már nem tudom, miért nem olvastam el eddig a könnymutatványosok legendáját, de jó, hogy most olvasom, ennyire reménytelenül távol mindattól, ahol az történik. valódi honvágyam lett tőle, vágyódás a Duna és a Tisza szaga után, az ártéri fák susogása, a gémek, kacsák és bakcsók után, hiányzik a Pilis, hiányoznak a budai hegyek, hiányzik a táti sziget és a dunakanyar. de az is lehet, hogy csak megfojt a város, jó lenne akár csak egy napra is elhagyni Londont. hiányzik a megértés és a megértve levés, a magabiztosságot adó kulturális és nyelvi háttér - folyamatosan tanulok, persze, de nem tudok még semmit. ismeretlen a múlt, nem tudom helyesen dekódolni a jelen eseményeit, túl sokat kell pótolnom. kérdés, hogy megéri-e - nyilván azzal a tudattal vágtam bele, hogy igen, meg kell érnie.
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk. Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Megjegyzések
csak úgy mondom.. :)
ps
érdekes, nálam is a Darvasi az, aki kikapcsol Londonból egy kicsit, mindig berzenkedem, hogy olyan nehéz könyveket írt, hogy alig fér a kézitáska-súlyba a repülőn, de aztán már később nincs zokszó, amikor kinyitom valamelyiket... ha gondolod...kölcsönzöm :)
én csak kindle-t hoztam, mert az nem nehéz a repülőn, ellenben elfér rajta a Darvasi :)