Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2013
inkább nem vonok le semmilyen következtetést abból, hogy az utóbbi napokban csak akkor nem fáj a fogam, amikor dolgozom.
ha rossz napom van, azt mondom, nem tudok aludni a hideg miatt, a meleg miatt, az egerek miatt, az éjjeli műszak miatt, a fogfájás miatt, a mászkálás miatt, az eső miatt, a sötét vagy a világos miatt. mert olyan dolgok miatt aggodalmaskodom, amik megtörténtek, amik meg fognak történni, vagy amik soha nem történtek meg és soha nem is fognak. ha jó napom van, azt mondom, nem tudok aludni, mert ilyen vagyok, vannak azok, akik könnyen elalszanak és kipihenten ébrednek, és vannak azok, akik nem. (mint ahogy vannak, akik szeretik az olajbogyót, és vannak, akik nem.) ma jó napom van, örülök, hogy felébredtem. hatkor elmentem friss zsömléért (vagy valami zsömleszerűért), a levegő tiszta volt, a macskák nem hallgattak a ciccegésre, a boltban mindenki nagyon kedves. néha kicsi is elég, hogy valaki feltöltődjön szeretettel a világ iránt. (például az, ha beszédes a csend, mint a Verhovinán ?) have a beautiful day.
jaj azoknak, akik tárgyakat fetisizálnak . miért annyira szívdobogtató mégis egy Haydn-kézirat, miért szorul össze az ember gyomra, ha néhány centiméternyire kerül az eredeti Magna Cartától, és hogyan tölthet el ennyire jó érzéssel az Alice csodaországban kézzel írt és rajzolt első példánya? (de különösen az a jó benne, hogy be van digitalizálva az egész, és tapizós monitoron forgathatod meg nézegetheted az eredeti mellett.)
na jó, miért is ne legyek őszinte. még soha ennyire nem voltam bizonytalan abban, hogy hol akarom folytatni. azt, hogy az ELTE-re megyek majd, 9 éves korom óta tudtam, mert az unokatestvérem azt mondta, hogy az a legjobb. (céltudatos kislány voltam.) tulajdonképpen egyenes út vezetett ahhoz, hogy idén végül beiratkoztam magyartanárira. de most mit csináljak? tudom, hogy nem akarom Londonban (sem Angliában) leélni az életem, ezért botorság lenne itt tanárképzést végezni - azzal a diplomával úgysem taníthatnék otthon (vagy bárhol máshol, ahogy alakul). viszont csak azt hallani, hogy nagyon jó a tanárképzés, néhány éve reformálták meg, úgyhogy nem lenne haszontalan. (a tanárképzés rendszere nagyon bonyolult, állítólag legalább hat különböző út van, amelyek végén A Tanári Pálya áll, de inkább nem néztem annyira utána, nehogy elcsábuljak.) akkor nézzük a  könyveket: nézegettem ilyeneket, mint a Book Design MA (nem belépési követelmény a design BA, jó a bölcsészdiploma is), de az azért
már napok óta kerestem ezt a naptárat , abban reménykedtem, hogy kicsit összeszedettebbé tesz, és – hála ndavidnak – végre meg is van . ennél még jobb lenne, ha be is lehetne illeszteni a blogba (titokban ebben reménykedtem ugyanis), mert engem (bár tudom, hogy ez inkább negatív, mint pozitív tulajdonság, de az embernek a negatív tulajdonságaival is szembe kell tudni néznie) nagyon tud motiválni, ha valami publikus. (nyilvánvalóan persze a saját magamnak való megfelelés az elsődleges, de amíg másnak az segít, ha leírja a dolgokat, nekem az egyáltalán nem segít, írhatom én bármilyen szép füzetbe, semmi nem történik, már próbáltam.) de elég akár csak egyetlen embernek is elmondanom, csodákat tesz. (mondjuk addig meg nem mondom el senkinek, amíg nem látom, hogy valószínűleg el fogom érni, úgyhogy most sem árulom el, mire gyűlnek az ikszek. csak gyűljenek.) mindenesetre most meglátjuk, mi lesz, mert fogadalomból meg elérendő célból van bőven, és alapvetően az akarat sem hiányzik, csak val
valamiért nagyon szorongok már vagy egy hete, álmatlanság, gombóc a torkomban, gyomorfájás, fülfájás, szédülés. nem segít a kamillatea vagy a jóga, és mivel nem találom a szorongás okát (a kávé szokott ilyet okozni, úgyhogy nem is iszom, de nem lett jobb), csak még inkább szorongok, mivel tudom, hogy az ok nélküli szorogás sincs ok nélkül. így sok időm van gondolkodni (ha már aludni nem tudok), ezért elmesélem azt, amikor először volt németem. (vagy legalábbis annak a metszetét, amire emlékezni akarok, és amire emlékezni tudok .) a történet vége egy kicsit vicces, úgyhogy lehet, hogy megéri végigolvasni. szeretett szülőfalumnak élő kapcsolata van a németországi testvérvárosával, így az iskolások között is rendszeres a csereprogram. (vagy legalábbis rendszeres volt, amikor még oda jártam.) de azt szinte kizártnak tartom, hogy amikor meghirdették, hogy lehet fogadni németet, jelentkeztem volna. ennek számos oka van: akkor még nem jöttem rá, hogy a legtökéletesebb nyelv a német, úgy
Kép
úgy néz ki, hogy az én ízlésem túlságosan azokhoz a darabokhoz idomult, amiket a Katonában meg az Örkényben látni. (meg amiket lakásszínházakban mutatnak be a színműs végzősök.) sosem láttam még olyan darabot, mint ez a Mester és Margarita volt, és az első gondolatom az volt, hogy "ez nekem túl csicsás ", és csak a második az, hogy ez a legzseniálisabb olvasat, amivel valaha is találkoztam, és hogy eddig soha nem gondoltam volna, hogy ennyit hozzá lehet adni a Mester és Margaritához. (laza három és fél órában.) nekem a színház régóta az "úgy teszünk, mintha" volt, természetesen a lehető legjobb értelemben, itt viszont nem volt "úgy teszünk, mintha", hanem Margarita tényleg kiugrott meztelenül az ablakon. (legalábbis ténylegebb, mint egy minimalista színházban.) teljesen máshogy működött az agyam, mint otthon működne egy színházban, más ingereket dolgozott fel máshogy (mármint attól a lényegtelen apróságtól eltekintve is, hogy british angolul beszéltek,
még a hátam sajgása is boldogító, ha könyvek vannak a táskámban.
GYŰLÖLLEK, INFLUENZA.* *szükség esetén behelyettesíthető akármilyen mocskos, múlni nem akaró felső légúti megbetegedéssel. de mi más lenne olyan erős, hogy ennyire hosszú időre ledöntsön a lábamról engem, a kiváló immunrendszerű  superwoman t?
ijesztő látni, hogy otthon mennyire minden ugyanaz marad az ember nélkül is. (otthon alatt annyi mindent érthetek és annyi mindent értek is.) kis dobozok a világ.