"én már nem akarok többé felnőtt lenni", mondta M., és azt hiszem, ez az, amit mindenki gondol, amikor felkel reggel vagy este, vagy amikor éppen dolgozni megy, hogy eltartsa magát vagy eltartsa a családját, és teljesen mindegy, hogy mit csinál és mennyi pénzért, akkor is. és még évekig. most már mindörökké így lesz. (gondolom, ezen mindenki átesik legalább egyszer.) néha elképzelem, hogy megbetegedek, az ágyba hozzák nekem az ennivalót, napokig lázasan nem kell gondolnom semmire, de még ha gondolok is, abban sincs szó a fűtésszámláról vagy arról, hogy bevásároltam-e a gyereknek a következő hétre. (persze azért nem fogok az autó elé lépni, vagy ilyesmi.)
a kávézóban, ahol olyan emberek elé teszem le a double macchiatót és a cronutot, akiknek saját sofőrjük és házvezetőnőjük van, persze azt gondolom, hogy van egy "B" verziója is az életnek, ahol nem te gondoskodsz magadról és másokról, hanem téged szolgál ki a körülötted lévő világ, és minden, amivel törődnöd kell, az, hogy megtaláld azokat a helyeket, ahol a legjobb kiszolgálást kapod, de szerencsére ennek az életverziónak a létezését még úgy sem igazán tudom elképzelni, hogy nap mint nap találkozom vele. (de most tisztázzuk. van vagy nincs? meg kellene kérdeznem az egyik állandó customeremet.)
mindennap úgy indulok el nyitni, hogy már csak egy kicsit kell kibírni és jobb lesz (mondjuk a Marble Arch nagyon szép reggelente), de nem teszek semmit azért, hogy jobb legyen, mert a kávézórabszolgaság kiöl mindent belőlem. csak hazajövök, és nézem a 2 Broke Girlst, mert hiába borzalmas, a mi életünkről szól. (egyébként is, milyen jogon mondhatom a gyereknek, hogy tanulj rendesen, különben egy kávézóban fogsz pincérkedni? this is just getting ridiculous.)
a kávézóban, ahol olyan emberek elé teszem le a double macchiatót és a cronutot, akiknek saját sofőrjük és házvezetőnőjük van, persze azt gondolom, hogy van egy "B" verziója is az életnek, ahol nem te gondoskodsz magadról és másokról, hanem téged szolgál ki a körülötted lévő világ, és minden, amivel törődnöd kell, az, hogy megtaláld azokat a helyeket, ahol a legjobb kiszolgálást kapod, de szerencsére ennek az életverziónak a létezését még úgy sem igazán tudom elképzelni, hogy nap mint nap találkozom vele. (de most tisztázzuk. van vagy nincs? meg kellene kérdeznem az egyik állandó customeremet.)
mindennap úgy indulok el nyitni, hogy már csak egy kicsit kell kibírni és jobb lesz (mondjuk a Marble Arch nagyon szép reggelente), de nem teszek semmit azért, hogy jobb legyen, mert a kávézórabszolgaság kiöl mindent belőlem. csak hazajövök, és nézem a 2 Broke Girlst, mert hiába borzalmas, a mi életünkről szól. (egyébként is, milyen jogon mondhatom a gyereknek, hogy tanulj rendesen, különben egy kávézóban fogsz pincérkedni? this is just getting ridiculous.)
Megjegyzések