égboltsapkájú

íme, ez az én városom, mutatom majd, ó-lom-füst-ből-vanitt azembereknekalelke . elfogadtam a szabályait és befogadott, sok áldozatot hoztam, hogy végre otthon érezhessem magam. valami mindig utánam jön.

most már bizonyos: a keddeket várom a leginkább minden héten, és nem azért, mert ez a szabadnapom, hanem azért, mert ekkor mehetek a Baytree Centerbe és olllé! most már látom, hogy sokkal hamarabb el kellett volna kezdenem önkénteskedni. amíg a mindennapi életben az emberek kicsinyesek, gonoszak és irigyek, addig a délutáni iskolában mindenki a saját akaratából van ott (a gyerekeket is beleértve), és egy nagy, boldog, ideális familyben szeretjük egymást. (love és happiness.) persze azt még nem tudom, hogy ez az egész hova fog vezetni, de az, hogy egy hosszú hét után, amikor már nagyon nehéz másnak éreznem magam, mint a kávéipar rabszolgájának, része lehetek egy olyan közösségnek, ami egy jobb jövőért dolgozik, megfizethetetlen.

Bűn-e ha ez is boldoggá tesz. Ha ez boldoggá tesz más pedig nem tudom hogy azzá tesz-e. Vagy ez nem boldogság hanem béke.

sokat hazudok, de nem eleget. (miért kell mindenképp indokokat keresnem hogy embernek érezhessem magam.) sokat felejtek, de nem eleget.

ez kivetett, az nem fogad be.

a keddenkénti délutáni iskolában alapszabály, hogy semmin sem szabad meglepődni. azon sem, ha 7-8 éves gyerekek a négy évszakot sem tudják felsorolni (közös erővel sem), ha a "tavaszos" feladaton azért véreznek el, mert a tavaszt nem kötik össze a levelek megjelenésével, a parkok kivirágzásával ("mi történik tavasszal?" "mindenki kimegy a beachre!") nem, ezek nem SNI-s (angolul SEN) gyerekek. vannak köztük jobb meg rosszabb képességűek, motiváltak és kevésbé motiváltak, nagyon különböző etnikai és szociokulturális háttérrel. azonban mindegyiknek elképesztő mennyiségű figyelemre van szüksége. most három önkéntes van a 12 fős csoportra, de ez nagyon kevés, a gyerekek konkrétan széttépnek minket. (igen, angliában nagyon komolyan veszik ezt a nem szabad hozzáérni a gyerekhez dolgot, de mit csináljunk, ha két gyerek két oldalról húz, hogy "Miss, I need HELP!") nagyon fárasztó, de elég sok szeretet van benne. remélem, heti egy óra alatt megváltjuk a...

A munka megint annyira kimerít, hogy amikor végre holidayen leszek Magyarországon, nem az lesz a legnagyobb bajom, hogy senki sem akar majd találkozni velem, hanem hogy nem akarok majd kimozdulni az ágyamból. Ha lesz ágyam egyáltalán. Kell nekem Magyarországra menni már megint, magamnak keresem a bajt. (Nyuszika, nyuszika.) Ez a baj azzal, ha az ember emigrál, csak egy helyre lehet utazni. És még izgulok is, mint egy gyerek.