Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2009
a nap ragyog végre, már végérvényesen és visszavonhatatlanul meleg van, ahogy jöttem hazafelé, arra gondoltam, hogy a harisnya-pulcsi helyett talán rövidnacit-pólót kellene venni, és kifeküdni a kertbe, hátha történik valami csoda, és lebarnulok. de igazából félek attól, hogy égesse a nap a bőröm, vörös legyen és fájjon.
és jöttem hazafelé, hirtelen boldog lettem és kiegyensúlyozott, illetve nem is lettem, hanem voltam, mint állapot (ebben nyilván nincs szerepe annak, hogy véletlenül összefutottam a volt osztályfőnökömmel), de akkor a nagy boldogság legközepén eszembe jutott, hogy milyen jó lenne, ha fogná valaki a kezem. hogy ne legyek nagyon bánatos, vettem magamnak egy meggyes-csokis fagyit, és szépen visszaboldogultam. (most pedig ennek örömére eszem valami rendeset is, tegnap éjjel ÉN sütöttem rántott sajtot, fincsi.)

egyébként szeretnék szandált venni, még pontosabban sarut, de akárkit is kérdezek, hogy hol lehet sarut kapni, azt mondják, hogy a pünkösdi vásárban, illetve azt, hog…

szobák és virágok

a pálma filodendron az akaratom ellenére költözött be a szobámba, csak hogy átteleljen a lakás legmelegebb helyiségében, semmi több. nem akartam a pálmával együtt élni, növényekkel sosem sikerült. hörcsög, teknős, macska oké, virág nem oké. a pálma mégis velem lakik hónapok óta.
a konfliktusaink a múlt héten kezdődtek, addig viszonylag békésen éltünk egymás mellett, a másik személyes terét tiszteletben tartva. ám a pálma - az alapvető élőlényi normákat figyelmen kívül hagyva - múlt héten egyszerre megnőtt. nem egészen értem, hogy történhetett, az "egyik pillanatban még kicsi volt, aztán már nem láttam tőle a monitort"-elmélet még ha igaz is, nem hangzik túl hihetőnek. bekúszott az állólámpa elé, aki átégette az egyik levelét, szegény, bocsánatot kértem. (de az a lámpa ott volt eddig is, a levél nem volt ott!)
akárhogy is nézem, a pálma kinőtte az asztal és a fal közti sarkot (pedig a kedvéért már arrébb húztam az asztalomat is, hogy ne lógjon a levele az arcomba), óriási level…
nekem semmi se jó, ha szeretnek (most nem találok korrektebb szót), azzal nem tudok mit kezdeni, nekem ne mondja senki, hogy ügyes vagyok, okos meg tehetséges, mert akkor depressziós leszek, ha nem tudok azoknak az elvárásoknak megfelelően teljesíteni, amikről tudom, hogy nem mások várják el (de akár mások is elvárhatják), hanem én várom el magamtól, mert ilyen elvárós lány vagyok, de sajnos leginkább magammal szemben, valahogy másoktól mindig kevesebbet. ez sokkal jobb, mintha fordítva lenne. de ha számomra érthetetlennek, oktalannak tűnő gyűlölettel találkozom, azt sem tudom hova tenni. nem is tudok vele mit csinálni. kaptam ma pár pofont, virtuálisat. meg csupa jót is.
összességében nekem úgyis... de azt úgyis tudjátok.

update (mert tényleg negatív, amikor nem annak kellene lennie)
ha nem kapnék ennyi pozitív visszajelzést, már régesrégesrégen megőrültem volna. jó a sok ismeretlen, a sok ismerős, köszi, köszi, hogy lehet az ilyet meghálálni?

úton-útFÉLen

leginkább címszavakban. menetrendszerűen. hogy 14:50 tát, kis piros bzmot vonat, aztán komárom, a csatlakozás megvárt, fehérváron helyijárat a vonattól a buszig, mőbiusz kávézó, FÉL. sok vers, sok kapucsínó, melange. sok okos gondolat, sok okos embertől egy apró helyen. aztán már csak öten át velencére Barnához este 11 körül, ezek a hirtelen ötletek a legjobbak, a spontán manemalszunkok, a vonat, a tó, a bor, a sósperec, a beszélgetés.
3:20-kor szálltunk fel már csak ketten a pestre tartó vonatra, hajnalban kelenföld, már egyedül. félhomály volt, féltem, de annyira nem, hogy ne merjem megkérdezni egy vasutastól, hogy hol a 8. és a 9. vágány (7-10. vágány van, onnan indult a vonatom), hát mert csak, mert a helyére építették a peront, és nem számozták át. szerintem nagyon vagány.
almásfüzítő. megint almásfüzítő, mindig almásfüzítő. mániákusan almásfüzítő-rajongó vagyok. számomra almásfüzítő jelkép, mit jelkép, szimbólum. almásfüzítő létezik, és létezni fog. (Tisztelt utasaink, a jegyváltá…
Kép
be volt ígérve nekem egy fagyi, az ilyenek beváltását pedig nem szerencsés túl sokáig halogatni, mert a végén még elfelejtődik. ezért királyváros, szeder, szőlő, finom. meg néztünk és fényképeztünk árvizet is. az árvizet sajnos szeretem, szerintem rendkívül izgalmas és gyönyörű. a lépcsőshíd pedig búgott és remegett, ki érti ezt. a fagyi mellé nagybeszélgetés jár, vagy a fagyi jár a beszélgetés mellé, nem tudom.

a királyvárosban pedig zajlik az élet, hídlapok, népszabik és pszichológusok húzzák görcsbe az ember gyomrát. mozgalmas időket élünk. az átlagos lelkiállapotom a félelem, az idegesség és a szomorúság között van valahol. nem, amikor fagyiztunk, az azért jó volt.

ez meg fénykép arról a sokkoló pillanatról, amikor kénytelen voltam megállapítani, hogy egy óra tíz perc múlva jön a következő busz. csak a vadiúj, baglyos (bölcsészlányos) felsőm kedvéért töltöttem fel persze.

lefekvés után másfél órával megint itt vagyok, ordít a beatles (csak idézőjelben - alszanak), azt hazudom magamnak, hogy rendet rakni keltem fel. ezekben a hazugságokban már jó vagyok, simán meg tudom győzni magam bármiről. (legalább magamat meg tudom győzni, másokat nem szoktam tudni semmiről. sikerélmény.) akármit is csinálok, a düh lassabban múlik, mint a szomorúság. elő kellene keresni a naplómat és kiírni magamból, de feleslegesnek tűnik. amikor felkeltem, hogy na jó, ez most nem megy, még tudtam, mit akarok ide írni, már nem tudom. be kellene csukni megint, hátha úgy jobban megy, de magam is tudom, hogy hülyeség ez az egész, nyilván nem a blog a problémám, csak annyira egyszerű erre kivetíteni. azt hittem, hogy nyitva jobb lesz, önfegyelem kontra gumiszoba, de ugye nyilván nem jó sehogy. jó kivetíteni. egyszerű. na, csinálok most valamit, rohadt ördögi kör ez az egész, jobban lennék, ha kipihenném végre magam, de nem tudok aludni, mivel nem érzem magam jól.
lehet, hogy bepróbálko…

üzenet a jövőből

Kép
kénytelen vagyok a közönség segítségét kérni. mi az a 22060912?
minden korszaknak és minden városnak megvan a maga Nérója. ha más eszközökkel is.
ami meg nem aktuális, hanem a könyv, az az, hogy az első perctől egyértelmű kellett volna, hogy legyen, hogy Vinicius nem mentheti meg Lygiát. nem az ő dolga. azért a közepén gyakran le kellett tennem, hogy el ne bőgjem magam, pedig ha jól emlékszem, csak az 1984-en sírtam (a suliban a büfé előtt ülve a törikönyvemen), meg a fehér tigrisen (az esztergomi munkaügyiben). (filmen bezzeg bármelyik disneyfilm fináléján tudok, sőt, az a csoda, hogy mondjuk az IT crowd végén nem bőgöm el magam.) a vége szerencsére inkább komikus volt, az xy elvágja az ereit, de még kötözzék neki vissza egy kicsit, mert aludni szeretne még egyet, mielőtt meghal.
rég volt ilyen meghatározó olvasmányélményem.
ha még elhúzódik ez egy ideig, mindenki meg fog őrülni a gimiben. aki meg nem akar, az lelép. kitartás, kitartás, kitartás. túl groteszk ez már ahhoz, hogy túl sokáig így menjen még.
"Mert egyszer béke lesz.
Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!"

ma délután megnéztem az Isten városát újra, már régóta szeretném, most pedig itt ingyen meg lehet nézni. meg még néhány másik filmet. egyrészt nem emlékeztem rá, hogy ilyen kegyetlen és véres, másrészt viszont másodjára is nagyon jó.

a politikáról

Maf: te
most jutott eszembe
hogy ugyanannyi végzettségünk van, mint meggyes tamásnak
dsarosi: jééé
mondjuk ja
nektek csak most lett :)
Maf: jaja
dsarosi: jó
mi ezen kiélvezkedtük magunkat tavaly
klasszikus kifejezéssel élve álmonhalok. és feltehetően hajnali kettőig minimum olvasok. utálom a jó könyveket, szeretném, hogy minél tovább kitartson, ezzel egyszerre azt is szeretném, ha minél hamarabb megmentené Vinicius Lygiát, és boldogan élnének Szicíliában. (ha mégsem, nem lelőni, köszi.)
egyébként a macska hűtlen állat ám, tegnap éjjel majdnem elrabolta egy részeg bácsi (mert az utcán bántják őt a kutyák), de visszaszereztem. barátságos, de kicsit butusnak tűnik. (pedig a macskák kifejezetten okos állatok.)

elképesztően unom már a koránkelést, ezekkel a nyolcórákkal nem is nyár a nyár. (ráadásul holnap hét.)

divatot teremtettünk

felbukkantak az istvános blogok. mindenhol ott vannak, újabbak és újabbak jelennek meg, ismeretlenek és ismerősök, titkosak és publikusak, nyíltak és titkolózók. hajrá, hajrá, kedves istvános bloggerek! onlány lesz hamarosan az egész világ. (és ide most direkt nem linkelek ki senkit, hogy ne tudja senki, hogy felfedeztem, de aki akarja a friss blogját reklámozni, az nyugodtan.)
meglepetés, kedves olvasóim, csak most, csak nektek, kinyitott és feldíszített blog, de aztán ne kapjak én is olyan kommenteket, hogy "benyalok az olvasóknak", mint Gyula bátyó könyvesblogon. egész egyszerűen a publikus (és visszamenőleg szigorúan cenzúrázott) blog nagyobb önfegyelemre kényszerít, az pedig sosem árt. régi dizájnt pedig nem szoktam visszaállítani, de azért akkurátusan mentegetem. most pedig mégis. (amíg nem találok valami igazi menő, vidám, nyári külsőt, ami megy a hajszínemhez.)
az esetlegesen erre tévedő régieknek bocsi a két hétért, csak azt hívhattam meg, akiről tudtam.

(a bloglista véletlenül eltűnt, újra kell csinálnom, de hogy ne legyen olyan elképesztően hosszú, mint volt, mindenféle szubjektív meg objektív eszközök segítségével szeretném rövidebbre szabni. attól még szeretek mindenkit, hogy valaki nem kerül ki. akárhogy is nézem, 40 fölött van az általam olvasott blogok a száma, jajj.)

tanévzáró

rosszul érzem magam a végleges dolgoktól. most már nem mondhattam azt búcsúzáskor, hogy "dehát úgyis jövök még". talán jövök. talán nem jövök. talán nem lesz hova jönni. hetedikesként, nyolcadikosként nem hittem el, hogy a középiskolás évek felejthetetlenek. pedig ezek eléggé annak tűnnek. egyébként kettő (2!) könyvet is kaptam, boldogság :)
Kép
Ja igen, még nem tiszta, hogy mit fogok felolvasni. Az elmúlt pár hónap egyébként is csak csekély számú költeményt eredményezett, magától nem jön az írás, én meg nem erőltetem, mert valamiért azt hiszem, hogy nem is fog menni. De a plakát szép, az Emese rajzolta.

kis kieg.

sétáltunk vissza a Moszkvára, és hát volt ott egy ház, ahol lakott Babits, aztán tíz méterrel arrébb meg volt még egy, ahol szintén, ki érti ezt, mi ugyan nem, de addigra már boldogság volt, mert megszáradt a cipőm belseje, kellene vennem egyet az ilyen esős napokra, aminek nem lesz lyukas a sarka, ahol így nem folyhat majd be a víz, de nem vehetek, mert ha már ilyen sok pénzt kiadtam cipőre, mint erre a tiszára, akkor ugyan ne menjen már tönkre, de ha mégis, akkor addig használom, amíg nagyon tönkremegy, aztán az is boldogság volt, hogy a repülőgép szárnya alatt a fűben térdelve nem lett sáros a hófehér farmerom, hanem csak itthon, amikor ráugrott a Nyuszi, de hát ezért nyuszi, az meg már megint nem boldogságos, hogy végig bennem volt a fájás, hogy csak ezen az utcán kellene végigmennem, és akkor, meg hogy itt és itt ez és ez, meg hogy milyen lenne ha, de a fájás majd elmúlik, és az jó, meg a fényképek is jók tulajdonképpen, bár csak tömegközlekedési eszközökön (busz, metró, repülő) …

múzeumok éjszakája 2009

amikor itthontól a buszmegállóig annyira szétáztam, hogy átázott a kabátom, a sapim és sáros lett a hófehér farmerom alja, akkor gondolkodtam egy kicsit azon, hogy menjen mindenki oda, ahova akar, én pedig fordulok vissza.
de nem fordultam.

a természettudományiban kezdtünk paniadammal fél öt környékén, de csak ötkor engedtek be minket. akkor megnéztük a krokodilokat, a békákat és a kígyókat, majd átutaztunk a közlekedésibe, hogy megtekintsük a hatra kiírt Nagy Reccset. a tésztahidat még egészben csíptük el, aztán az összetörése már nem érdekelt annyira egyikünket sem, hogy ott maradjunk hétig, inkább megnéztük a vonatokat, a bicikliket és a csuklósbuszt, aztán leléptünk.
a petőfi irodalmiban folytattuk, még mindig csak ketten, mert ott a Kaukázus énekelt, meg versek is mentek közben. a dolog szépséghibája csupán a koncert szabadtéri voltja volt, az esőben pedig engem sem érdekelt már annyira. az épületben én Radnótit akartam megnézni, paniadam meg valami mást, de eltévedtünk, és csak Pet…
azért vannak a jó barátok, hogy amikor magamba zuhanva valamiért azt hiszem, hogy soha többé nem fog beszélgetni velem senki, hogy ez a nyár halott, hogy itthon fogok főzni és mosogatni két hónapon át, mert biztos nincsenek barátaim se, ha az alterfiú dobott, szóval akkor előkerül paniadam és dsarosi a múzeumok éjszakájával, amit én még a naptáramból is töröltem, mert azt hittem, hogy nincsenek barátaim és nem jön el velem senki, erre pedig de, meg még a GbZ is, szóval kezd visszajönni a nyárba vetett hitem. csak lesz valahogy idén is, nektek pedig nagyon köszi.

(apa meg mondja, hogy érdekes, hogy csak olyanokkal barátkozom, akikkel ritkán találkozom, de hát van ilyen.)

meg annak örömére, hogy ezt felfedeztem, rájöttem arra is, hogy Anett végülis csak fél utcányira lakik, hogy 28-án FÉL-est, aztán Öttömös, boldogság, öröm, nyár, barátok.
fentről minden olyan szögletes. meg egyszerű és gyönyörű. (felszállni és leszállni pedig szörnyű.) apa egyébként jó üzletember, téglát cserélt repülésre, mi pedig repültünk, a duna fölött, a lupa meg az omszky fölött, a bácsi vezetett, aki úgy nézett ki, mint a Magnum, csak nem sportkocsija volt, hanem motoros kisrepülőgépe. klassz, nem?
szerintem sokkal jobb lenne a világ, ha néha mindenki elmehetne repülni.

ezek pedig képek:
a bankettünkön egyrészt az volt a baj, hogy elképesztően hideg volt, én pedig az egy darab vékony pulcsival kicsit elszámítottam magam, másrészt pedig más. pedig egyébként maga az együttlét, a beszélgetés jó volt, meg furcsa, hogy így utoljára együtt. tény, hogy kevesen fognak hiányozni, de azért mégis furcsa lesz. igazából minden bizonnyal fel sem fogtam még, majd csak talán szeptemberben. aztán éjfélkor leléptünk négyen, mert. ja, egyébként véletlenül leborítottam egy tálcányi pezsgőspoharat, és utána percekig sikítottam. van ilyen.

most meg rájöttem, hogy bár nagyon kellene pihi, szünet, nyár, aludni és aludni és aludni, de az elmúlt pár nap pl. anya miatt nem volt alkalmas erre, és igazából most sem lehet. hiába vagyok hullafáradt. sajnos nem a mai félkilences keléshez igazítottam a tegnap éjjeli fekvést, de aztán valahogy bele kell zsúfolni a holnapba azt, hogy elmegyek apámhoz (ca. 2 óra, de lehet, hogy több), elmegyünk repülni a Dunakanyarba (nagyon félek, drukkoljon mindenki, …
most csörgött az ébresztőm, szóval szerintem megyek is vissza aludni. valamivel nyolc után hívott anyu, hogy azonnal keltsek fel mindenkit, és takarítsunk ki, mert jön haza, én pedig nem akartam nagyon kegyetlen lenni, és csak a fiúknak szóltam, akik úgyis ébren voltak már, de ők felkeltették a kicsit is, hogy nehogymár. ragyog a lakás.

meg mondta a kicsi, hogy érik a málna, ehet-e, én meg bólintottam, hogy persze, hogy ehet, miért ne ehetne, aztán fél perc múlva futottam utána, mert nekünk nincs is málnánk. feketeszedrünk van, attól meg fájna a hasa, ha megenné zölden (vagyis pirosan).

(most meg hazajött anyu a kórházból, szuper.)

utóirat, Rozinak:
szerintem megőriztem.
tulajdonképpen én vagyok az érettségi nagy vesztese.
00:29 dsarosi:
kitartás
ha 100% lesz, meghívlak egy fagyira
jó?
00:45 én: nem lesz
de jó
00:46 dsarosi: ha nem lesz, akkor kettőre ;)az meg eddig kimaradt, hogy kinek köszi.
hát a tanároknak elsősorban persze, mert sok okos dolgot mondtak, meg sok példaképem is van, mármint nem úgy, hogy "pont ilyen akarok lenni, mint xy", hanem hát szeretnék annyira ... lenni, mint xy, és annyira ... lenni, mint qz. említhetnék persze neveket, de nem említek. meg a szüleimnek, mert valami közük csak van a teljesítménykényszeremhez meg a génjeimhez is, itt azért főleg anyunak, mert az elmúlt években szinte minden éjjel volt itthon elég kakaó és csoki. meg annak a sok-sok-sok embernek, akiknek panaszkodtam és nyavalyogtam és hisztiztem, hogy nekem ez nem megy és buta vagyok, meg persze azoknak, akik virrasztottak velem hajnali egykor, kettőkor, háromkor, nem is merem tovább mondani.

olvasni végre

Quo vadis, pont erre van most szükségem, mert a hátsó borító szerint egy lányról meg egy fiúról szól, akik nem érthetik meg egymást, mert az egyik hisz Istenben, a másik pedig nem. Pedig igazából szeretik egymást. Meg kötelező volt a hetedikes öcsémnek a Dobóban, neveljünk olvasni szerető fiatalokat, jeee.

vége

kicsit nehéz elhinni, hogy jé, ezen is túl vagyok, teljesen megértem, a kezemben az érettségi, a bizi. nyáron lazaság van, nem fogok izgulni, nem fogok tanulni, szabadság, ilyesmi. akárhogy is nézem, ez az év elég jól sikerült, kivételesen tulajdonképpen meg vagyok elégedve magammal, kicsi tüskék persze vannak (matek, anno a német, én úgy emlékszem, hogy a szóbelin egyáltalán nem szólaltam meg, de ez nyilván nem igaz). oké, nincs nyafi, most "DE" nélkül fogok örülni annak, hogy kábé 64 ponttal vagyok a tavalyi magyaros ponthatár fölött.

dicsekvés jön számokban:
magyar emelt 83%
töri közép 97%
matek közép 89%
infó közép (tavaly) 94%
német közép (tavalyelőtt) 91%

egy francia és egy német középfokú nyelvvizsga

meg hát kitűnő bizonyítvány, utoljára nulladikban volt ilyen. ha összehasonlítjuk a hetedikes és a tizenharmadikos bizit, akkor azt kell mondani, hogy jé, megokosodtam.

nyár van nyár

akkor aludtam olyan öt órát, de úgy, mint akit kiütöttek. azóta meg hülye flashjátékokkal játszom, úgy tűnik, stresszes időszakban rászokik az ember, de mindjárt letiltom a kmk blogot meg a táblajátékost, hogy ne férjek hozzá, és akkor jó lesz.
oké, nem mondhatom, hogy nem csináltam semmit, mert például mindenféle ellenérzésemet leküzdve sütöttem kolbászt a tesóknak (magamnak meg sajtos tésztát), aztán vacsira főztem tejbegrízt, az nagyobb meló volt, kicsit csomós lett, és sajnos kicsit kevés. most a háziasszonyi munka örömeibe fogom fojtani a bánatom, vagy mi, szóval szerintem elmosogatok. (pfujj.)
azt meg ki tudja, hogy jó ötlet-e holnap találkozni és megbeszélni, hogy miért, meg azt, hogy helyes-e szétválasztani az egymást az ablakom alatt gyilkoló macskákat. tehát hogy van-e jogom beleszólni a macskaéletük macskaharcaiba csak azért, mert engem zavar ez a szörnyű zaj. (meg az is zavar, hogy az én Nyuszikámat bántja az a csúnya, kövér szomszéd kandúr, és megeszi a kajáját, ha nem figy…
úgy mentem be, hogy ki fogom húzni a reformációt, és kihúztam a reformációt. így kell ezt csinálni. és az ajtó előtt hagytam mindent, a szakítást, azt, hogy anyát holnap műtik, és már a kórházban van, azt, amit még mindig nem tudok felfogni, azt, hogy vizsga előtt öt perccel összevesztem GyP-vel (mert bár nem ezekkel a szavakkal mondta, de az volt a lényege, hogy anya rossz anya, csak mert a Bb elmehetett a barátaival bulizni, és ha nem engednék el a szülők a gyerekeiket éjszakára, akkor... minden másképp lenne. nem érti meg, hogy nem ezen múlik. normális esetben mondjon, amit akar, kimerült vagyok, frusztrált.)
aztán amikor kijöttem, egy ideig jó volt minden. hónapok óta nem voltam ennyire magam alatt, mint mostanában, most már végre mindennek jónak kell lennie.

aztán hazafelé a buszmegállóban szomorkodott a Ricsi, akit a zenesuliból ismerek, kérdeztem, hogy mi baja, mondta, hogy semmi különös, csak meghalt a legjobb barátja. akkor sírtunk egy kicsit ketten, szerinte a Balázs még most …
napok óta nem múlik a görcs a gyomromból, mindig van valami. az eddigi valamiken, meg még egy komoly tragédián kívül még az is, hogy anyu holnap kórházba megy, és kiszedik a lábából az ereket, pfujj. két hónapig anyukásat játszhatok itthon. remélem, túl leszek holnap a törin, ha nem, az se baj, akkor még tanulhatok. már csak hét tétel. aztán kedden még az is lehet, hogy összefutunk egy fagyira az alterfiúval a királyvárosban, és elmeséli, hogy tulajdonképpen micsoda baja is van velem, amit nem lehetett elmondani hogy vannak a patkányai, meg mikor mehetek a bringámért.
na, végülis már négy tételt megtanultam. jó, mondjuk inkább azt, hogy elolvastam. azért délelőtt jobban ment, délután három óta leginkább csak nézem a plafont, néha próbálok aludni. persze a törikönyvemen, nem hiszem el, hogy nem használ, annyira elterjedt diákbabona.
most meg véletlenül bőgtem egy kicsit. az általános rossz hangulatomon kívül külön kiváltó oka is volt. előtte viszont hívott apa, és azt mondta, hogy lehet, hogy elvisz repülőzni, hogy ne szomorkodjak, ilyen klassz siklórepülővel a dunakanyarba. ha tényleg elvisz, az jó lesz, de majd úgysem merek felszállni, mert gyáva nyuszi vagyok. ezt mondjuk ő szeretné nagyon, én kicsit jobban szeretném, ha a tengerhez vinne el, mint az új kislányait, de lehet, hogy ha visszaengedem a blogomra, akkor oda is elvisz, ki tudja. (pedig egy kicsit örültem, hogy most végre a szüleimet is szó nélkül kizárhatom, de úgyis tudnak rólam mindent, szóval mindegy.)

most meg még szánok mára három tételt, meg regényrészletet is kellene írnom, szóval …
na igen, arról meg nem is beszéltem, ami szintén nagyon fontos, csak valahogy a fontossága tegnap eltörpülni látszott az én személyes tragédiám mellett.
pedig nagyon ügyesek a szentistvános diákok. ma átjött eprészni a Dávid, el is mesélt mindent, hogy képben legyek.

tulajdonképpen csakígytovább.

varródani, mert annyira igaz

Nem illünk össze, drága, mit szépítsünk ezen.
A pletykarovatot te, a sporthíreket én.
Te pontban akkor ott vagy, én késve érkezem.
Én két cukorral kérem, te pedig feketén.

Te mondod is, nekem gondolni hosszan át kell.
Ha érvelek, te sírsz, elvágva disputánk.
Te este vagy bújós, nekem meg reggel áll fel.
Én gyereket szeretnék, te inkább kiskutyát.

Te szabályosan írod, én egy essel, mi két es.
Bumfordi medveárnyék az én árnyákom, édes,
szökell mellette árynad tünékeny lányalakja.

Bugyrok közt járok én beszívva felcsapóként,
te meetingekre jársz HR-tanácsadóként,
De gomblukunkat mégis egymás hiánya lakja.
egyébként már tudom az ipari forradalmat, így tovább.

mindig varródani

S tán azt hiszed, hogy a bennünk levő pozitív és negatív részecskék
átmeneti szétválása, illetve a különböző töltések lokális feldúsulása
nem ok a búsulásra?

varródani

De mit vesződöm én tevéled, édes, annyit?
A stressz, a félsz, a hiszti, a nyűgök, macerák…
Mind többször már a gond szívünkben ablakot nyit,
s a szógégénkbe hátrál, akár egy pici rák.

Elég idült idill ez, még hogyha idill is.
A szíved az enyémmel nem kompatibilis.
Bőrünkből szikra pattan, ha megfogod kezem.
Nem illünk össze, drága, mit szépítsünk ezen.

De gomblukunkat mégis egymás hiánya lakja,
és elválásaink megannyi kis patakja
a visszaérkezés tavába fut be, lásd.

Elhagylak, s lépteim megint mögéd szegődnek.
Mert nem szerettem én még senkit így előtted,
és nem tudok utánad szeretni senki mást.

- és - és -

Most úgy van, hogy gondolkodnom kell, ezért a blogot holnap lezárom, úgy, hogy csak az fogja tudni olvasni, akinek én meghívót küldök. (Valószínűleg nem végleges, a napi átlag 150 olvasóról nem mond le olyan könnyű szívvel szándékosan az ember.)

Szóval azt szeretném kérni, hoyg mivel (nyilván) nem tudok minden olvasómról, aki szeretne még olvasgatni, az írjon egy kommentet vagy e-mailt az e-mail címével. Köszi.

Aztán persze lehet, hogy nem.
szépek ezek a reggelek, pláne itt a faluban. reggelente szeretek vidéki lenni, esténként inkább pesti, éjszaka megint jó itt. akármennyire is nincs közvilágítás például az utcában, ez a falu jó hely, biztonságos, csöndes. szeretem. majd ha megfáradok az élet viharában, ide fogok visszatérni, bezony.

és mivel ilyen szépek a reggelek, és én ezekről a szép reggelekről általában lemaradok (meg a szép délelőttökről és delekről is gyakran, keltem én már fel délután fél egykor, hajjaj), nem is bánom, hogy el kellett kísérni a Kicsit suliba.

(én annak idején egyedül jártam, állítólag néha villamossal is, arra nem emlékszem, csak arra, hogy elképesztően egyedül voltam a lakótelepen, rendszeresen eltévedtem a tökegyforma panelházak között, illetve nem tökegyforma, mi a lila részen laktunk, lila-fehér tízemeletesben, át kellett menni a piros részig, kicsi a hétéves és óriásiak a tízemeletesek, el a könyvtár mellett, át az üllői úton, a kossuth téren (élt ott egy fehér galamb, ő volt a galambok fej…
elképesztően fontos dolgokat tudok csinálni hajnali fél kettőkor.
például 2004-es elemzést olvasok az álomfogóról, pedig valami egészen másra kerestem rá. első ránézésre arról szól, hogy a Gergő a HP kiegészítő köteteként értelmezhető. második ránézésre elég durva mondatok vannak benne, szóval reggelre marad. akkor sem fogom mondjuk érteni.
A dualitás akceptálásával a csodák is szemiotikai értelmezést nyernek: a két létdimenzió egymásba való átlépését éljük meg mi, éberek csodaként.kicsit úgy érzem, hogy ennyi idegen szót egy mondatba zsúfolni már nagyzolás.

egyébként meg igazából az van, hogy nem merek aludni menni, mert akkor biztosan elalszom reggel, és akkor nem keltem fel a húgomat, és nem viszem el iskolába. túl nagy felelősség ez nekem.
a hajfestés tegnap még sokkal jobb ötletnek tűnt, mint ma. viszont szerencsére a színe még mindig eléggé tetszik. egyszer úgyis kék lesz, ez mondjuk annak a főpróbája. képet csináltam róla, de nem jön át igazán, látni kell. (és nyilván nem fedte be az összes ősz hajszálamat, ez van.)
kicsit libásnak érzem a hajfestésről való blogolást, pláne ahhoz képest, hogy tavaly ilyenkor mennyire más dolgok foglalkoztattak.
tavalyelőtt ilyenkor a németen izgultam. tavaly ilyenkor az infón paráztam. másfél hónappal ezelőtt az írásbeliken. egy héttel ezelőtt magyarmagyarmagyar. most pedig már annyira elképesztően elegem van az egész érettségiből, (meg nyilván a kedves olvasóimnak is), hogy képtelen vagyok elővenni a törit. pedig beleszámít a pontba, jajj.
sutba az elveimmel, minek azok. hiába mondogattam gyakran, hogy én ugyan nem fogok mesterséges katyvaszokat a fejemre kenni. de egyre többen vették észre, hogy jé, te ennyire őszülsz?, most az érettségi meg még rátett egy lapáttal.
szóval elmentem hajfestéket venni az alterfiúval. sajnos kék nem volt.most nagy lilásbordó foltok vannak a hajamban. ez ijesztően hangzik, de szerintem elég jól néz ki.
egyébként a vidéki élet jó, van macska, van eperfa (hatalmas, szóval jöhettek eprészni, finom, fekete), meggy, ribizli, van egykerekű. az élet szép.

eléggé plusz

sétáltam hazafelé szavazás után az esőben (persze ez nem is eső, az volt az eső, ami pesten volt, illetve az már nem volt eső, az valami sokkal elképesztőbb dolog volt annál), amikor hirtelen ráébredtem, hogy igen, a szóbeli érettségi tényleg tegnap volt, nem hetekkel, hónapokkal ezelőtt.

de a tegnap hosszú volt. erchegyiával, jozefkával meg az alterfiúval kiscsillag, quimby. óriási volt a tömeg, de volt szelektív hulladékgyűjtés, egy plusz pont ezért a belvárosnak. quimby közben, este fél kilenckor döbbentem rá, hogy összesen másfél deci vizet ittam aznap, és csak két sportszeletet meg egy almásfahéjas csigát ettem. ez is csak úgy tűnt föl, hogy jé, szédülök, de vajon miért. az alterfiú vett ugyan nekem kólát, de akkortájt elvesztettük, és sokáig nem is találtuk meg egymást, a koncertek már csak ilyenek. közben meg volt egy tábla csoki a táskámban, direkt ilyen vészhelyzetre, de azt meg teljesen elfelejtettem.
aztán még ki akartam próbálni a "silent mozit", mert elég érdekese…
reggel már tudtam, hogy nincs több hezitálás, hogy hogyan jobb, istvános nyakkendőt kell venni, mert szerencsét fog hozni. és úgy is lett, mert úgy mentem be, hogy nekem Zrínyi kell, és Zrínyit húztam. (aztán amikor megláttam a feladatot, a homlokomra szaladt a szemöldököm, de szerintem ment.) a nyelvtan az annyira nem tetszett, kihúztam azt, amit a legkevésbé akartam, de nem szóltak közbe, nem kérdeztek, nem tudom, ez mennyire jó vagy rossz.

és most buli lesz és koncert és szabadság pesten, esztergomtól ELKÉPESZTŐEN messze, (mert eszterogm undorító hely, félek tőle, úgy érzem, hogy mindenki hazudik és nincsenek jók és rosszak, félelmetes a világ, meg szét van töredezve meg ilyesmi, de ez most rinya, ez részletkérdés), öltözök, megyek is világgá. kiscsillag, quimby, szabadság. vár a világ.
most olyan vagyok, mint berzsián költő, aki szakított az emberiséggel, meg olyan is, mint vörösmarty, aki a sikertelen reformországgyűlés után a boldogságot már csak a szerelemben vélte megtalálni. hogy miért, azt az esztergomiak tudják, a nem esztergomiaknak meg úgyis mindegy.

a szerelemmel meg úgy állunk, hogy én ennél a napi szűk 20 perc telefonnál kicsit többet igényelnék, önző vagyok meg minden. pedig én sem érek igazán rá. hiányzik az alterfiú, ilyen ez a világ.
sosem gondoltam volna, hogy nosztalgikusan fogok visszaemlékezni a tavaly nyári sokezer karakteres leveleinkre. meg rájöttem, hogy alapjában véve mindegy, hogy 2300 vagy 45 km.

alvás.
nagyon tudok nyavalyogni egy kis megfázás miatt, ezzel tisztában vagyok. de azért zavar, hogy a hőmérő higanyszála digitális számmutatója 38 fok fölé kúszott, nagyon kevés órával a magyar szóbeli előtt. nem szoktam egyébként lázas lenni, szóval nem vagyok az ilyenekhez hozzászokva.

ami jó, az az, hogy most már tulajdonképpen minden tételhez van valamicske (nem sok) közöm. holnap (ma) még tanulok sokat, aztán majd lesz valahogy.

meg az is jó, hogy van mézes bodzateám, gyógybogyóim és rengeteg hangjátékom ma éjjelre.

Babits: Beloved, o beloved

Szerelmem, ó szerelmem! nincs oly álom
több mint te vagy és nincs olyan valóság:
márványdarázsként zsongasz méla nyáron
szivemben s karcsún nyílsz, mint sárga rózsák.

Dús nagy kelyhekkel nyílasz karcsu száron,
kelyhekkel és keblekkel, mint a rózsák,
ó életem (szerelmem!), ó halálom,
valósult álom, álmodott valóság.

Mint drága macska holdhajlásu nyakkal
selyem karmokkal és ivor fogakkal
tép és cirógat, és cirógat és tép,

zenére téped szivem vérverését,
szerelmem, új szerelmem, ős varázsom,
dús mézkirálynőm, mérgezett darázsom.Azért a "zenére téped szivem vérverését" sor nagyon ott van. Simán lehetne slágerszöveg.
sok kávé, sok csoki, kevés alvás. remélem, sosem lesz szombat, még sehol sem állok. ráadásul teljesen pofátlanság ez a megfázás, én tényleg mindent megtettem, hogy egészséges maradjak, hazajöttem Paféről, felöltözök rendesen, megy a fűtés a szobámban. mégis hőemelkedés, torokfájás, az orrom meg folyik. nyafi van, meg coldrex és oscillococcinum.

meg hogy az miért lehet, hogy a macskát Nyuszimuszinak hívom? (ennél van rosszabb is, de ha dorombol, dörzsölködik meg nyekeg, nehéz nem agyondédelgetni.) sose becézgettem senkit. mondjuk lehet, hogy tudat alatt hiányzik, hogy nem hívjuk egymást cicómicónak és aranyböngyöröbogárnak az alterfiúval, de azért remélem, hogy nem.

az életterem meg a szobámra szűkült, és nagyon rosszul viselem. menni akarok már, na.

csigák és más egyebek

Kép
az utóbbi napokban valahogy megsokszorozódott a szobámban lévő csigáknak a száma. most fényképezés volt, a hat meg amúgyis jó szám.
1. ez a zöldházast ma kaptam, nagyon multifunkciós, persely, meg a könyveket is kitámasztja a fejem fölött. a háza meg virágos. 2. a legkreatívabb csiga az állólámpa rúdján lakik, szétcsavarhatós, és akkor egyenes. 3. a perselyből lóg ki ez a picike, a Kicsitől van névnapomra. 4. a háromszemű csigalámpa. 5. ez a valami akkora, mint a nyomtató, most csinálta a Kicsi. még ötletem sincs, hova lehet rakni. 6. lila csiga. meg keze is van, meg kalapja is, de a ruhaszárítón csak fényképezkedett, igazából az ágyam környékén lakik, ahol a macik.

csupa +

az a jó abban, ha az ember mindig a legpesszimistábban becsüli meg a saját teljesítményét, hogy simán tudok örülni annak a 77-nek. a mateknak nem annyira, kicsit (1-2 százalékkal) jobbra számítottam.

szóval most kávé és hajrá. mindjárt vége.
mindjárt megtekintés.
nem, egyáltalán nem félek, nem vagyok annyira ideges, hogy egész nap nem tudtam tanulni, csak ülök, idegeskedek, nézem a SZÓSZt, ez is tanulás felkiáltással. mert ha nincs meg a 60%, akkor igazán nincs értelme tanulni.

most ilyen egyszerű az életem.