szobák és virágok

a pálma filodendron az akaratom ellenére költözött be a szobámba, csak hogy átteleljen a lakás legmelegebb helyiségében, semmi több. nem akartam a pálmával együtt élni, növényekkel sosem sikerült. hörcsög, teknős, macska oké, virág nem oké. a pálma mégis velem lakik hónapok óta.
a konfliktusaink a múlt héten kezdődtek, addig viszonylag békésen éltünk egymás mellett, a másik személyes terét tiszteletben tartva. ám a pálma - az alapvető élőlényi normákat figyelmen kívül hagyva - múlt héten egyszerre megnőtt. nem egészen értem, hogy történhetett, az "egyik pillanatban még kicsi volt, aztán már nem láttam tőle a monitort"-elmélet még ha igaz is, nem hangzik túl hihetőnek. bekúszott az állólámpa elé, aki átégette az egyik levelét, szegény, bocsánatot kértem. (de az a lámpa ott volt eddig is, a levél nem volt ott!)
akárhogy is nézem, a pálma kinőtte az asztal és a fal közti sarkot (pedig a kedvéért már arrébb húztam az asztalomat is, hogy ne lógjon a levele az arcomba), óriási levelei a fal mellett nyomorognak, látszik rajta, hogy azt szeretné, ha kijjebb húznám egy kicsit.
de nem lehet: a pálma most már mindörökre beköltözött a szobámba, az egyik léggyökerét a fal és a padlószőnyeg szegélyléce közé dugta (pedig ott egyáltalán nincs hely!), most meg hiába huzigálom, már végérvényesen belenőtt a hatvanéves hajópadlóba.
így engedjen be az ember egy növényt a szobájába. ha ilyen ütemben nő, arrébb kell rakni a könyvespolcot, az ágyamat, sőt, a falakat is.



kicsit remélem, hogy reggelre kiderül, hogy ezt csak álmodtam. ha mégsem, akkor lefényképezem.

Megjegyzések

The NeverGone üzenete…
"Teher alatt nő a pálma"... illetve most akkor ki viszi a pálmát?
Barna üzenete…
Fikusz és Antikrisztus?
az enyém a tavasz jövetelével elkezdett tetvesedni, meg rohadni, kikerült. (Jó az enyém tényleg fikusz...) Kint elvan. Nyugodtam húzd ki a gyökerét nem árt neki... újranő

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

-

vásárlás