2017. június 4.

ezen a hétvégén van egy éve, hogy megnyitottuk a boltot; a sütit és a lufikat is nagyon szeretem, úgyhogy már hetek óta vártam, hogy milyen jó lesz. ki gondolta volna, hogy már egy éve ebben a szuper csapatban vagyok ezen a nagyszerű környéken, ahol mindenki a barátom (kivéve az, aki azt írta, hogy nem vásárol nálunk, amíg engem ki nem rúgnak). persze év elején még kicsit máshogy terveztem, de bánja kánya. két nagyon jó barátot köszönhetek ennek a boltnak (és a megbízhatatlan és kiszámíthatatlan egyéb projektjeim mellett stabil és kiszámítható fizetést).

reggel persze elolvastuk a híreket, és úgy döntöttünk, hogy inkább nem fújjuk fel a héliumos lufikat, mert ez nem az ünneplés ideje. dühít és felháborít, ami történt, de leginkább csak nem értem - nem tudom elképzelni, mit élnek át az elkövetők. kik ők, mire gondoltak. milyen életük volt. hol romlott el valami - mert valami biztos elromlott. mi rontottunk el valamit végzetesen, társadalmi szinten? vagy öngyilkos merényletet elkövetni ugyanolyan mém mint az ice bucket challenge meg a fidget spinner? hol van az egyén felelőssége egy döntés meghozatalában?

mégis: nincs hova és miért meghátrálni. ha minden jól megy, jövő héttől én is a belvárosban dolgozom (ugyanaz a cég, ugyanaz a munka, másik bolt), de csak egy pillanatra szaladt át az agyamon hogy esetleg nem kellene.
nem gondolom, hogy London veszélyesebb lenne, mint akkor volt, amikor ideköltöztünk. we won't yield to terrorism, mondta ma az egyik vásárlóm. we'll just keep calm and carry on, as always.
Megjegyzés küldése