nehéz belegondolni, hogy a tél még csak most kezdődik: karácsonyra fázni kezdek és megéhezek, kimerülök fizikailag és érzelmileg, betegségeket hallucinálok (micsoda meglepetés) és minden pénzem marcipánra vagy florentinre költöm (ez utóbbit eddig nem ismertem, az idei év nagy felfedezettje számomra).
a kódom végül futott, még nem tudom eldönteni, mennyire leltem örömömet benne. szeretném folytatni, de nehéz megfelelően beosztani az időmet. szívesen járnék koncertekre (mentünk is most kétszer!), kiállításokra, sportolni (oda holnap megyünk), ma délután olvastam (hobbiból, itthon, a kanapén ülve, szinte ismeretlen élmény volt), pedig tudom, hogy vár a munka meg a tanulás.
még hátravan egy esszé, aztán voltaképpen majdnem kész is az iskola, "csak" a projekt van hátra. a végén még véletlenül tényleg nyelvész leszek.
az a szörnyű dolog történt közben, hogy megszerettem a munkámat, jó a csapat, kedvesek a vásárlók, eleget fizetnek, megkapom az órákat, amiket kérek. így hajlamos vagyok elfelejteni, milyen csúnyán bántak velem novemberben (nem a bolt, a cég), hogy napokig sírva mentem dolgozni, és hogy mindenki milyen könnyen napirendre tért a dolog fölött. emlékeztetnem kell magam, hogy nem véletlenül nem vettem ki eddig szabadságot: azt ki kell venni most február első egy-két hetére és váltani. hiába érzem magam jól a kávézóban, nem ezért tanultam ennyit. (azért remélem, a tanítványaimat meg tudom tartani, akárhogy alakul.)
a kódom végül futott, még nem tudom eldönteni, mennyire leltem örömömet benne. szeretném folytatni, de nehéz megfelelően beosztani az időmet. szívesen járnék koncertekre (mentünk is most kétszer!), kiállításokra, sportolni (oda holnap megyünk), ma délután olvastam (hobbiból, itthon, a kanapén ülve, szinte ismeretlen élmény volt), pedig tudom, hogy vár a munka meg a tanulás.
még hátravan egy esszé, aztán voltaképpen majdnem kész is az iskola, "csak" a projekt van hátra. a végén még véletlenül tényleg nyelvész leszek.
az a szörnyű dolog történt közben, hogy megszerettem a munkámat, jó a csapat, kedvesek a vásárlók, eleget fizetnek, megkapom az órákat, amiket kérek. így hajlamos vagyok elfelejteni, milyen csúnyán bántak velem novemberben (nem a bolt, a cég), hogy napokig sírva mentem dolgozni, és hogy mindenki milyen könnyen napirendre tért a dolog fölött. emlékeztetnem kell magam, hogy nem véletlenül nem vettem ki eddig szabadságot: azt ki kell venni most február első egy-két hetére és váltani. hiába érzem magam jól a kávézóban, nem ezért tanultam ennyit. (azért remélem, a tanítványaimat meg tudom tartani, akárhogy alakul.)
Megjegyzések