Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2012
csak úgy mondom, hogy megnyitott a műjégpálya, szebb, mint valaha is volt, és hétfőn-kedden nyitva van este öttől nyolcig, csak hétszáz forint a belépő, és egészen szuper, az ember csak örül, hogy túl van minden vizsgáján, ezen az iszonyú fárasztó napon, héten, hónapon, és rója ott a köröket. mondjuk nyilván vizsgázós ruhában, zakóban, őszi kabátban, de így izgalmas. gondoltam, hogy csinálok screenshotot a jegyeimről, de nem férnek el a képernyőn lapozás nélkül a tárgyaim, úgyhogy inkább nem. amikor hazaértünk, annyira fáradtak voltunk, hogy a kajarendelést is elrontottuk elsőre. azóta felváltva alszunk, és amelyikünk éberebb, az kel majd fel, ha esetleg mégis megjön a futár.
egyébként jó, hogy nem hosszabb egy kicsivel az út az otthon és Bp. között, mert az első kanyarnál a sapkám esett a fejemre, aztán a sálam, majd a kabátom, végül a könyvem. ezen kívül még egy indukciós tűzhelyt raktam fel a busz csomagtartójára, úgyhogy nem bánom, hogy nem volt több kanyar.
van egy bizonyos érzés, ami csak az esztergomi buszpályaudvaron (a "buszvégen") fog el. csak ott, és sehol máshol. ez az érzés keveréke az öngyilkossági vágynak, a heves vágynak a világ egészének megszüntetésére, és a leküzdhetetlen vonzalomnak a narancssárga, pestre budára visszavivő buszok irányában.
amúgy rövid otthonlétem alatt kétszer utaztam buszon, mindkétszer elöl ültem, a sofőr egyszer sem adott jegyet és senkinek, és mindezt olyan természetességgel, hogy azóta is azon gondolkodom, hogy talán én vagyok rosszindulatú, és a sofőr igazából nem zsebbe dolgozott, hanem megszüntették a buszjegyet, amióta a legutóbb otthon jártam / elromlott a jegykiadó automata / spórolni akarnak a papírral, tehát igazából ő ezzel a pénzzel rendesen elszámol majd. lehet mondani, hogy nem kell belemenni, kérni kell a jegyet, de az a türelmetlen legyintés, ahogy a sofőr továbbtessékel, amikor visszakérdezel az "egy százas és rendben" után, hogy "elnézést, nem értettem, menny…
nagyon nyomaszt, hogy azok a dolgok nyomasztanak, amik az elmúlt egy hónapban nyomasztottak.
ez a falmászás elég jó dolog, és nem is csak azért, mert a teremben csodálatos testű fiúk potyognak az égből, hanem azért a bizsergető fáradtság miatt is, ami marad utána az emberben. mondjuk pont azon gondolkodtam, hogy ha visszaolvasnám a blogomat, kiderülne, hogy minden alkalommal, amikor mozgok, lelkendezve írok róla, hogy mennyire jól esett, úgyhogy akár csinálhatnám gyakrabban is.

amúgy meg kora hajnaltól fúrtak a fölöttünk lévő lakásban, pont olyan hangja volt, mint az OSZK-ban a könyvliftnek, egészen otthonos. még van egy vizsgám hétfőn, de most már nem nagyon tudok készülni rá, az elmúlt egy-másfél hónapban kiszáradtam, mint egy szivacs, most már nincs belőlem mit kifacsarni. emberek, mozgás, élmények, emberek, emberek, különben nem megy. akkor feltöltődök, és lehet kezdeni elölről.
igyekszem nem a bibliofília részleg környékére tévedni az OSZK-ban, de nem mindig sikerül megúszni. ott szoktam értetlenül csodálkozni magamon, hogy vajon miért nem vettem meg az Osiris összes könyvkiadással és könyvtörténettel kapcsolatos kiadványát. (csak majdnem az összeset.) igen, nem könnyű úgy a holnapi családi szocializáció vizsgára készülni, hogy vagy a saját családi szocializációmon gondolkodom, vagy ámulok és bámulok, hogy milyen gyönyörűen igényesek a Pszichológia pedagógusoknak tipográfiai megoldásai és én is ilyen könyveket akarok csinálni. ja, vagy alszom a fotelban, és az izoláltan felnevelt kísérleti majmocskákról álmodok.
tulajdonképpen várom már, hogy bezárjon az OSZK büféje (a kiírás szerint már csak hetek kérdése), akkor ugyan éhezni fogok (vagy nem felejtek el kaját hozni magammal), de nem fordulhat elő az, hogy hirtelen valami nálam erősebb akarat vonzani kezd a csokis mignon felé, a csokis mignon felé, aminek az árához hozzáadják a villáét, amivel megeszed. (tegnap meg lejárt csokit adtak, és beleharaptam anélkül, hogy ellenőriztem volna a dátumot. visszaadták a pénzt, de az az ÍZ.) remélem, lesz helyette csokiautomata, az olcsóbb is lenne, finomabb is. (és lenne benne knoppers. mmm.)
és a tegnapnak persze úgy indultam neki, hogy nem is gondolok semmi olyanra, ami szerkesztés, úgyhogy különleges örömmel kezdtem el a HÉV-en az új Murakami Harukit (1Q84). hát persze, hogy kiadói szerkesztők vannak a főszerepben. majdnem le is raktam, de sajnos túl jó.
tegnap nem dolgozom, nem tanulok napot tartottam, egyrészt már eléggé szükségem volt rá, másrészt meg magyar kultúra napja volt. úgyhogy délelőtt Cseh Tamás-emléktúra a Lajos forráshoz (Tanulmányi kirándulás, elég jó volt, de szerintem Cseh Tamás és az osztálya vagy Bereményi és az osztálya nem lett annyira saras, mint én, pl. nem csúsztak el, nem szakadt be alattuk a jég, úgyhogy nem merültek el bokáig egy pocsolyába, nem volt velük kutya meg kisgyerek), este-éjszaka pedig mozi az Urániában: megnéztük a Pál Adriennt meg A torinói lovat, meg belenéztünk Az ember tragédiájába is egy kicsit. mindkét film olyan, hogy az ember utána szíve szerint főbe lőné magát vagy megenne egy zacskó csokis perecet. mi az utóbbit választottuk.
Kép
ha nem alszom el, akkor mehetek kirándulni, ha pedig megyek kirándulni, az egyszerre nagyobb távolság gyalogos megtételét jelenti majd, mint amennyit a vizsgaidőszak kezdete óta összesen mentem. Cseh Tamás meg ma lenne 69 éves.

a macska csinált egy kereszt alakú karmolást a kezemre. kár, hogy az én vallásom nem fogadja el a szenteket.
ha olyankor megyek, amikor nincsenek turisták, akkor szívesen álldogálok néhány percet valahol a várban, tisztes távolságra a KEH-től, mégis úgy, hogy jó rálátásom legyen, és addig nem megyek tovább, amíg az őrök nem csinálnak valami emberit (lopva megnézik az órájukat, oldalra sandítanak, elmosolyodnak, csupa apróság). miután így meggyőződök arról, hogy a világ tőlem függetlenül is létezik, boldogan húzodok be a csigaházambaelefántcsonttornyomba OSZK-ba. (én is érzem, hogy a filozófiai érvelés egy kicsit sántít, de azt nem tudnám tényleg bebizonyítani, hogy a világ létezik. számomra viszont akkor bizonyosodik meg újra és újra a létezésük, ha az embereket figyelem anélkül, hogy interakcióba kerülnék velük.)
ha egy kicsit is elcsüggednék, csak el kell képzelem az életem internet nélkül. szinte nem is megy. emlékművet kellene állítani az összes internet előtti szerzőnek és szerkesztőnek. (bár biztos sokat utazhattak, mire utánajártak mindennek, ezt egy kicsit irigylem. talán csak Eco miatt. talán nem.)
a Kaddisból van a napom hetem életem két fő mottója.
én ugyanis mindig dolgozom, és erre nemcsak a megélhetés kényszerít, mert ha nem dolgoznék, léteznék, és ha léteznék, az nem tudom, mire kényszerítene valamint
hiszen ezért dolgozom én szakadatlanul: míg dolgozom, vagyok, ha nem dolgoznék, ki tudja, lennék-e, így hát ezt komolyan veszem, és komolyan is kell vennem, mert itt a legkomolyabb összefüggések állnak fenn a fennállásom és a munkám között, ez teljesen nyilvánvaló  még mindig jobb, mintha valami más lenne, amit le sem merek írni, mert félő...
persze ezt a havas dolgot rögtön visszavonom, ha kilépek a kapun, és megcsap a füstszag, hiszen az erdőben annyira sokan laknak. úgyhogy a hóhiány helyett inkább örülök annak, hogy ezen a télen talán kevesebben fagytak meg.
(én nem is tudom, mit kezdenék magammal, ha ilyen helyzetbe kerülnék, mondjuk talán azért jó, hogy hat testvérem van [de ha a féltesóimat összeadom, még akkor is négy, és mivel a tesók darabszáma szerintem arányskála mérési szintű változó, bármilyen műveletet végezhetek velük, kivéve mostanában a találkozást], hogy mindig össze fogjuk tudjuk kaparni egymást, ha valaki bajban van. mondjuk szerintem nem a reálos, és már most nagyon menő öcséim lesznek időnként pénzzavarban, úgyhogy különösen szerencsés vagyok.)
körülbelül olyan arcot vághattam ma, amikor leadtam a gépem az Albacompnál, mintha arra kértek volna, hogy csavarozzam le az egyik kezem, és hagyjam náluk 2-3 hétre. de azért megtettem. bár kaptam kölcsön egy gépet erre az időszakra (amit ezúton is köszönök), de más laptopját használni olyan, mint más fogkeféjével fogat mosni: valójában ugyanolyan, mint a sajátod, de igazából egy picit mégis más. (attól félek most a legjobban, hogy bevizsgálják, és kiderül, hogy nem lehet megjavítani. amíg tönkre nem ment, az volt a tökéletes gép a számomra.)
egyébként egész nyáron és ősszel arról álmodoztam, hogy milyen jókat fogunk majd itt szánkózni télen, úgyhogy a csalódottságom az időjárás miatt szinte elmondhatatlan. még hóangyalt sem tudtunk csinálni idén. január, a helyedben összeszedném végre magam, hogy hócsatázunk így a vizsgák előtt? (igen, imádom a telet, a fagyot, a havat, a hideget, ha vörösre fagy a kezem stb. ellenben nem szeretem a nyarat. vö. ha fázol, mindig fel tudsz venni még e…
már megint itt van a ... statisztika. minek? minek? minek?
(de ez az utolsó szocos tárgyam, amiből elmegyek vizsgázni. ebből meg leginkább dacból azért, mert már annyit tanultam ebben a félévben statisztikát, hogy lehetetlen nem elmennem.)
Kép
a könyvtárban végre nincs hely, ki van téve egy megtelt tábla. (például ha tudnék segítséget kérni, minden sokkal könnyebb lenne. az utolsó egyszarvú pedig egy annyira megnyugtató könyv, hogy nem is bánom, hogy nem találkoztam vele korábban, hiszen éppen most van rá szükségem.)

köszönöm annak a lánynak, aki meghallgatott ma, hogy meghallgatott ma.
annyira jó arra hazajönni, hogy itthon van a macska. tudom, hogy valaki mindig vár rám, valakinek mindig hiányzom, valaki mindig lesi a lépteimet. valaki nem tudja nélkülem kibontani a konzervet.
amikor legutóbb bekapcsoltam a gépemet, annyira hangos volt, hogy a macska az ágy alá menekült ijedtében. tudom, hogy szerviz, de az Albacompnál azt mondták, hogy legalább két hét, és hogy cseregépet nem tudnak adni. két hetet csak akkor bírnék ki gép nélkül, ha nem járnék egyetemre és nem lenne munkám, de ezen feltételeknek ugye egyike sem teljesül. szívesen mondanám, hogy nem arra várok, hogy ez a probléma megoldódjon magától, pedig sajnos igazából de.
Kép
de az is lehetséges, hogy nem az egzisztenciális és emocionális válság, valamint a túlterheltség okozza azt, hogy folyamatosan, a nap 24 órájában aludni szeretnék, hanem igazából szépen lassan elkezdek macskává alakulni. ha olyan menő leszek, mint Pókember, akkor mindenképpen megéri, de ha nem, akkor is.
ma elbandukoltam a TO-ra, és passzívra raktam a szociológiát. persze ez nem jelenti azt, hogy végre akár csak sejtem is, hogy mit fogok csinálni jövő szeptemberben. csak egyszerűen már túlságosan zombi voltam.

(értsd: hobbinak ez azért túl drága volt, és hiába érdekel, a magyarral végig többet foglalkoztam. ott most lediplomázom, aztán meglátjuk, meddig húzza még ez a kormány, mi lesz.)
a macska fogalma a fejemben (bizonyára, mert vidéki vagyok) nagyon különbözik attól, ahogy mi most a cicát tartjuk. vidéken nem lehet bentlakó cicát tartani, akármennyire is szerettem volna (főleg eleinte, amikor még nem szocializálódtam az új helyzethez), hogy azok a bűbájos kis szőrgombócok soha ne legyenek kíváncsiak a külvilágra. ahol aztán veszélyek érik őket stb. a hosszú évek alatt viszont kialakult bennem az új macskafogalom: a macska önálló, független állat, önző, nem hűséges, mégis annyira szerethető, hogy ha több hónap csavargás után félig letépett füllel jön haza, azonnal rohansz vele az állatorvoshoz. hízelkedő, számító, éhenkórász kis dög. a vidéki macska szabad, egyszerre akár 3-4 helyen is etetik, viszont minden alkalommal meg kell küzdenie az ebédjéért a többiekkel. (néha akkor is, ha bent eteted. vertél-e már ki idegen macskákat a házadból.) ha valahova beköltözik egy anyamacska a kölykeivel, akkor beköltözik, amíg a saját macskádat eteted, ő is rájár majd. a macska…
amikor utazok hazafelé a metrón, és az üvegben megpillantom a saját arcom a többi között, akkor jövök újra és újra rá, hogy a "metróból kiáramló tömeg" nem létezik, csak individuumok vannak, és mindegyik individuum ugyanolyan magányos, elhagyatott, gyenge és esendő, mint én. mindenki csak haza akar érni, ahol várja valaki vagy nem várja, ahol meleg van vagy nincs, van meleg vacsora vagy nincs, lefekhet aludni vagy tanul egész éjjel. és néha látni ezt a megvilágosodást másokon is.
teljesen kimerültem, ez abból is látszik, hogy tegnap megbeszéltük a lakótársammal, hogy csapunk egy görbe estét (amikor nem tanulunk és nem dolgozunk), de mire hazaért, elaludtam. gyakorlatilag alvással töltök minden olyan percet, amit nem tanulással, de mivel ennyire sűrűn jönnek egymás után a vizsgák, ez most már nem nagyon látszik meg az eredményeimen (mondjuk azokból a tárgyakból, amik érdekelnek, már levizsgáztam, a "maradék" a "ne bukjak meg" kategóriájába esik). ez nem panaszkodás, mert én akartam, hanem ténymegállapítás. már mindenféle trükkökhöz folyamodom, hogy motiváljam magam (pl. veszek mindenféle nyalánkságot a cicának, hátha az növeli az én elégedettségi szintemet is, saját magamnál ugyanis csak az utólagos jutalmazás működik, tapasztalat), de csak nagyon rövid távon hatásos. kicsit vigasztal, hogy a macska is ugyanúgy kétfázisú, mint én: pörög, aztán egyszer csak eldől és elalszik, mindegy, hol van. nagyjából nálam is mindegy. ma OSZK, úgyis odajá…

3000.

(de) nem kerültem sokkal közelebb.
tegnap vettem egy matekfüzetet, hátha akkor közelebb kerülök a statisztikához, és valóban.
igazából még mindig csodálkozom azon, hogy hogy lehet, hogy a macska annyira megbízik bennünk, hogy még piszkálni is lehet alvás közben, akkor sem ébred fel (emiatt nincs lelkifurdalásom, ő sem hagy engem aludni, ráadásul nekem sokkal kevésbé hegyesek a körmeim), szóval hogyan alakul ki benne az a kép, hogy világunknak ő a középpontja, és itt semmi bántódása nem eshet. azt hiszem, még én sem alszom itthon annyira mélyen, mint a macska, a világnak ilyen tökéletes kizárásával. és nem is nagyon vagyok senki iránt olyan bizalommal, mint a macska irántunk. (a macska iránt sem, kamaszodó kis velociraptor.)
ja, és álljanak itt a "motivációs zenéim" (nem gondoltam, hogy ez egy problémás kifejezés) listájának dobogós tagjai. nem építem be őket, mert az csak egy ócska trükk lenne, amivel azt próbálnám elérni, hogy tovább maradjatok itt, és magasabb legyen az "oldalon eltöltött idő" a statban. ez a lista nem tükrözi azt, hogy milyen zenéket hallgatok általában, sőt. (lehet, hogy különböző időkben voltak már kint külön-külön, ez egy elég stabil lista az utóbbi egy évben. a nem dobogós helyeken csupa vállalható szám áll.)1. 2. 3. + 1. akármelyik Beatles, az utóbbi időben leginkább ez, korábban ez meg ez meg stb. a Beatles tükrözi.
próbálok visszaemlékezni, milyenek voltak az éjszakáim birsalmasajt nélkül, de nem megy. (csokiból egy tábla/éjszaka simán lemegy, birsalmasajtból egy szeletet is alig tudok elnyammogni, annyira tömény. de az az egy szelet minden éjfélkor, az szuper.)
ma elaludtam egy 250+ oldalas könyv legutolsó oldalán. (de így azzal a boldog tudattal kelhettem fel, hogy mindjárt vége!)
Zsófi vs. határidők. valamelyik éjszaka összerakom a motivációs zenéim listáját, aztán hajrá. (mások motivációszene-listáira is kíváncsi vagyok, hátha szerzek ötleteket.)
ma két Hamletet is megnéztem. mondanám, hogy sok a jóból, de a Zeffirelli (Mel Gibson) rendezése azért persze meg sem közelíti az Olivier-félét. (meg megnéztem még két másik filmet is az elmúlt 24 órában. minden együttérzésem a filmszakosoké, iszonyú lehet ilyen ütemben filmezni a vizsgaidőszakban.)
szeretem, mikor olvasok vagy látok valamit, úgy egyáltalán: szembesülök valaminek (személy, dolog, fogalom) a létezésével, és utána hetekig az jön szembe. tudom, hogy ez mindig és mindenkivel így van, csak örülök neki. (most pl. a Rashomon-Effekt az, meg úgy egyébként a szubjektív emlékezet.) meg azt is szeretem, amikor elkezdek nézni egy vizsgára egy filmet, és bejön a főcím, és rájövök, hogy már láttam gimiben, HE médiaóráján, elég nosztalgikus. (ezek általában nagyon régi, nagyon klasszikus és nagyon nyomasztó filmek. kivéve a Taxidermia. ez nem jelenti persze azt, hogy nem jók. kivéve a Taxidermia.)
mai tünti. (viccelődünk, viccelődünk, odafagy a lábunk, azért ez persze mégis komoly.) most meg szövegtan. (engedték skandálni a tömeget, a nemtetszikesen nem engedték, ott nagyon hiányzott. a skandálás felszabadít, közösséget ad, bizalommal tölt el. erőssé is tesz, igen. legalább tízezren.
el lehet menni, persze (egyelőre legalábbis), de igazából nem annyira akarok.
ha a macska dorombol, miközben kikaparja a szemem, melyik felének higgyek?
a legkedvencebb mondatom: fejezet vége.
az arcom, amikor ma rájöttem, hogy a magyar mint idegen nyelv mesterhez magyartanári mesterre kell felvételiznem. magyartanárira. egészen eddig a pillanatig azt gondoltam, hogy szuperül berendeztem az életem, és mindent elkövettem, hogy ne lehessek magyartanár. hogy bármi, csak magyartanár ne. (ez nem a magyartanárok ellen van, minden tiszteletem a magyartanároké, az engem olvasó különösen sok magyartanáré meg főleg. a frissdiplomás magyartanároké pláne. de ha arra gondolok, hogy negyven éven át évente két párhuzamos osztálynak mondom el József Attila életrajzát, inkább főbe lövöm magammegyek vissza a balettbe ugrálni mosogatok a mekiben napi nyolc órában. megszerettetni a fiatalokkal az olvasást, az irodalom révén a jobb élet felé vinni őket stb. azt hiszem, rég láttam gyereket, fogalmam sincs, miért akartam tanár lenni. pedagógus életpályamodell, haha.)
a böngészőm szerint a magyar helyesírás szabályait gyakrabban nyitom meg, mint a gmailt. azt hiszem, erről nincs mit mondani már.