elkezdeni a pótlást. túlvállaltam magam, nem kicsit. annyit tudok tenni, hogy igyekszem valami értelmes prioritást felállítani.
most épp így néz ki a lista:
- a lektorálás, mert határidős, kész leszünk, persze.
- a tanulás. ezen belül is van persze sorrend.
- a szigmédia (mert nem, nem mondtunk le, sőt. azt mondtam, hogy megcsináljuk az újságot, ha meg kell csinálni. tanárok csak az általános iskolásoknak meg az erzsébeteseknek csinálják, az istvánban nem szokás.)
- az alternatíva (mert olyan jó látni nyomtatásban cikk alatt a nevem, rendes újságban, meg az alter egyébként is jó újság. jó lenne komolyan venni. sehogy sem állok a cikkel.)
- a zenekar, az énekkar, a harsonaórám (ez a pont még nagyon kérdéses, lehet, hogy az egészet elfelejtem és hagyom)
- olvasni sokat (leginkább Proustot, mert Macs már a 2. kötetet olvassa, úgy szégyellem magam, hogy én nem haladok vele rendesen)
- rendesen felkészülni irodalom és nyelvtan OKTVre (nem úgy, mint tavaly, hanem tényleg, pláne, hogy azóta rengeteget felejtettem, főleg nyelvtanból.)
- legalább napi 5 órát aludni (ma éjjel ez a 3 és fél kevés volt, ennél mindenképp többet kellene)
- havonta legalább egy hétvégét jó lenne itthon, például a barátaimmal tölteni
- az alterfiú, akit igazából a lista elejére raktam, még a lektorálás elé, csak nem akarom, hogy zavarba jöjjön.

(+ kibékülni végre apával, meglátogatni a Borcit meg a Bíbort meg a Besét)

utálom a szeptembert.

énekkarra járni egyébként azért jó, mert szeretek hajnalban a sötétben vonatozni Vadmárkkal (olyankor ráadásul nem is kispiros jön, hanem desiro). ott lenni azért jó, mert ma ezt énekeltük. nagyon szeretem, játszunk a zenekarral Gershwin egyveleget, valamelyik trombitás szokta játszani ebben mindig a szólót... (itt jegyezném meg, hogy az, hogy nem tudjuk kapásból elénekelni négy szólam+szóló angolul, az nem azért van, mert műveletlenek vagyunk és nem ismerjük.) ha ezt énekeljük, az jó lesz, de máris hiányzik Bárdos meg Bartók meg Kodály, meg az andandóritam. (olyan tanárom még nem volt, aki zavartan áll a tábla előtt és megkérdezi, hogy erre lehet írni?, de mindenkinek el kell kezdenie valahol.)

2008. szeptember 23.

2008 szeptember

57. Voltaire: Ez a világ rendje

Egy szittya Jónás Ituriel angyal parancsára Perzsiába utazik. Megérdemli-e Persepolis a büntetést?

56. Kurt Vonnegut: A Titán szirénjei
Szerintem öreg hiba, hogy van gondolkodó és érző anyag. Rossz hallgatni, mikor panaszkodik. Persze ha jól meggondolom, sziklák, hegyek, holdak joggal vádolhatók azzal, hogy egy kicsit túlságosan is flegmatikusak.
Egy kis tudományos fantasztikummal fűszerezett társadalomkritika a 20. századi amerikai irodalom legnagyobb remekének tollából. Kötelező darab. Mert arra ugye mindenki kíváncsi, hogy mi történik azzal, aki egy kronoszinklasztikus infundibulumba kerül, mi folyik a Marson, mit vallanak a Merőben Közönyös Isten Egyházának hívei, és hogy mi közük van a tralfamadoriaknak az emberiség történelméhez.
Jó szórakozást.

55. Voltaire: Zadig, avagy a végzet (sokadjára)
...az a rend, amely tökéletes lenne, csak a legfelsőbb lény honában válhat valóra, ahová a rossz nem közeledhet. Milliószám alkotta a világokat és egyik sem hasonlíthat a másikhoz. Ez a mérhetetlen változatosság az ő mérhetetlen hatalmának a jele.
Úgy szeretem Voltaire-t. Ezek a történetek meg meseszerűek, keletiek, olyan ezeregyéj-jellegűek.
egy hetedikes: téged hogy is hívnak?
Maf: Zsófinak.
egy hetedikes: jajj, tudom már, neked van olyan cuki hangod!
én meg szóhoz sem jutottam.
nem kellene megengedni a gólyáknak, hogy így zavarba hozzák a végzősöket :)
eddig azt hittem, hogy olyan csak a könyvekben meg a filmekben van, hogy az embert ott várja a barátja suli után a suli előtt, mert ez annyira jó dolog, hogy biztosan nem lehet igaz. (csak az a baj vele, hogy azt a hat órát végtelenül hosszúra nyújtja...)
meg az is baj, hogy annyira jókislány vagyok, hogy hazajöttem időben, hogy tudjak rendesen tanulni, meg pótolni mindent, pedig így kilenc nap után sokkal jobb lenne vele lenni.

egyébként azt hiszem, hogy tényleg fáradt vagyok, mert úgy elaludtam a buszon, hogy csak leszállás előtt ébredtem fel, és még épp időben tudtam jelezni. ilyen nem volt még sosem, mindig fel szoktam ébredni üveggyárban, ahol kanyarodik egy nagyot a busz, meg még a síneken is átmegy. szerencsém van, nem igazán lett volna jó tatabányáról hazajönni.
(meg az is jelzi, hogy milyen fáradt vagyok, hogy mindig németül akartam megszólalni francián. ennyire igazán nem kellene nehezen mennie a nyelvek közti váltásnak. pedig beszéltem franciául is, Prágában úgy kértem a képeslapot, de tudott magyarul az eladó.)

prága

nagyon kevés volt ott az a két óra...
végig olyan érzésem volt, hogy majd oda szeretnék egyetemre járni. tipikusan olyan város, ahova egyetemre jár az ember, csak egy őszt vagy egy telet kellene ott tölteni, el kellene tévedni, meg kellene ismerni, bejárni az utcácskákat, felfedezni a templomokat...

Prága olyan város, ahova nagyon vissza szeretnék menni.
még az tetszett nagyon, hogy elsősorban magyarok voltunk, és csak másodsorban dorogiak. hogy mi képviseltük magyarországot, és sosem azt mondták, hogy igen, a dorogiak ilyen jók voltak, mindig azt mondták, hogy a magyarok remek koncertet adtak.

egyébként van rikító narancssárga blasmusikfesztes karszalagom, és nem vagyok álmos, mert a napot átaludtam a buszon.

2008. szeptember 22.

folyamatosan duruzsol a fülemben valami... általában indulók, de néha polkák vagy walzerek, amik úgy benne tudnak maradni az ember fejében, nem hagyják aludni, beszélni, létezni, csak ott bizseregnek, mocorognak, azt akarják, hogy dúdoljuk őket. nagyon ragaszkodó tud lenni egy ilyen dallam.
de azért szeretem mindet. (attól függetlenül, hogy a harsona gyakran végigumcázza az egészet, brrr.)

Europaisches Blasmusikfestival

Most, 13 óra buszozás után csak azt tudom, hogy holnap bemegyek suliba, de azt, hogy minek, azt nem. (A kisördög bennem azt mondja, hogy aki ilyen remekül tud aludni a kényelmetlen buszon, simán tud a kényelmetlen padokon is, de nem hallgatok rá.)

Meg azt is tudom, hogy jó volt nagyon.

Csak tételmondatokban:
  • Németországot a fenyők meg a zsömlék miatt szeretem. Szerencsére mindkettőben volt részünk bőven, de csak a szálláson.
  • Megtanultam, hogy kell kimondani Aue város nevét. (Éppen így.)
  • Megtanultam (persze csak elméletben), hogy fújás előtt csókolózni kell, hogy jó legyen az Ansatz.
  • Megtudtam, hogy milyen, ha az embernek három nap alatt nyolcszor kell fellépnie. (Az egyik menet az eső miatt elmaradt, nem azért, mert a zenészek cukorból vannak, hanem azért, mert a hangszerek fából.)
  • Megtudtam, hogy milyen érzés, ha egy 5000 fős sátor tele van és mind ünnepelnek és nem engednek le a színpadról és nem tudunk ráadást játszani egy egyszerű szervezési hiba miatt.
  • A külföldi zenekaroknak először mindig az egyenruháját csodáltuk meg (egyiknek sincs olyan szedett-vedett ruhája, mint nekünk, hogy még a mellény is legalább négyféle (van dorogi, régi dorogi, táti, csolnoki és talán még sárisápi piros is, mert ugye mind más árnyalatú vörös)), aztán a tokokat, aztán a csodás, csillogó hangszereket, és csak aztán figyeltük a zenét...
  • Az angol pékek műsora nagyon ütős volt, de ezt sem jó túl sokszor hallani.
  • Még mindig meglep, hogy a zenei nyelv igazán világnyelv, és hogy milyen furcsa, hogy mi is tudunk Alte Kameradent meg New Yorkot játszani, meg mondjuk az észtek meg az amerikaiak is tudnak.
  • 12 nemzet 15 zenekarának 567 zenésze játszik egyszerre Radetzky marschot. Képzeljétek el. Gyönyörű!
  • Találkoztam egy nővel, akinek ugyanolyan Amati harsonája volt, mint nekem. Még kezet is fogtunk, és mondtuk, hogy "Kollege!"
  • Meglepődtünk, amikor Marienbergben a női mosdóban egy néni magyarul szólt hozzánk, mondta, hogy "jajj, hát ti dorogi kislányok vagytok, hatvan éve még én is dorogi kislány voltam!" Kiderült, hogy a faluból többen dorogiak, ide deportálták őket. (Azt hiszem...)
  • Már tudom, hogy milyen úgy játszani, hogy az ember ujja-szája odafagy a hangszerhez, de azt is tudom, hogy milyen jól esik utána a forró virsli meg a forralt bor...
  • És még azt is tudom, hogy milyen jókat aludtam az esti koncertek után a magyarkönyvemen.
Remélem, hívnak minket legközelebb is.

2008. szeptember 18.

deutschland



A kép a Tát-Schlema távolságot (meg persze a maps szerinti leglogikusabb útvonalat) ábrázolja.
Notit nem viszek, viszont nagy táskát, kis táskát, hálózsákot, harsonát, egyenruhát külön vállfán igen. Így sajnos net biztosan nem lesz, lesz helyette sok rendes zenész.
Hétfőn elvileg késő éjjel jövünk, már kedden elvileg megyek is iskolába.

2008. szeptember 17.

zeneileg

úgy áll most a helyzet, hogy engem minden zenetanárváltás a normálisnál jobban megvisel, és most megint új harsonatanárt kaptam. nem akarok alkalmazkodni. fel is hívtam egyébként, mire meggyőztem magam, hogy más is lehet olyan rendes tanár, mint a Schreck Feri. rögtön igyekeztem tisztázni azt a tényt, hogy ha a táti zeneiskolából lehetne hangszert bérelni, akkor bérelnék, órára járni nem szeretnék, mert nincs időm, gyakorolni pláne nincs, miattam már ne rendezze át az órabeosztását, de valamiért ez a variácó nem tetszik neki. végülis mindegy, úgyis én döntöm el, hogy járok-e, és nem.

egyébként a heti 2x2 óra (+1 az utazás) zenekar most kicsit soknak tűnik, de ha hazajövünk Schlemából, akkor majd az egyiket ott hagyom. de tényleg. ha mégsem, akkor valaki majd figyelmeztessen, hogy hé.

énekkaros meg nem akartam lenni, el sem akartam menni a válogatásra, ha Évi nem mondja, hogy de, de mindenképp, akkor tuti nem megyek (már csak azért sem, mert ha esetleg véletlenül nem válogat be, akkor oda az önbizalmam). amikor tegnap hajnalban bementünk próbálni, akkor annyira jó volt megint ott lenni, szeretem ezeket a hajnali énekkarozásokat, (sötétben még kellemesebb panoráma a rom, mint mondjuk egy dupla francia alatt) hiányozna, ha nem lenne. jó, más lesz, persze, minden más, de ezt is meg kell szokni.

2008. szeptember 16.

Rapülők: Szívzuhogás


Gergő mutatta ma, köszönöm neki.

költői kérdés

miért tanít gimnazistákat valaki, aki szerint az éppen felnőtt-majdnem felnőtt diákok csak a szüleik és a tanáraik véleményét tudják szajkózni?
(tény és való, hogy nem voltam valami kommunikatív ma reggel és így nem járultam hozzá érdemben az ott végzett munkához, na de mégis.)

hurrá, utazunk

már a wetter.de-n lesem az időjárást, képeket keresek a szállásról (mégiscsak négy éjszaka), megnéztem mapson, hogy hány kilométerre van innen (és már megint rengeteget buszozunk), kiszellőztetem a molyirtószagú egyenruhám (kaptam vadiúj egyendzsekit, legalább kétszer beleférek, viszont mellényből végre kaptam kisebbet).
csütörtökön hajnali ötkor indul a busz, most pedig már kedd van.

egyébként én sem tudom, hogy mi lesz pontosan Schlemában, csak azt, hogy 3 nap alatt 9 hangversenyünk lesz, valamint a koncertidőpontjaink között van olyan is, hogy hajnali negyed kettőig zenélünk.

2008. szeptember 15.

hűvös szelek járnak

Szeretem az esőt. Meg a nagy, tappancsos esernyőket, sapkákat, meleg sálakat, kötött, szúrós gyapjúpulcsikat, mézes pirítósokat és hársfateákat. Szeretem, amikor először kapcsoljuk be a fűtést, és lassan átmelegszik a szoba. Szeretem, ahogy a cseppek kopognak az ablakon, szeretem az ázott fű illatát, szeretem a borús eget. Szeretem, ahogy néha kikukucskál a nap a felhőfüggöny mögül (hogy aztán gyorsan vissza is bújjon megint).

Szeretem az őszt.
(Csak most Schlemában állítólag téli hidegek lesznek, azt nem szeretem.)

2008. szeptember 14.

Mi a boldogság?

Ez volt a címe az idei @rc plakátpályázatnak. Mi meg elmentünk és megnéztük. És ott volt a boldogság, velünk.
(Nem volt annyira jó, mint amilyenre számítottam, de jó volt. Tényleg és igazán. És utána ettünk almát bicskával, és megnéztük az Írók Boltját, de nyilván zárva volt. És most már oda teszek vesszőt, ahova éppen eszembe jut, nagyon megkavart ám az alterfiú.)

Egyébként van most nekünk Cicánk, de a Cicának nem szabad nevet adni, mert akkor olyan, mintha a miénk lenne, de egy cica nem lehet valakié. A cica nagyon szabad állat, a legszabadabb, most itt lakik, már vagy másfél hete, de lakhatna máshol is, ő dönti el. Meg amíg nincs neve a Cicának, mondhatja anyu, hogy nem, nincs macskánk, de azért kiírja a cetlire a "mosogassatok el" meg az "ebéd a hűtőben" alá, hogy "Cicának adjatok sajtot".
(Ha elnevezed, megszelidíted, megszereted. És akkor nagyon rossz lesz, ha már nem akar itt lakni.)
most simogattam patkányt (lenyalta a tejszínhabot az ujjamról), meg koncerten is voltam az A38-on (volt, ami jó volt, és volt, ami nem), most pedig nem is otthonról blogolok.

ma egyébként (ami már tegnap) volt szüreti felvonulás táton, lovaskocsikra rakták a zenekart, volt sok szőlő meg napsütés meg bor meg néptánc meg walzerek és polkák. szeretem. ilyenkor egészen olyan, mintha táti lennék én is, és bár különös, de egészen tetszik ez az érzés. tátinak lenni majdnem olyan jó, mint esztergominak, vagy budapestinek.

az jó vitatéma éjszakára, hogy és elé hol kell vessző? nem mintha nem lennék biztos abban, hogy nekem van igazam, és nem a magyarszakos alterfiúnak :)

2008. szeptember 12.

szabadság

végre itt a péntek, tele vagyok szabadidővel, de olyan sok dolgot csinálhatnék, hogy nem tudok választani. meg fáradt is vagyok, csak belekapok a dolgokba. hiába lenne időm például végre Proustot olvasni, ha az éppen lektorált remekműnél bonyolultabb szöveget képtelen vagyok felfogni.
ennek ellenére egyébként megnéztem az Egyszer volt... az ember című ismeretterjesztő mese (zseniális, ugye nézte mindenki a sorozatot?) első részét. franciául.

aludni kéne inkább annyit, hogy elég legyen jövőhétre is. miért nem lehet olyat csinálni, hogy ha van rá időm, alszom 12 órát, aztán egész héten elég az a 4 óra átlag éjszakánként?
Hűűűű. Már egy hónapja! :) Mármint még csak egy hónapja, de olyan, mintha már mindigis.

Legyen már szombat.

2008. szeptember 11.

Na, most nem kell kávé.

Ma valaki azt mondta nekem, hogy látszik a szememben, hogy bonyolult az életem. Nincs igaza. A blogomból látszhatna, de nem is bonyolult.
Azt, hogy mit gondolok, érzek, akarok kérdezni, akarok mondani, csak én tudom. Más nem. Akkor sem, ha azt hiszi, hogy tudja. Rosszul hiszi. Aki utoljára akarta helyettem tudni a gondolataim, az a nevelőapám volt. Azóta kevés tulajdonságot utálok jobban. (Mondjuk a hazudósságot, az arroganciát meg a beképzeltséget.)
Azt viszont különös módon nem mondja meg senki, ha velem van baja. Mással ordít. Ráadásul az egész hülyeség, nem akartunk semmi rosszat, nem volt hátsó szándék, még csak nem is gondoltunk szemétkedős kérdésekre, pláne nem tettünk fel olyat.

Azt hiszem, hogy nagyon furcsa egy világ ez.

2008. szeptember 10.

olyan hangom van, hogy mindig komolyan megijedek tőle, ha megszólalok. ezért amíg nem áll vissza a torkom végre normális üzemmódba, igyekszem sokkal kevesebbet beszélni. (nehéz ám megállni).
pedig nem is fagyiztam, tényleg, még sopronban sem, pedig ott nagyon finomnak tűnt a fagyi, hanem nagyon vigyáztam magamra, hogy meggyógyuljak. és azt hittem, hogy meggyógyultam (osztálykirándulásos szobatársaim ne cáfolják). becsszó csak belenyaltam abba a fagyiba vasárnap. csak picit. olyan picit, amennyitől nem szabadna megint fájnia. (sok méz, sok vitamin, mire megyek megnézni a kicsi Besét, makkegészséges leszek.)

egyébként ma duplaórás sztálinfilm volt törin, a rám tett hatása mérhetetlen: zenekaron felvillant az atyáskodó mosolya, éles kontrasztban az épp éhen haló ukrán földművesekkel, és a lelkes pártaktivisták biztosan pont erre az indulóra menetelnek. (csak azért nem dobtam el a hangszert, mert előtte tíz perccel szerelték meg nekem.)

Bese

lett még egy öcsikém, jippie :) apa jó szokásához híven elég szűkszavú volt, azt hiszem, hogy a neve ez lett (reméltem, hogy nem, mert karvalyt jelent...), mást még nem tudok róla.
most már igazából heten vagyunk (nem, 4+3-an, ami igazából 3+1+3), de közülünk a Borcának meg a Bónisnak a legjobb, mert nekik van nővérük, bátyjuk, húguk meg öccsük is.

a születés mindig izgalmas dolog, lesz egy baba a semmiből, picike testbe bekerült kóbor lelkecske, aztán majd meglátjuk, hogy milyen ember lesz belőle.

énkép

Még csak két napja járunk iskolába, de máris írtam alá úgy e-mailt, hogy Zsófi. Ráadásul álomfogósnak. Még jó, hogy visszaírt a lány, hogy nem, te Mafia vagy! Jobban szeretek Mafia lenni.

2008. szeptember 8.

túl vagyok az első tanítási napon. (félelmetes, hogy máris mennyit kell pótolni!) a mai nap tapasztalata, hogy legalább így én is fogok tudni majd tanítani. meg az is, hogy nem csak a jó tanároknak van jó állásuk. meg az is, hogy a matek érettségi közeledtével gyakoribbá fognak válni a látogatások apunál budakalászon.
(idézek:
osztály: tanárnő, ezt nem értjük!
tanárnő: meeeer?! következő feladat!)

most azt szeretném nagyon (sok egyéb mellett), hogy érjen már véget a zenekarszezon. a tegnapi dorogi menettől izomlázam van (nem olyan könnyű hangszer azért a harsona), a mostani hétvégém is borul egy szüreti felvonulás miatt, jövő csütörtökön meg el öt napra a németekhez fesztiválozni (van kikérőm, rajta van, hogy a kolléganőnket mentse fel a tanórák látogatása alól).
jó dolog ám heti kétszer hattól nyolcig próbálni, de nem tudok tanulni, ha kell még menni aznap valahova.

most így az alteres riport meg a szigmédiás interjú meg a lektorálás közben kicsit úgy érzem, hogy lehet, hogy túlvállaltam magam. majd szeptember végén meglátjuk, hogy bírom. a tavalyiból kiindulva simán. (apu szerint a lektorálás nem is munka. téved.)

2008. szeptember 7.

imádok vasárnap este fél tízkor elkezdeni tanulni. jó tudni, hogy ez egész évben így lesz.
viszont csupa fontos dolgot csináltam hétvégén, például ma még fellépésünk is volt a dorogi bányászzenekarral. csak olvasni nincs időm. (illetve van, persze, de ha olvasok, akkor javítom a nem elég szép/helyes mondatokat, a word aláhúzza pirossal, meg jelöli függőleges vonallal az oldal szélén. és sosem tudok elaludni, amíg nincs kész. mert a határidő...)

redesign megint

Szóval ez most ilyen őszi lett. Remek lenne, ha bírná télig, akkor majd olyan téli lesz. Kicsit félek, mert nagyon hamar (egy éjszaka + egy délelőtt) elkészült, ennél sokkal többet szoktam vacakolni vele, fejben is, meg gépen is. Persze nem túl sokat változott az előzőhöz képest.
Nekem most tetszik.

Versátírós játék

Macs blogján találtam a játékot, az eredetije meg itt van. Verset kell átírni. Szabólőrincet. Ilyen lett, de csak azért, mert szépen betartottam azt, hogy azt írjam le, ami először az eszembe jut.
„Álmodsz?” - kérdezte Vén Rigó.
„Élek” – felelt a Nap.
„Ébredsz?” - kérdezte Vén Rigó.
„Félek” – felelt a Nap.

„Velem jössz?” - kérdezte Vén Rigó.
„Veled” – felelt a Nap.
„Akkor hát tényleg itt az ősz?”
„Neked még messze van.”
(Errőljuteszembe. A blogról leszedtem minden verset egy pályázat miatt. Közben kiderült, hogy más nem veszi olyan komolyan a szabályokat, mint én, de nem baj.)

apokalipszis

Rosszat álmodtam.
Azt, hogy pontosan 100 év múlva vége lesz a világnak. És ki kell találnunk, hogy mit csináljon még az emberiség 100 évig, minek van egyáltalán értelme... És az emberiség lerombolta a katedrálisokat. A Bazilikát például úgy, hogy felvezette a Dunát a hegy tetejére és kimosta a földet a Bazilika alól, és csak úgy egyszerűen elvitte a víz, ott kavarogtak a Dunában a Bazilika romjai... és nem bánta senki, mert minek a templom, ha úgyis vége lesz mindjárt a világnak...
(Azt is álmodtam még, hogy NL tanárúr azt mondta, hogy nincs a 7. a termében fogas, és anélkül nem lehet tanítani, és mindenképpen menjek el a kicsikkel fogast szerezni. (A Gyuszi meg a Bence tuti jött velem, a harmadikra nem emlékszem.) És az erzsébetes tornaszertárból kellett fogast lopni, amit egyébként nagyon profin megcsináltunk, csak több lépcsőházon keresztül üldöztek utána a takarítónénik. De nem vallottunk ám kudarcot.)

2008. szeptember 6.

OK re.

barackleveztünk a gyógygödörben, néztünk szökőkutat pozsonyban, shoppingoltunk ausztriában, kikutyagoltunk a fertő-tóhoz a tűző napon, bandáztunk a fülledt későnyári éjszakában, találkoztunk drakulával fraknó várában, megnéztük, hogy milyen a világ a tűztoronyból, találkoztunk a ZM által fotózott szobrok eredetijével, és sétáltunk rengeteget.

szép volt, jó volt, utolsó volt.

(egészen addig azt hittem, hogy nem fáradtam el nagyon, amíg el nem aludtam egy sms írása közben. most megyek és folytatom.)

(annyira rossz, hogy egyedül a legutolsó osztálykiránduláson éreztem jól magam. hamarabb kellett volna ezt elkezdeni. mit csináltam hat évig?)

2008. szeptember 4.

ti olvastatok már olyan könyvet, ami még nincs kiadva? (az álomfogósok igen, persze, ők helyzeti előnyben vannak.) ugye milyen hangulatos?

2008. szeptember 3.

OK

megyünk Sopronba meg Pozsonyba, meg át az osztrák határon is. biztosan ki fog derülni, hogy mi kerül egy szálláson 25 euró/fő/éjszakába és hogy miért kell diákoknak ilyen drága helyre menni. persze néha belefér.
ez lesz az utolsó. a legeslegutolsó. biztos jó lesz, szombaton jövök, addig offline.

egyébként nem, nem gyógyultam meg, de elraktam az ambroxolt meg az augmentint, majd beveszem szépen napi háromszor.

2008. szeptember 2.

értelmetlen

Hosszú órákon át gondolkoztam azon, hogy a prae című irodalmi folyóirat 2006/3-as számának értékes 75. oldalát hogy foglalhatja el sok sor versnek nevezett értelmetlen karakterhalmaz.
Idézek: "jM7/wRgGGO7rlcryTUtf0NI6HAN..." egy teljes oldalon át, versként tördelve.

Szívesen beszélgetnék egyszer a költővel a motivációjáról, a kortárs irodalomról, ilyenekről.
Múlt héten annyian voltak, hogy nem jutottam be a doktorbácsihoz. Ma megpróbáljuk újra, mert már úgy köhögök, hogy Pozsonyban az osztálykiránduláson tuti felébrednek tőle éjjel a szobatársaim. Meg nekem sem igazán jó. Meg anyu is mondta reggel, amikor felkeltem, hogy feküdjek szépen vissza.

Azt álmodtam, hogy apu felhívott, hogy kislányuk született, de amikor kérdeztem, hogy mi a neve, azt mondta, hogy neki mindegy. Nem is örült neki.
Meg azt is, hogy megírtam életem legjobb versét, le is írtam aranyszínű tollal, gyöngybetűkkel sokszor, meg kinagyítva végignéztem, hogy biztosan emlékezzek rá, ha felébredek (vizuális típus vagyok), de csak azt látom, hogy milyen hosszú sorok, meg hogy kanyarodnak a betűk, de nincs meg a vers...
Meg azt is álmodtam, hogy lementünk Kécskére négyen (nem tudom, ki volt az a négy), és ott ebédeltünk finomat Noémiéknél, de aztán kvízes akadályversenyt kellett szerveznünk és besötétedett és eltévedt mindenki az erdőben egyedül, és aztán valakit úgy találtunk meg, hogy mászott felfele az égbe egy olyan létrán, ami nem volt sehova sem támasztva. Lehoztuk onnan, és mentem volna tovább, de akkor elöntötte a földet a víz mindenhol. Ráadásul jódos víz volt és mart. És ott úszott benne a suli címere és ki akartam halászni, de rossz ötlet volt. Akkor megmentett gyorsan az alterfiú, de nem igazán köszöntem meg, hanem elküldtem orvoshoz, mert nagyon sovány. Egy kicsit voltam egyedül, addig szétszedtem a bólyákat meg összeraktam ötvennyolc másodperc alatt. Akkor jött a Kétszemüveges tanárnő és mondta, hogy ezt a feladatot sajnos nem sikerült megcsinálni tavaly, oldjuk meg egyedül, és adott valamit és otthagyott. Az volt a feladat, hogy építeni kell egy négylépcsős emelvényt. Szerencsére nem kellett építeni, mert épp hozta arra a víz, csak ki kellett húzni. Minden lépcsőfokán állt egy üveg valami, és tudtam, hogy az egyik a vasas multivitamin, amit meg kell ennem, mert akkor mehetek iskolába meg osztálykirándulni, a másik három viszont méreg. Már nem tudom, hogy eltaláltam-e.
Meg volt az álmomnak még egy székesfehérvári báránymentős része is, ahol a báránymaffia ellen harcoltunk lepedőkkel, plédekkel és dodzsemmel, de ezt már tényleg nem tudom összerakni.

2008. szeptember 1.

365

már csak ennyit kell aludni ahhoz, hogy én is egyetemista legyek végre.
és addig még rengeteg dolgot meg kell tanulni, csupa olyan dolgot, amik elengedhetetlenek lesznek egy magyarszakosnak. meg talán fel is kell picit nőni hozzá, de csak tényleg picit. arra még kevés is ez az egy év.
ilyenkor mindig tele van füsttel a falu, itt marad egészen a házak között, fehér, sűrű és illatos... ilyenkor már kezdenek ünnepi díszbe öltözni a fák, lecserélik a megunt zöld ruhát aranyra, rézre, bronzra, hogy aztán teljesen meztelenül pompázzanak a Télnek... ilyenkor a felhőknek mindig epres vattacukor színük van...
ilyenkor szeretek itt lakni nagyon...

a teljes boldogsághoz kell még édes, tejes, langyos cikóriakávé, a friss tankönyvek illata, a Kicsi izgatott készülődése... meg egy dunaparti séta...

azért mégsem bánom, hogy itt az ősz.

Babits összes

Nem tudom, ki választotta, de köszönöm :) Örülök neki. Szép. (És milyen szép lesz a Kosztolányi összes mellett a polcon!)