a nap ragyog végre, már végérvényesen és visszavonhatatlanul meleg van, ahogy jöttem hazafelé, arra gondoltam, hogy a harisnya-pulcsi helyett talán rövidnacit-pólót kellene venni, és kifeküdni a kertbe, hátha történik valami csoda, és lebarnulok. de igazából félek attól, hogy égesse a nap a bőröm, vörös legyen és fájjon.
és jöttem hazafelé, hirtelen boldog lettem és kiegyensúlyozott, illetve nem is lettem, hanem voltam, mint állapot (ebben nyilván nincs szerepe annak, hogy véletlenül összefutottam a volt osztályfőnökömmel), de akkor a nagy boldogság legközepén eszembe jutott, hogy milyen jó lenne, ha fogná valaki a kezem. hogy ne legyek nagyon bánatos, vettem magamnak egy meggyes-csokis fagyit, és szépen visszaboldogultam. (most pedig ennek örömére eszem valami rendeset is, tegnap éjjel ÉN sütöttem rántott sajtot, fincsi.)
egyébként szeretnék szandált venni, még pontosabban sarut, de akárkit is kérdezek, hogy hol lehet sarut kapni, azt mondják, hogy a pünkösdi vásárban, illetve azt, hogy kézművesektől. segítséget kommentben örömmel fogadok :) sajnos a bőr lábbeliről nem tudok lemondani, pedig a szándék igazán megvan. cserébe legalább jó sokáig hordom.

Megjegyzések
1.)Az astoriai aluljáróból a Kossuth Lajos utcán kell feljönni, (nem azon az oldalon, ahol a Semmelweis utca van.) Kb. 50 métert kell menni. Egy kis kirakata van a boltnak, aztán ott a kapualjban balra.
2.)A Kálvin tér és a Szabó Ervin közti BonBon nevezetű üzlet.
van néhány saru is :)
amúgy én Kapolcson vettem egyet kézművesektől, összesen egy bőr madzagból áll, de már két éve azt hordom, semmi baja :)
szóval ha teheted mindenképp valamilyen vásárban vegyél:)