Most egy hétnek is el kellett telnie. A Bajza utcától mentem az esztergomi busz felé, akkor legyen Mexikói út és egyes villamos. Nem jártam meg a földalatti végállomásánál, nehezen találom meg a villamost, a megérzéseimre hagyatkozom, ha már másra nem lehet. A hőmérő negyven fokot mutat, 11.44 van, ilyennek képzelem a sivatagi csöndet a regényekben.
Miért érzem ezt az izzadság- és vizeletszagú pályaudvart valóságosabbnak, mint a londoni életem? Hogy lehet mások nyomora, a cigi és a lángosszag erősebb, mint 8 óra munka a saját életemben? Hogy tarthatok ismerősebbnek egy korábban nem látott pályaudvart az otthonomnál? (Egyszerűen csak valóságosabb a szegénység mint a jólét?)
Negyven fok van, és ennek a városnak a térképe és a szaga kitörölhetetlen a fejemből. Számolgatom az éveket, mennyi kell még. Nem a budai vár, hanem a Mexikói út (vagy csak megkavart a hőség).
Megjegyzések