nem szeretnék a diákjaimról beszélni, de mégis kellene egy kicsit a diákjaimról beszélni.
most hosszú idő, majdnem egy év után elment az egyik tanítványom akivel hetente kétszer, gyakran háromszor volt óránk.
tudtam, hogy el fog menni, úgyhogy gondoskodtam utánpótlásról; több új diákom is van (a biztonság kedvéért, abból indulok ki hogy majd valaki csak lemorzsolódik), de még senkivel aem klikkeltünk igazán.
mivel az angolórákon főleg beszélgetünk (általában azért jönnek hozzám, mert nem mernek megszólalni, vagy nem beszélnek annyit angolul, hogy folyékonyan tudjanak beszélni), mindig nagyon várom azt a varázslatos pillanatot amikor már nem lesznek kínos egymás szavába vágások, félreértések és meg nem értések. szeretném megnevettetni őket, az mindig segít, de a példáim kínosak és a vicceim nem viccesek.
nem tudom, mivel tehetném az első néhány hetet kevésbé kínossá.
és attól is tartok, hogy mi van, ha valamelyik diákommal soha nem fogunk klikkelni, örökkké elbeszélünk egymás mellett, én pedig nem tanítok nekik semmit.

még jó hogy a magyaros diákjaimmal ez nem issue, ott nem kell igazán egy hullámhosszon lennünk (egyelőre).

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

vásárlás

Lackfi János: Macska több példányban