2011. április 30.

ez olyan örömünnep egy élhetőbb városért, semmivel sem akar több lenni.
na jó, rendkívül feszült vagyok a konf miatt. hibát hibára, parát parára. egyre inkább ezt tenném meg a hónap számának.

2011. április 29.

amikor egykor leadtam a programfüzetet a nyomdának, úgy éreztem, mintha kipukkadt volna a fejemben egy lufi, elmúlt a feszültség, most már lehet akármilyen hibás (és sajnos nagyon hibás lett, kapkodva raktuk össze), egészen mindegy, így fogják kinyomtatni. azóta pedig csak lebegek, alszom, készülök az egy hétvége alatt akarok mindent pótolni menetre.

most meg sütök bundáskenyeret. (amikor a boltban állok sorba, mindig szeretném kitalálni, hogy az előttem lévőnek hány gyereke van, milyen háza, és eszik-e húst. néha kíváncsi vagyok, rólam mit mond a bevásárlókosaram.)

2011. április 28.

tegnap kaptunk ajándékba a szomszéd nénitől egy Hajdú Midimat 85 típusú mosógépet. amióta beköltözött a fürdőszobánkba, tisztelettel teljes idegenkedéssel figyeljük (az ajtóból, mert mi már nem nagyon férünk be mellé),  ha azt mondom, akkora, mint egy jegesmedve, akkor nem igazán túlzok. állítólag ugrál is, még nem mertük kipróbálni, mert félek, hogy feltöri a csempét a padlón ha esetleg mégsem működik, akkor megint kell hívni fiúkat, hogy elvigyék. (otthon volt egy csomó régi hajdú gépünk, más-más színű, de nagyjából azonos típusú, és azok valahogy kicsik voltak, barátságosak, kiszámíthatóak, és nem volt rájuk írva, hogy tarka mosás. nem is gondoltam, hogy lehet egy hajdú gép ekkora.) mindenesetre köszönjük szépen, iszonyúan untam már kézzel mosni. minden alkalommal, amikor megpróbáltam kidörzsölni az olajfoltokat a farmeromból, eszembe jutott, amikor törifakton azt mondta a tanár úr, hogy de igenis van fejlődés a történelemben, például feltalálták a mosógépet, én pedig azt mondtam, hogy á, a mosógép nem számít, attól még nem lesz magasabb rendű az újabb kor, mint a régebbi. még mindig nem gondolom, hogy van történelmi fejlődés, de a mosógép igenis számít.

2011. április 27.

azért jó ez, jó ez, de ahogy gurultam le a mártonhegyi út tetejéről az aljáig (a frissen lemosott biciklimmel), egy olyan meredek úton, aminek igazából a létezését sem tudtam elképzelni, meg azt, hogy hogyan nem borulnak fel az arra járó autók (az a kevés), szüntelenül mondogattam magamban az új, sokkal jobban védő bukósisak, fékvizsgálat, erős lámpák mantrát. igazából majdnem csak lefelé kell jönni az egyetemre (csak a Hegyalja útnál kell felfele, de az sem vészes), úgyhogy szerintem leginkább a kezemben lesz izomlázam a fékezéstől. (hazafele meg fogas. papírkutya vagyok, na.) Budapest, szeretlek. (amíg el nem csap egy betonkeverő a BAH-csomópontnál. na jó, ott még mindig csak tolni merem a biciklit a járdán.)
(F)elhasznált irodalom.

(Ma láttam egy mókust a hegyen! Majdnem elütöttem bringával.)

2011. április 26.

ma döntenem kellett, hogy befejezem-e a regényt, amit olvasok, a könyvtárból hazafelé (metró - villamos - fogas), vagy beugrom a koliba a bringámért. biztos vagyok abban, hogy jól döntöttem, bár igazából nem nagyon van hova rakni.
nem mondanék igazat, ha azt mondanám, nem hiányzik néha iszonyúan a koli (a Collegium), de hát én akartam kiköltözni. kicsit még emlékszem arra, amikor tavaly félévkor órákon át bőgtem, attól rettegve, hogy kicsapnak, és hogy akkor mi lesz velem, most meg gyakorlatilag menekültem, mert elég volt. egyszerűen így vagy úgy, de semlegesnek nem lehet maradni. borzasztóan kényelmes bejárósnak lenni, sokkal kényelmesebb, mint bentlakónak, az ember kimarad a harcokból, intrikákból, konfliktusokból, kicsit csökken a versenyistálló-szellem, nincsen az, hogy ha x bírja hajnali négyig, akkor én is (és nincs többé tumultus a zuhanyzóban meg a mosógép előtt, bár mondjuk mosógépünk még mindig nincs), de ott van a collegista vagyok-tudat. (meg a collegiumi órák persze, leginkább az angol meg a német. meg a szakszemek.)
a szobatársaim is hiányoznak amúgy. de elmondani sem lehet, mennyivel nyugodtabb, kipihentebb, békésebb vagyok itt. mintha kihúztak volna valamit a bordáim közül.
(azt hiszem, ezt azért így nem tenném ki a felviblogra. nem kellene ennyire kötődnöm intézményekhez.)

2011. április 23.

az én tesóim a legcukibbak a világon. ez természetesen csak azokra a tesóimra érvényes, akik szeretnék, hogy érvényes legyen rájuk, aki ezt esetleg cikinek érezné, arra nyilván nem. (tehát kb. a Besire, aki még csak két éves, de máris azt mondja az értem helyett, hogy vágom. végtelenül édes volt. majd ha elég nagy lesz, hogy ezt elolvashassa, kitörlöm. vagy nem.) ezt a sonkaevős ünnepet viszont nem annyira bírom. meg azt sem, ha fúj a szél éjszaka. azt hiszem, a mitől félek nagyon listámon ez nagyon elöl lenne.

(utálom a szemináriumi dolgozatokat.)

2011. április 22.

és ma csináltam egy csomó olyan dolgot is, amit eddig még soha: pirítottam kenyeret a főzőlapon (az első elégett, a második remek lett, de azt még mindig nem értem, mi kell a pirítóshoz, mert amikor a sütőben próbálkoztam, akkor csak meleg kenyereim lettek, nem pirítósok), és releváns szakirodalmat olvastam németül. most szeretek ilyen nagyon felnőttnek lenni, és amíg anyu küld fel időnként valakivel krumplis tésztát, nem is lehet semmi baj. el is döntöttem, hogy krumplis tésztát soha nem tanulok meg főzni, egyszerűen az otthoni a legfinomabb, slussz-passz.
ma véletlenül vettem egy harisnyát, ami nagyon tetszett, amíg nem volt a lábamon, azóta viszont úgy érzem magam, mint egy marslakó. neonkékeszöld. egyébként a szekrényajtóink igazán gyönyörűek, ez egy igazi nyári nap, pont olyan, amikor az ember órákon át hasal a fűben a múzeumkertben, és regényt olvas ül a könyvtárban.
tegnap este életem legrosszabb színházi előadásán voltam. Nemzeti, Úri muri. szívesen mondanám, hogy botrányosan rossz volt, de ez nem igaz: egyszerűen annyira semmilyen volt, hogy azt még botrányosnak sem lehet nevezni. senkinek sem ajánlom. csak azért nem léptem le a szünetben, mert kolis csapattal néztük, és utána be volt tervezve egy beszélgetés; az viszont jó volt, próbáltuk felfedezni a darabban az értékek legalább halovány szikráját. a csapatnál 10 pontos skálán 2,3-at sikerült elérnie, ezzel alulmúlta a múlt heti karinthys Aranysárkányt, ami 4,7-et kapott.

2011. április 21.

ma beszaladt egy óriási gyíkocska a teraszajtón, de aztán szerencsére ki is szaladt magától, gyíkocskát nem akarunk tartani. az állatokkal még az van, hogy rendkívül durcás vagyok az erdőre a ház előtt, mert már mióta itt lakunk, és még egy mókust sem láttam, pedig más már látott. bezzeg tegnap a margitszigeten meg rögtön, amint odaértem.
amúgy mindjárt jön az asztalos a vadiúj szekrényajtóinkkal. (a bérlők ugyanis a beépített szekrény ajtajait, öhm, kidobták a teraszra, ahol szétrohadtak [ezen még mindig nem tudom túltenni magam, hogy mi bajuk volt az ajtókkal, a konyhaajtót is egészen eltüntették, annak még a nyomait sem találtuk meg, arról pedig, hogy a bejárati ajtó mennyire tönkre volt téve, jobb nem is beszélni], úgyhogy a maradékába pakoltunk be, ami nem annyira szép, mert szétkarmolta a fát a bérlők macskája. majd a mi cicánk, ha lesz, sosem fogja szétkarmolni a bútorokat meg a falat meg az ajtókat. haha.)

2011. április 20.

2011. április 19.

én vagyok a lány, aki hülye dolgoktól fél. (most nem sorolom, de a lista természetesen a költözéssel új elemekkel bővült. csodálatos.)

amúgy ma voltunk kirándulni az erdőben (ami másfél percre van), valamelyikünk hazahozott egy nagy és szép követ, aminek sajnos túl nagy a vastartalma ahhoz, hogy az akváriumba tegyük. megállapítottuk, hogy tökéletes lenne arra, hogy kitámasszuk vele az ajtót, ha lenne ajtónk. igen, a lakás felszereltsége még nem tökéletes, de ez minket egyáltalán nem zavar.

2011. április 18.

huszonegyedik század gyermeke, mittudomén, de azért nekem még mindig egy kicsit abszurd az, hogy inkább emailben küldd el a bevásárlólistát, és akkor majd csekkolom a boltban. amúgy szerencsére kitört a szünet, ma ideköltöztettük a lakótársam akváriumát meg szobanövényét is (villamos, fogas), béke van és boldogság. macska még nincs, de a nevén már gondolkodunk. a szabadság huszonnyolc négyzetméter. (attól félek, hogy a túl jó levegőtől fáj mostanában ennyit a fejem, de ez azért egyértelműen hülyeség.)

2011. április 16.

az a bajom azzal, amit csinálok (ELTE BTK), hogy félelmetesen öncélúnak érzem. és igazából minden nap eszembe jut, hogy ha jövőre felvesznek a TáTK-ra (miért ne vennének), és elkezdem (ha el nem szórom addig butaságokra a tandíjra gyűjtögetett pénzem, bár ugye miért lennék olyan hülye, hogy elszórjam), akkor ez megváltozik-e, és hát borzasztóan félek attól, hogy nem. de most inkább megyek olvasni az Ulyssest amit könyvfeszten vettem.
ülök este a buszon, kanyarog le a hegyről, én meg próbálok olvasni, és látom, hogy egy fiú nagyon-nagyon bámul. mire végigfutott bennem a szokásos koszos az orrom, szétjött a hajam, bejövök neki, mollyer és csak észlelni akar, addigra a fiú oda is hajolt, és megkérdezte, hogy a Rejtő, ami a kezemben van, hányban jelent meg. ennek a fiúnak üzenem, hogy 1938 vagy 1939, de ez egy nem túl jól sikerült könyve a mesternek, szerintem nem muszáj elolvasnia.
ma beengedtem egy asztalost a lakásomba, aztán meg kellett győznöm, hogy nincs szükségem azokra a dolgokra, amiket ide akar építeni. (amúgy szükségem pont lenne, de azért lássuk be, az új konyhaszekrény éppen nem prioritás, azt majd csináltat ide az a tesóm, aki utánam fog itt lakni. vagy majd meglátjuk.) amúgy voltam a nagymamámnál (most már nincs kifogás, nagyon közel költöztem hozzá), megtudtam, miért Kék Golyó utca a Kék Golyó utca, és néha boldoggá tesz, néha pedig elszomorít, hogy mennyire meghatározza az életemet a XII. kerület. (vicces, milyen kiváló érzékkel barátkoztam össze az egyetemen is olyanokkal, akik hegyvidékiek, anélkül hogy tudtam volna. amikor pedig igazából olyan mindegy, hogy ki hol lakik.)

2011. április 15.

a lakótársam pacsirta, én meg bagoly vagyok, én éjfélkor kezdtem el készülni a mai kiselőadásunkra, ő valamikor hajnalban, aztán az egyetemre menet megpróbáltuk összerakni (laptopot elő a fogason), teljesen reménytelen volt (leginkább miattam, mert nem érdekelt, a lakótársamat viszont délután nem érdekelte, amikor én szerettem volna dolgozni vele). még jó, hogy nem fértünk bele az órába, kell keresnünk egy napszakot, amikor el tudjuk viselni egymást. (meg egy olyan napszakot is, amikor tudunk takarítani.)
városi galambok. (tegnap például nekem repült egy.)
jövök haza, jövök haza, lóbálom a kulcsomat, énekelek, töksötét van, a világ végén lakok, meg még azon is túl, jövök haza, szipogatom a jó levegőt, nem jár erre a kutya se, még a svábhegyi tüdőszanatóriumnál is feljebb lakok, jövök haza, lóbálom a kulcsomat, lóbálom a kulcsomat, jaj, a kulcsom elrepült, berepült a SŰRŰ, SÖTÉT és iszonyúan IJESZTŐ erdőbe. ami ugye Tiltott Rengeteg sötétedés után (sötétedés előtt viszont nagyon menő, 3 játszótér is van benne), úgyhogy az úton állva kellett visszapiszkálnom a kulcsomat a tiltott zónából.

(a fázás fokozatai. április, április, csak esőszag és más semmi.)

2011. április 13.

amikor kiszakadt a zacskó, és az üveg lekvárom meg a pilótakekszem elkezdett gurulni lefelé a hegyről, egy kicsit elkeseredtem. de igazából annak, ha az ember egy iszonyú magas hegyen lakik, csak ez a hátránya. (meg hogy mindig.)

az orosz varázsmesék és a Grimm-mesék annyira hasonlóak és annyira mások, izgalmas őket felváltva olvasni.

2011. április 12.

de még ha vennék is egy ekönyv-olvasót, hogy ne kelljen magammal cipelnem egész nap az Ulyssest, a Proustot, a Musilt stb. (van egy XX. századi regény órám a félévben, csupa 8-900 oldalas könyv, ollé), honnan a csudából szerzem be ezeket a könyveket magyarul? :( (B terv: gyorsan megtanulok annyira angolul, németül és franciául, hogy lazán menjenek a XX. századi nagyregények.)
amikor a kaputelefonba elég annyit mondani, hogy én vagyok, az a szeretet. (ez persze csúsztatás, az ember nem megy úgy senkihez, hogy az nem tud róla előre.)
ma (tegnap) voltam egyetemen, a koliba is benéztem (angolórára, de aztán átcsábítottak egy pszichológiai előadásra), találkoztam az egyik volt szobatársammal, kicsit hiányoznak. (de azért az, hogy hirtelen lett magánszférám, semmivel sem összehasonlítható érzés.) aztán átmentünk a PIM-be költészet napi programra, de inkább maradnom kellett volna németórán vagy DB-ülésen, sajnos a rendezvény igazán borzalmas volt, másfél óra után feladtuk. aztán még elkészítettük a Lehetséges Ideiglenes Collegiumi Szobabeosztások Legjobbikát, most meg mindenféle lecke. sosem megyek aludni.

2011. április 11.

ez iszonyú giccsesen fog hangzani, ezért alig merem leírni. szóval az a helyzet, hogy hirtelen otthon kezdtem érezni magam ebben a lakásban. (még a szőnyeg egy picit furi.)

2011. április 10.

nem vagyok oda a microsoft különböző termékeiért, na de a win7-ben a képmetsző egy olyan alapprogram, ami jelentősen megkönnyíti az életem, és sok felesleges macerát takarít meg. csodálatos, ilyen programokkal öröm a tördelés. (Zsófi, a különös matematikai jelek és az indesign című szappanoperánk 3241235412. részét látták.)
úgy érzem, mintha egész nap takarítottam volna. (talán mert valóban az történt.) az a jó abban, hogy nincs csap a konyhában (abban a helyiségben, amit jobb híján konyhának nevezünk), hogy mindig mindent azonnal el kell mosogatni, mert nem nagyon van hova tenni. viszont akárhogy is nézzük, ez a lakás gyönyörű lett. (mit csináljak két doboznyi ponyvával? szabály, hogy könyvet nem dobunk ki, de ennyi Mág Bertalant meg Szilvásy Lajost biztos nem vesz be egy antikvárium sem. mondjuk a leghíresebb Szilvásyt el akartam olvasni, esti limonádé, de az nagyon össze van gyűrődve sajnos.)
hát, úgy néz ki, beköltöztünk, de nem tudom, érvényes-e számolnom a sarkokat. (nem csak gyerekkoromban aludtam itt, ami már eleve kiüti, hanem a felújítás ideje alatt is egyszer azt vettem észre, hogy a földre terítettem a kabátom, és szundi.) ennek örömére megpiszkáltuk a nejlonnal és rongyokkal letakart, cseppet sem bizalomgerjesztő, büdös kupacot a terasz sarkában. hát, azok ott mind könyvek. könyvek! a teraszon!) mondjuk én meg lehet, hogy elhagytam útközben egy könyvekkel meg papírokkal teli ládát, mert hogy ebben a lakásban nincs, az egészen biztos, és hogy a koliból kihoztuk, az is. mrrr, remélem, reggel valahogy mégis meglesz. a kilátás pedig éjszaka a legmenőbb, majd mutatok képet.

2011. április 8.

de azt nem tudjuk, hogy a könyveinket hova fogjuk pakolni. pedig az a legfontosabb.

(sok sikert Esztergomnak.)
úgy érzem magam, mint A lélek hosszú, sötét teadélutánjának az elején a csaj.

a nap alaphangulatát az adta meg, hogy reggel csörög az óra, lenyomom, felkelek. snitt. a padlón fekszem, fáj a térdem, és a szobatársam kérdezgeti, hogy jól vagyok-e. mondjuk azért előfordult már néhányszor, hogy én felkeltem, a lábam meg nem is akart, persze megijedtem. amúgy sem igazán vagyok most jóban a testemmel, előjött a gyenge vagyok, beteges és teljesen életképtelen érzésem, amit már elég régen nem éreztem, ráadásul nyilvánvalóan nem is igaz, élnek úgy emberek, hogy a vérnyomásuk kb. annyira megbízható és stabil, mint a MÁV-járatok. majd elmúlik.

aztán volt két órám az egyetemen, aztán elindultam hazafelé. aztán arra gondoltam, hogy ha még egyszer lejátssza velem valaki a - te hazajársz hétvégenként? - nem. - hol laksz? - esztergom mellett. - ó, pedig oda csak ötven perc az út! párbeszédet, azt felrakom a vonatra a nyugatinál, és arra kényszerítem, hogy egész nap ingázzon Bp. és Tát között. nem hiszem, hogy kettőnél többször sikerülne megtennie, én pl. ma 3 óra alatt értem haza (a nyugatitól számolva), végül is 50 km rengeteg. az idő nagy részében azon morfondíroztam, mi lenne a legmegfelelőbb büntetés a kalauznak, akitől kétszer kérdeztem meg, hogy megvárja-e a már eleve késve induló vonatunkat a csatlakozás, és kétszer mondta, hogy természetesen, azért van.
úgyhogy amikor megállapítottam, hogy a világvégi és gyűlölt esztergom-kertvárosból legközelebb csak 50 perc múlva megy a busz is, a vonat is nem annyira kicsiny és nem annyira távoli falumba, én pedig iszonyúan fázom, egyébként is reggel ráestem a térdemre, fáj, és csak az Ulysses van nálam, mert azt kell olvasni, rettentően csúnyákat kívántam a MÁV összes érintett dolgozójának (főleg a kalauznak). igazából azt kellett eldöntenem magamban, hogy az-e a nagyobb büntetés, ha valakit vernek a 932 oldalas Ulyssesszel, vagy ha valakinek el kell olvasnia. nem sikerült kitalálnom. természetesen olvasni tökjó, ez a 20. század egyik legmenőbb regénye, csak én vagyok hülye, amiért kicsit idegesít, és nem egészen értem.

na, napi hiszti vége, megyek költözni, sziasztok.
úgy néz ki, ma alszom utoljára a Collegiumban, holnap hazamegyek, előtte el kell pakolnom mindent, amennyire lehetséges. még utoljára kiragasztgattam egy csomó DB-s plakátot, úgy néz ki, ez mindenhogy az én feladatom maradt. (pedig az elnökkel járok. úgy érzem, az érdekérvényesítő képességem nemhogy nulla, hanem egyenesen negatív.)

2011. április 6.

a juhtúró élvonalban van a toplistás ételek listáján, viszont mintha alig lehetne kapni a kerületben. (másfél hete úgy érzem magam, mint a hűtőszekrényünk, nem tudom, hogy lehetne jobb. pedig egyébként minden a legnagyobb rendben.)
ma csodálatosan elrendeztem minden teendőm a rendelkezésemre álló időkeretben, hogy odaérjek A Szemináriumra, Amin Hetvenen Vagyunk (és amiről csak egyet szabad hiányozni). csak sajnos azt gondoltam, hogy az a kurzus egy órával később kezdődik, úgyhogy négykor kicsit csalódottan álltam meg a terem előtt, amikor odabent gondolom levetítették a műsort, amit készítettünk, és még nem is láttam. na mindegy, na mindegy. legalább volt időm hazajönni, és biciklivel mehetek vissza a következő órámra (de azt már megnéztem, mikor kezdődik.) amúgy vettem egy elég szép cipőt, mármint igazából visszavittem azt, amit múlt hónapban vettem, mert szétesett, és választhattam egy másikat helyette. azért remélem, ez kicsit tovább bírja, már nagyon frusztrál a cipővásárlás.

(soha nem fogok tudni igazán olyan meséket mondani, mint a népmesék, mert nem hagyok semmilyen tettet indokolatlanul.)

2011. április 5.

mindkét zéhám, amit múlt kedden írtam, négyes fölé (!) lett, ez nagyon frusztráló, lehetett volna úgy is, hogy 5-3, elosztva a között a tárgy között, amelyik érdekel és szeretem, és a között, amelyikre ez nem igaz. amúgy ma is írtam egy zéhát, bent voltam két szemináriumon meg egy szuper előadáson, idegeneket kérdeztünk a Kálvinon kamerával a kezünkben az atomenergiáról (közepesen sikeres), aztán dolgoztunk az Első Pesti Egyetemi Rádió stúdiójában (izgalmas), ennek hatására vettem egy doboz epret (ehetetlen, még nincs szezonja igazából). a rádió viszont a félévben érdekelni kezdett, kár, hogy olyan hangom van, mint egy ötévesnek. nem baj, a műsor-előállítás nagyon sok fázisból áll. (kár, hogy a hagyományos rádiózásnak nem valószínű, hogy van jövője.)
a hülye elearning nekem ne köszönjön úgy hajnali háromnegyed háromkor, hogy jó reggelt. szerintem ez udvariatlanság tőle.
erchegyia: te mész a Tétényi Éva-teljesítménytúrára?
Zs: ???

ó. még mindig meg tud lepni ez a város.

2011. április 4.

nem gondoltuk, hogy azzal a problémával kell szembesülnünk, hogy a kitakarított hűtőbe visszanő a penész, amíg csak úgy ott van, de nem használjuk. egész egyszerűen annyira büdös volt, amikor kinyitottuk, hogy elment a kedvünk attól, hogy valaha is élelmiszert tároljunk benne. aztán felfedeztük a Gőztisztítót. (köszönet érte Macseknak.) most már nincs sok hátra, és véget érnek a takarítós-felújítós posztok, újra arról fogok írni, hogy mennyire nem vagyok megelégedve a tanulmányaim állásával. sajnálom.

2011. április 3.

a legeslegjobb az lesz abban, amikor elköltözünk, hogy nem kell négy emelet magasra mászni a szennyeskosárral, csak hogy kiderüljön, nincs szabad mosógép. mondjuk mosógépünk még pont nincs. (de a dolgok mostanában megoldódnak. ne aggodalmaskodjatok.) 
amúgy pénteken tényleg voltunk az ország legelső atomreaktorában, de a felvétel hipertitkos, úgyhogy nem mutathatom meg nektek. (tapasztalat: legközelebb kameraállványt is kell vinni.) másféleképpen volt izgalmas, mint amire számítottam. (és gyönyörű helyen van, amúgy nagyon közel hozzám, úgyhogy a forgatás után rögtön mentem is falat festeni.)

2011. április 2.

az életemet korszakokra lehet osztani aszerint, hogy éppen melyik állathoz érzem magam hasonlónak. azt hiszem, a csigakorszak lezárult, egy ideje sündisznó vagyok egy mimóza érzékenységével. amúgy általában barátságos sündisznó.
a fürdőszobánk marhanyelv színű lett, tömény, vad rózsaszín. (a gonoszkodó fiúk szerint ronda, a nem gonoszkodó fiúk szerint mediterrán.) nem lehet minden tökéletes. (a konyha amúgy az lett. sárga. vagyis nem gondoltam annyira szépnek, amíg el nem készültünk a fürdőszobával. amúgy rózsaszín kilépőt szeretnénk, és rózsaszínre szeretnénk festeni a radiátort, a bojlert, a vadiúj csapokat. a tükör hátuljáról leszedtük a koszt, és sajnos megszűnt tükörnek lenni. most már legyen az is rózsaszín. ha lúd, legyen rózsaszín.)
jövő héten költözünk!