Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2013
annyira jellemző, hogy ha végre hazamegyek, akkor a barátaim 90%-a Debrecenben van OTDK-n. ez a "nem szeretem, hogy a dolgok így alakulnak" listámról van. a "most már tényleg mindennek mennie kellene, mint a karikacsapás" listámon is van ugyan valami, de az csak vánszorog, nem megy. (és vannak ugye azok a bizonyos falak.) holnaptól amúgy újra nanny  Mary Poppins leszek a csodálatos munkahelyem mellett, a gyerekek szerencsére bűbájosak, úgyhogy biztos jó lesz (ha Mary Poppinsnak nem derogált, nekem sem fog).
nem várok el sokat az univerzumtól, csak azt az apróságot, hogy ha esetleg kezdeném úgy érezni, hogy a dolgok kicsit jobban mennének, akkor hirtelen ne jöjjön egy fal, egy szakadék, egy erdő, nem tudom. meg minek is hibáztathatnám az univerzumot, amikor kb. 12 éves korom óta egyedül hozok döntéseket, és minden döntés a saját döntésem volt. a helyzeteket nem én alakítottam ki, de a helyzetekből én jövök ki úgy, ahogy éppen akarok. (vagy tudok.) most például hazamegyek egy hétre, ki tudja, hogy ez az én döntésem volt-e. (de azért persze jó lesz hazamenni egy kicsit.)

a fúrógépről

de ha őszinte akarok lenni, és ezen a blogon az akarok, akkor el kell árulnom, hogy a fúrógép-projekt és annak kommunikációja kísértetiesen hasonlít bármely kormányzati projektre. először is: hoztam egy hülye, átgondolatlan döntést. (megvettem a falra szerelhető ruhaszárítót úgy, hogy nem tudtam, hogy fogom majd felszerelni.) a rossz döntést (dacból) egy még rosszabbal próbáltam meg korrigálni (ti. ha veszek egy fúrógépet is, akkor azzal fel tudom szerelni a ruhaszárítót, így mégsem költöttem rá feleslegesen). bár egyáltalán nem értek hozzá, a szakmai tanácsokra éppen annyi figyelmet fordítottam, mint az Orbán-kormány a földrajzi bizottság véleményére a Ferihegy nevének módosításakor, és mindenkit lehülyéztem, aki nem értett velem egyet. bár számomra is kiderült ugyan, hogy a tégla falat nem viszi a fúrógépecske, csak a gipszkartont, ezért hiába szerelem fel esetleg a gipszkarton falra a Szerkezetet, a másik felét mégsem tudom rögzíteni sehova (mert a szemközti fal tégla), "nem

a költözésekről

amikor (réges-régen) beköltöztünk a Széchenyi-hegyi lakásba, hosszú távra terveztünk. barátaink segítségével (úgy-ahogy) felújítottuk (ún. falkaparó házibuli pizzával), bútorokat és edényeket vettünk (vagy legalábbis kikértük a stafírungunkat), volt macskánk, halaink és hatalmas könyvespolcaink. úgy számoltunk, hogy három év minimum, de inkább több. de ha mégsem: akkor is mindent magunkkal tudunk vinni. aztán persze történt mindenféle, a könyveket bedobozoltuk, a macska új otthonra talált stb., mi meg egy bőrönddel új életet kezdtünk Londonban. aztán elköltöztünk. aztán megint elköltöztünk. és most megint el akarunk költözni, csak ki kell várni a három hónapot, ami a minimum stay. így meg minek polcokat fúrni a falakra. persze itt nem a polc a lényeg, a könyvek vagy a macska (a tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy egy bőröndnyi cucc elég az élethez), hanem a maradás. hogyan is érezhetném otthon magam valahol, ha nem tudom, ott maradok-e? ha nem tudom, meddig maradok? ha szívesebb

a nyelvtanulás fontosságáról

A spanyol barátnőm mesélte, hogy egyik éjjel, amikor hazafelé ment, egy férfi elkapta, és azt mondta, hogy "Give me all of your money" . A spanyol barátnőm felismerte a férfi spanyol akcentusát, ezért spanyolul válaszolva megkérte, hogy hagyja békén elmenni. A férfi megörült annak, hogy valaki spanyolul beszél hozzá, hagyta elmenni. (Úgyhogy neki is láttam a spanyolnak játszásiból, ha valaki megtámadna éjszaka, már tudnám neki mondani, hogy tengo frio. ) (a lakótársaink pedig azt mesélték, hogy valakinek az értékeit földrajzi tájékozottsága mentette meg: elengedték a támadói, mert tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy "What is the capital of Poland" , úgyhogy gyorsan megtanultam azt is, hogy Polak, Węgier, dwa bratanki. ) (a muszlim barátaim pedig azt mondják, hogy muszlim férfi soha nem bántana hijabot viselő nőt, a hijabot nem viselő nő viszont "szabad préda" [ti. ő tehet arról, ha megerőszakolják, minek teszi közszemlére magát].)
Kép
mennyire más hangulata van annak, hogy homesickness, Heimweh vagy honvágy . talán még az érzés is más. boldog március tizenötöt.
This train is ready to depart. Mind the closing doors please. Mind the doors please. Mind the doors. ez most az életem soundtrackje. a please, mind the gap egyszerűsége, az a good service is operating on all London lines megnyugtatósága. londoni ritmus. ( ínyenceknek .)
bár ez még csak holnap fog történni, és utálok elkiabálni dolgokat, de elvileg reggel leszáll erchegyia és Sissy repülője Londonban, én pedig annyira izgatott és boldog vagyok, mint a csuda. (persze dsarosinak is örültem, amikor majdnem nem találtuk meg egymást a Tate-ben, na de ez három nap!) ollé-ollé!

a kétnyelvűségről

elsőévesként a Collegium kétnyelvűségről szóló speciális szemináriumán visszatérő téma volt, hogy ki számít kétnyelvűnek. akkor (mindenki egynyelvűként) a csoport tulajdonképpen egyetértett abban, hogy csak akkor beszélhetünk kétnyelvűségről, ha a beszélő gyermekkora óta kettős nyelvi környezetben él és nő fel. (ezzel természetesen a szakértők nem értenek egyet, mi viszont még csak elsőévesek voltunk.) most viszont a kétnyelvűség mindennapi tapasztalat, lételem. tegnap bejött egy vásárlónk, aki néha magyarul szól hozzám, néha nem, de leginkább valamilyen keveréknyelven szoktunk beszélni. végül ott maradt egy ideig, átváltottunk "valódi" magyarra - otthoni környezetben soha nem tegezném le a vevőt, de angolul nyelvileg máshogy differenciált a tiszteletadás. egy-két félszeg mondat után mégis a magázás mellett döntöttem. elköszönni már angolul megint, see you. nagyon keveset olvasok mostanában - ha nem angolul olvasok, lelkifurdalásom van. ha angolul olvasok, nem élvezem.
a munkahelyemen az új egyenruha mellé megkaptuk az új badge-et is. az enyémen csak annyi van, hogy Sofia. a managerem tudja ugyan, hogy nem egészen így írom a nevem, de véleménye szerint az a Z felesleges, csak megkavar mindenkit. úgyis mindenki Sofiának hív. (én meg szeretem a Sofiát. ezzel inkább meg tudok békülni, mint a Sophie-val.) persze, néha hiányzik, hogy nevemet hiánytalanul.
minél nyugatabbra utazok, annál biztosabban látom, hogy mennyire, szinte már ottliki értelemben vagyunk összekötve a vasfüggöny keleti oldalán. ugyanaz a lélek, ugyanaz a gyomor. és micsoda kegyetlenség, hogy mi - hiába tartozunk oda - mégis ki vagyunk rekesztve ebből a pravoszláv testvériségből a közös nyelv hiánya miatt. (pedig a sklep polskiban mindig lengyelnek néznek, akárhányszor beugrom egy kis kinder tejszeletért.)
de teljesen elégedett és boldog volnék, ha akár csak negyedannyira pontos megfigyelő lennék, mint Updike.
úgy ennék egy kis mignont. ha az emigráns úgy enne egy kis mignont, az emigráns valójában nem a mignon ízére gondol, hanem gondol például a táti Pingvinből igazán különleges alkalmakkor hazavitt csokis mignonokra, a FéSzEK büféjében beszélgetés közben eltüntetett, borzalmasan édes rózsaszínű mignonokra, a Szépkilátás Cukrászda különleges, süni meg kisegér alakú mignonjaira, amik annyira elképesztően drágák voltak (Szamos), hogy két év alatt csak kétszer engedtük meg magunknak. egy font darabja. ha valaki úgy enne egy kis madártejet, akkor arra is gondol, hogy soha többé nem fog már madártejet enni. a madártej macera, a madártej szeretetből készül. magadnak soha nem csinálnál. meggyes piskóta. krumplis pogácsa. szalagos fánk. Esterházy. Dobos. Sacher torta A hétfejű Samuból . Túrógombóc a Gyárfás Endre mesekönyvéből  (meg a hétfejű Samuból is). mondanám, hogy könnyű a gyomron keresztül elszomorodni, de ez nem a gyomor. fokhagymás-tejfölös lángos. almás pite. valójában eltelt egy