Az elmúlt öt évben pontosan 180 napot töltöttem Anglián kívül. Ez egyszerre tűnik végtelenül soknak és végtelenül kevésnek.
Választott hazámban ma egy meg nem választott politikus úgy beszélt Kamala Harrisról, hogy "az indiai". Már a szemünk sem rebben, ha ilyet olvasunk; hozzáadódik a listához. Néhány óra alatt elfelejtődik, és marad minden a régiben. Emigráns barátaimmal csóváljuk egy kicsit a fejünk, mintha mi nem hoztuk volna magunkkal a saját problémáinkat. (Az állampolgársági vizsgára való készülés pedig még inkább elidegenített minket az országtól.)
Végtelenül kevés, mit keresek még mindig itt.
Az elmúlt néhány hétben a szokásosnál többet gondoltam arra, hogy mit gondolna a mai Zsófiról a tizennyolc éves Zsófi, aki már csak ennek a blognak az oldalain létezik. A tizennyolc éves Zsófi nem tudott sok mindent, de nagyon akart. A harmincegy éves Zsófi október elején átköltözött egy tágas, világos, jó hangulatú lakásba. Ha fázunk, bekapcsoljuk a fűtést. Lett egy macskánk. A vágyaink triviálisak, a jólét és elégedettség vágyai. Mit lehet még akarni.
Megjegyzések