2016. szeptember 28.

We played and sang together, and read aloud a little of the Faerie Queene. Our days weave together the simple pleasures of daily life, which we should never take for granted, and the higher pleasures of Art and Thought which we may now taste as we please, with none to forbid or criticise.
A. S. Byatt: Possession
Nahát, ezek mi vagyunk.

2016. szeptember 27.

már csak egy hét

végre felvettem az óráimat (Development of Speech és Web Programming for Psychologists, már csak ez a kettő van, aztán projekt) és eldöntöttem, mikor járok iskolába és mikor dolgozom. csütörtököt és pénteket kértem fix szabadnapnak, de csak pénteken lesznek óráim, úgyhogy ha mégiscsak kapok egy új munkát, amit már egyáltalán nem tartok annyira kizártnak, mert jó irányból fújnak mostanában a szelek, akkor tudnék heti négy napot dolgozni (és tésztán élni az év hátralevő részében), vagy négy napot egy 'rendes' munkahelyen, szombatonként meg főzhetnék kávét (főleg, hogy tegnap fizetésemelést kaptam, amit fagyasztott pizzával ünnepeltünk, mint minden rendes ember).

2016. szeptember 25.

napló a nappalinkból (34)

a mai részben valóban arról lesz szó, hogy "ki alszik a nappalinkban": K, a hamburgi lány Párizsból most költözik Nottinghambe és előtte még szerette volna látni Londont a hétvége alatt, de ebből leginkább csak a nappalinkat látta. mindenesetre én nagyon pozitívan értékelem, hogy végre sikerült rendesen kialudnia magát. (és ő is úgy értékelte, egyáltalán nem tűnt idegesnek vagy dühösnek amiatt, amiért az egész napot végigaludta a kanapén.)

2016. szeptember 23.

Rilke: Herbsttag

Herr: es ist Zeit. Der Sommer war sehr groß.
Leg deinen Schatten auf die Sonnenuhren,
und auf den Fluren laß die Winde los. 
Befiehl den letzten Früchten voll zu sein;
gib ihnen noch zwei südlichere Tage,
dränge sie zur Vollendung hin und jage
die letzte Süße in den schweren Wein.
Wer jetzt kein Haus hat, baut sich keines mehr.
Wer jetzt allein ist, wird es lange bleiben,
wird wachen, lesen, lange Briefe schreiben
und wird in den Alleen hin und her
unruhig wandern, wenn die Blätter treiben.
nagyon szeretem ezt a verset. ha fordítást kell választani, akkor Kányádi. mit tud Kosztolányi erről a letisztult egyszerűségről. ősz van.

2016. szeptember 22.

bah.
a dolgok jobbra fordulni látszanak: ezt mindig akkor érzem, amikor elborít a munka (és a szennyes ruhák). arra gondolok, hogy dejó, hogy megint van mit beleírni a cévébe, de már sokkal jobb lenne, ha nem entry levelnek számítanék. játszom a gondolattal, hogy a magam ura leszek: freelance és temping, mint a mesékben (például Val a Possessionben vagy Robin is így kezdte Galbraithnél), aztán egyszer jön a nagy áttörés, dehát nyuszi vagyok én ehhez egyelőre. meg amúgy is, az egyik volt osztálytársam (aki nem két év alatt csinálta a képzést) most kapott kutatói asszisztensi pozíciót az egyetemen. na mindegy, majd jövőre.
mindenesetre megint van egy trainee-m, vasárnap én fakadtam sírva munka közben, ma ő, szerintem ez a büntetés azért, mert minden cover letterbe beírom, hogy I work well under pressure and I thrive under stress.

mindenesetre jó érzés mindig színes filctollakat hordani magamnál.

2016. szeptember 13.

játékajánló - Dead of Winter

azt hiszem, mindhárman vágytunk már egy komplex stratégiai játékra, így szombaton felavattuk a Dead of Wintert, amit M kapott a szülinapjára. hónapokig harcoltam azellen, hogy ezt a játékot megvegyük: egyrészt teljesen hidegen hagynak a zombi témájú dolgok, másrészt túl nagy volt körülötte a hype és valamiért mindig a kicsit kevésbé mainstream játékok felé hajlok (általában pont az kell, amit nem lehet megszerezni). szerencsére kellemes csalódás volt.
az alapsztori szerint az emberiség a kihalás szélére sodródott, kis kolóniák küzdenek a mindent elborító zombik ellen. a túléléshez elegendő élelmiszert, gyógyszert, fegyvert és egyéb tárgyakat kell gyűjtened, valamint mindenkinek van egy saját, titkos küldetése – lehet, hogy csak a társaid elárulásával győzhetsz.
a játékmenet nagyon egyszerű: két túlélőt irányítasz, akik különböző helyeken kereshetnek különböző tárgyakat (felveszel egy lapot), zombikat ölhetnek (kockadobás), és ha meghalnak, akkor sincs semmi baj, mert kapsz új karaktereket.
ha eltekintünk a zombiktól (nehezen tudok egyébként eltekinteni, mert rosszat álmodtam utána), a Dead of Winter kiváló játék. a nyerési rendszer (lehet, hogy többen nyernek, lehet, hogy senki sem nyer) egy kicsit fura, nekem végig nem állt rá az agyam (végig csak a közös célra koncentráltam, a sajátomra nem, persze kár volt, mert mind vesztettünk), de mindenképp felüdítő a sok kooperatív játék után, amit mostanában játszottunk. a szabályok elég egyszerűek ahhoz, hogy tíz percen belül játszani kezdjünk, de elég variációs lehetőség van ahhoz, hogy ne váljon hamar unalmassá. (mondjuk még csak egyszer játszottunk.) kicsit tartottam attól, hogy hosszúra fog nyúlni, de nagyon pörgős és a kooperatív faktor miatt alacsony az 'üres idő', amikor nem csinálsz semmit.

kinek ajánlom: akik szeretnének egy nem túl bonyolult, másfél-két óra alatt végigjátszható stratégiai játékot sok pici, nagyon szépen kidolgozott jelölővel és tokennel és nem bánják a zombis tematikát (esetleg szeretik a zombikat. mint kiderült, rajtam kívül mindenki szereti a zombikat).
kinek nem: akik nem szeretik a kétértelmű helyzeteket – vagy az elejétől együtt dolgoztok, vagy az elejétől nem. ja és túl sok benne a véletlen.

2016. szeptember 12.

amikor otthagytam (vagyis el sem kezdtem) a magyar mint idegen nyelv mesterszakot, nem gondoltam volna, hogy valamikor valaki pénzt fog nekem adni magyartanításért, ráadásul úgy elrepül majd ez az egy óra, hogy észre sem veszem. persze nagyon szerencsés vagyok, mert nem csak motiváltak a tanítványaim, hanem nagyon jó fejek is. amióta elvégeztem az angoltanári kurzust, azóta nem tanítottam egyáltalán (csak riadt olaszokat kávét főzni), de sokkal jobban ment, mint gondoltam, hogy menni fog. az egyetlen, amitől féltem, hogy nem fog sikerülni, és valóban nem is sikerült, az, hogy ne váltsak angolra, ha nem értenek valamit, hanem maradjak 'szerepben' és addig próbálkozzak magyarul (és gesztusokkal és rajzokkal), amíg nem értik meg. részben saját tapasztalatból, részben az alapján, amit a CELTA-n tanultam, hiszek a kizárólag célnyelven történő tanításban, de úgy tűnik, hogy ezt könnyebb mondani, mint tartani magam hozzá. (a CELTA-n volt egy óránk valamilyen skandináv nyelven, hogy egy kicsit a nyelvtanulás másik végén találjuk magunkat, de ott csak köszöntünk meg bemutatkoztunk, a tanárunk nem kezdte el elmagyarázni a hangrendet.)

2016. szeptember 9.

ma reggel véletlenül hatra mentem be dolgozni nyolc harminc helyett, de nem baj, mert így megreggeliztem, ittam egy kávét, elkészítettem vasárnapra az óravázlatom és az anyagaim felét, aztán ugye sajnos dolgoznom kellett, aztán bevásároltam, aztán kitakarítottam a konyhaszekrényt, még a fiókokat és a mosogató alatt is, mindent beraktam helyes kis dobozokba meg lezártam rendesen csatokkal, aztán két órán belül három ismeretlennel telefonáltam három nyelven, ezek közül az egyik az új német cserepartnerem, ami elég rosszul sikerült (például mindent elismételt angolul is, hátha nem értem németül, hiába mondtam neki, hogy értem, meg vitatkoztunk egy kicsit az európai bevándorláspolitikán), aztán főztem vacsorát, aztán megettük, és még mindig nincs kilenc óra, nekem pedig hosszú listám van, hogy miket kell csinálnom. ollé! 

2016. szeptember 8.

minden reggel úgy megyek be, hogy na, ma felmondok, de ha nem is mondok fel, akkor átkérem magam négy, de inkább három napra, hogy legyen időm munkát keresni. ehhez képest nem tudom kimondani. meglátom a managerem, és azt szeretném mondani, hogy beszéljünk, de nem nyílik ki a szám. hol van az a lány, aki Londonba költözött pénz, kapcsolatok és nyelvtudás nélkül, és egy hét múlva már dolgozott. (az a lány menekült és felégette a hidakat maga mögött.) most ötven órákat dolgozom, német cserepartnert keresek (beszélgetni szeretnék valakivel, hogy szinten tartsam magam, csak egy Londonban élő német sem akar megtanulni magyarul, micsoda meglepetés), két hét múlva kezdődik az iskola (a gyereknek ma volt az első filozófiaórája, ki gondolta volna), mindenféle hobbiprojektjeim vannak (tördelés és magyarítás) ráadásul elvileg vasárnaptól magyart fogok tanítani egy angol családnak.
cross your fingers for me.

2016. szeptember 6.

video
hogy lássátok, mennyire nem a levegőbe beszéltem. (ha nagyon kinagyítva nézitek, akkor látni a rókákat, ahogy aktívan teszik a semmit.)

2016. szeptember 2.

és akkor azzal a kérdéssel még nem is foglalkoztunk, hogy mi van, ha csak én hiszem, hogy jó vagyok valamiben, de valójában nem vagyok jó, de mivel azt mondom, hogy jó vagyok, megkapom a munkát, és majd csak ott derül ki, hogy mennyit fényesítgettem az önéletrajzom; hogy valójában nem értek semmihez, csak a kávéfőzéshez.

2016. szeptember 1.

vajon mit mond el rólam, hogy a nyaram nagy részét azzal töltöttem, hogy néztem a rókákat az ablakból: idén három rókánk van, két fiú meg egy lány, és szerintem testvérek (lehetnek például a tavalyi kisrókák), mert nem volt semmi szex (az nagyon hangos) meg kisrókák, ellenben veszekedtek egy csomót. a rókák rendkívül izgalmas életet élnek: általában a mező három különböző pontján alszanak összegömbölyödve, néha felkelnek, rágcsálnak egy kis füvet, fognak valami mezei állatot, birkóznak, vakaróznak, arrébb mennek néhány méterrel és folytatják az alvást. akció csak akkor van, ha a varjak vagy a szarkák túl közel mennek. rókafigyelési képességeimet annyira tökélyre fejlesztettem, ahelyett, hogy például megtanultam volna egy nyelvet, hogy még a kifakult nyárvégi fűben is észreveszem a kifakult nyárvégi fű színű rókát és mutatom a surfereimnek, hogy look, fox and vixen. (és tudom, hogy egész télen reménykedve fogom bámulni a mezőt, hogy hátha felbukkannak, jövő tavasszal pedig azt fogom találgatni, hogy ezek a régi rókák-e vagy új rókák.)