Bejegyzések

még egy hónap

úgy néz ki, hogy hamarosan tényleg befejezem az egyetemet; az angol diákom úgy kérdezi meg, hogy kormányzati munkán vagy kultúraszervezésen gondolkodom-e inkább, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. ez a diploma csak egy darab papír lesz, gondolom közben, nem lettem tőle sokkal okosabb.

napló a nappalinkból 8-11

régen volt már ennyi vendégünk egyszerre, de a Bang akármilyen társaságban jól működik. mindig érdekes a mi emigrációs tapasztalatainkat összevetni másokéval; érezhető volt, hogy itt vagyunk heten, és egyikünknek sem elsődleges nyelve a magyar az életünknek ezen a pontján.
nem véletlen, hogy Ferrantét Tolsztojjal állítják párhuzamba: pont úgy érzem magam, mint a háború és béke olvasása közben. hogy ezután már soha semmit nem lehet olvasni. (és írni sem.) ez a regényfolyam csak egyre jobb lesz. már hetek óta alig akarok mást csinálni mint folytatni Lina és Lenu történetét.

persze írni kell. most rohamtempóban írom (fordítom és újraírom) a szakdolgozatom, marketingcikkeket és emaileket a kiadónak, óravázlatokat és anyagokat, órákon át képeket válogatok az ábécéhez (megint van magyartanulós diákom). a sikerélmény nem marad el, szeretnek a diákjaim, van, ahol egyértelműen látom a fejlődést és örülök, van ahol nem látom és minden óráról úgy jövök el, hogy hol rontom el, mit nem csinálok jól, lehet, hogy csak rájuk kellene hagynom a rossz nyelvtant és menni tovább. kommunikatív megközelítés.

persze az a kérdés, hogy hogyan tovább: állásajánlatokkal esek szerelembe és aztán soha nem jelentkezek, megijeszt, hogy fel kell adnom a diákjaimat és azt a viszonylago…
ezen a hétvégén van egy éve, hogy megnyitottuk a boltot; a sütit és a lufikat is nagyon szeretem, úgyhogy már hetek óta vártam, hogy milyen jó lesz. ki gondolta volna, hogy már egy éve ebben a szuper csapatban vagyok ezen a nagyszerű környéken, ahol mindenki a barátom (kivéve az, aki azt írta, hogy nem vásárol nálunk, amíg engem ki nem rúgnak). persze év elején még kicsit máshogy terveztem, de bánja kánya. két nagyon jó barátot köszönhetek ennek a boltnak (és a megbízhatatlan és kiszámíthatatlan egyéb projektjeim mellett stabil és kiszámítható fizetést).

reggel persze elolvastuk a híreket, és úgy döntöttünk, hogy inkább nem fújjuk fel a héliumos lufikat, mert ez nem az ünneplés ideje. dühít és felháborít, ami történt, de leginkább csak nem értem - nem tudom elképzelni, mit élnek át az elkövetők. kik ők, mire gondoltak. milyen életük volt. hol romlott el valami - mert valami biztos elromlott. mi rontottunk el valamit végzetesen, társadalmi szinten? vagy öngyilkos merényletet elkövetni…
az elmúlt néhány hét nagyon sűrű volt, többek között le kellett adnom egy cikket (és a szakdolgozatomon még el sem kezdtem valójában dolgozni), meg új managerem is lett, ami mindig megvisel, de aztán szerencsére véget ért, és elmentünk világot látni. ez az első, hogy egy barátom meghívott az esküvőjére - látszik, hogy nincs sok barátom (vagy csak nem házasodnak). mind mentünk: V., M., ukrán barátnőnk M. meg én - mindenkire ráfért már egy kis svájci levegő.
jó lett volna két legyet ütni egy csapással, és minden zürichi barátunkat meglátogatni, de sajnos erchegyia éppen nyaral; különleges volt úgy a lakásban lenni, hogy ők nem voltak ott. egy pillanatkép valaki életéből; ha akarnánk, nyitogathatnánk a fiókokat és szekrényeket, végignéznénk a netflix előzményeket (all those guilty pleasures), persze mire bukkanhatnék rá, amit nem tudok egyébként is. a zürichi élete számomra eddig csak olyan mértékben volt valóságos, hogy nem tudtunk találkozni, amikor otthon jártam; most formát öltött, …

napló a nappalinkból 7

régi időkre emlékszel-e még? P. meglátogatott minket, igazán jó volt. most már nyár van, jöhetnének gyakrabban a barátaink.

HE

nincsenek szavak.
neki biztos lennének, mindig voltak. és az a hang...
hálás vagyok, hogy a diákja lehettem; a collegiumban a "tudós tanár" eszméje mindig őt juttatta eszembe.
és miatta olvastam először Esterházyt is.
Sem a halál, sem a gazdája, az Isten nem vesz komolyan bennünket. Erre egy válaszunk lehet, emberhez méltó. Ha mi sem vesszük komolyan őket.A szív segédigéi