2011. június 30.

most egy kicsit elszontyolodtam. ne értsetek félre, nagyon szeretem a munkám, azt is szeretem, amit most csinálok, igazából még a vizsgáimat is szerettem, akármennyit is nyafogtam, mert szuper könyveket olvashattam el (vagy újra), és én döntöttem úgy, hogy most ez legyen, és én nem kezdtem el időben összerakni az óraterveket, amiért most éjszakáznom kell. de valahogy nagyon szeretnék nem is egy hetet, csak egyetlen napot, amikor azt csinálhatok, amit akarok. csak úgy lenni a világban kötelességek nélkül. ma megpróbáltam végiggondolni, hogy mikor tettem valamit csupán azért, mert kedvem volt hozzá, és az elmúlt hetekben nem találtam mást, mint hogy elolvastam a Harry Pottert, meg megnéztem két részt a Szívek szállodájából. (igazából most megnéztem még egyet takarítás közben, úgyhogy hármat.) és a tábor az egy teljes hónap, egy egész hónapig lankadatlan éberség és napi huszonnégy óra maximális készenlét, én pedig már most iszonyúan fáradt vagyok. fáradt, fáradt, fáradt. de nem baj, tavaly is mintha ez lett volna, aztán mégis milyen jó lett a nyaram, ugye. (hülyeség ez, hogy úgy gondolunk a nyárra, mint aminek lennie kell valamilyennek, a tavaszra vagy az őszre vagy a télre egyáltalán nem gondolunk így, azok csak vannak. bezzeg a nyár.)
azt hittem, megszakad a szívem, amikor a Szerzők és szerkesztők kézikönyvét mégis ki kellett szednem a táskámból (nem szívesen megyek sehova nélküle, de így is lesz nálam hat kreatív írással foglalkozó könyv, egy verstan, és mellesleg az Osiris is). pakolás közben végigpörgött a Moszkva tér (ezt a filmet egyszer már ehhez hasonlóan nemláttam, kamaszkoromban, de most, hogy másodjára nemnéztem, az a sejtésem, hogy ha nézem, se lesz jobb, viszont a nagymama nagyon cuki benne.) aztán rájöttem, hogy mivel pakolok, nemcsak a képre nem figyelek, hanem a hangra sem, úgyhogy mehet akár angolul is bármi, tehát beraktam a Szívek szállodáját, és amikor mégis odanéztem, egészen boldoggá tett az a tény, hogy azt, hogy Victoria's Secret commercial, nem csak én szoktam átszerkeszteni fehérneműreklámra, hanem a feliratfordítók is így csinálják. mikor lettem olyan lány, akit ez tesz boldoggá.

(viszont takarítás közben nagyon lehetett látni, mennyire hirtelen költöztünk be, és mennyire nem volt már kedvünk semmihez. találtam egy kalapácsot az asztal alatt, egy fogót a fürdőszobapolcon, két csavarhúzót a tolltartómban, egy fázisceruzát az ágyamban, és még egy csavarhúzót a karkötőim között. a fogó egyáltalán nem ismerős.)

2011. június 29.

legyen már végre újra tél. köszi.
a Wortigelnél jobb szót erre nem találhatni.
igen, ezért érdemes dolgozni, mondta a hetesen az egyik ellenőr a másiknak, miután a kisfiúnak, akit tegnap nem büntetett meg, csak megdorgált, ma volt érvényes jegye. a javulás útjára lépett a kölyök, ember lesz belőle.

belőlem nem biztos, nagyon sokat álltam ma a TO-n (kétszer egy órát, a kettő között elmentem fehér borítékért), nem olvastam el rendesen a pályázati kiírást, nem igazán voltam eléggé határozott (maga mindig ilyen álmatag?), ilyesmi, de végül sikeresen leadtam mindent, úgyhogy most már itt ülök a koliban a lépcső alatt, ahol a legjobban szerettem ülni mindig is, dolgozom ki a táborba az óratervet, és hallgatom, ahogy valaki Disney-mesék főcímdalát hallgatja. mitől lesz jó például egy regény.
most, hogy csinálom a táborba az óratervet, hirtelen nem is tűnik annyira haszontalannak a magyar szak, Proppról és Genette-ről fogok mesélni a gyerekeknek. majd igyekszem kerülni a narratológia szó használatát. vagy nem.

2011. június 27.

ma reggel elmentem vizsgázni (végeztem, 4,85), aztán megszereztem három pecsétet három emeletről, aztán hazautaztam Esztergomba tüdőszűrésre (összefutottam ZM-mel, úgyhogy igazából már megérte betenni a lábam a városba, de egyébként meg nagyon büdös volt a kórház utcájában, hegyvidéki levegőhöz vagyok szokva), onnan haza a faluba, hogy odaadjam a családomnak a TAJ-kártyámat, amivel majd hozzájutnak a leletemhez, gyorsan ebédeltem, és jöttem is vissza Budára, de addigra annyira kikészített, hogy másfél perces dolgok miatt ilyen sokat kellett utaznom (stb.), hogy nem nagyon figyeltem arra, merre is megyek, úgyhogy iszonyúan eltévedtem Alsórákoson, négyszer szálltam rossz trolira (ebből egyre kétszer is, mert másodjára sem néztem meg, mire szállok fel, egyszer pedig jó számúra, de rossz irányban), viszont legalább egy kicsit izgalmas volt, mert egyszer csak megállt a troli, hogy áramszünet van, és úgy maradt. mostanra keveredtem csak haza, Alsórákos nagyon messze van, főleg, ha el is téved az ember.
(igazából hazudtam, mindig megdobog a szívem, ha meglátom a Kerektemplomot. ha eddig nem sikerült őszintén megutálnom azt a várost, akkor most már reménytelen.)
már csak két tétel van, úgyhogy energiagyűjtésül elkezdtem kitalálni, mit is vigyek holnap magammal olvasni, amikor hazamegyek Esztergomba tüdőszűrésre. annyira jellemző, hogy mi került végül fel a kindlire, hogy el sem mondom.

2011. június 26.

nem is nagyon volt eddig olyan, hogy egyedül lettem volna itt éjszaka, most viszont a lakótársam már elköltözött, én pedig még itt leszek pár napig, mielőtt elutaznék, és odaadnám a kulcsot annak, aki itt lakik majd a nyáron. (nem akartuk üresen hagyni a lakást, amíg erre-arra csavargunk nyáron mindketten.) nyomasztó volt egyedül vacsorázni, és biztos, hogy lefekvéskor is félni fogok, szívesen áthívnék valakit aludni. nem mintha beszélgetni akarnék, vagy valami, csak hogy szuszogjon valaki más is a szobában.
nem is az a baj, hogy tanulni kell, hanem hogy ezt. egyrészt valahol már nagyon unalmas nyugatosokat (2. nemzedék) tanulni, másrészt viszont na ne, ötösnél rosszabb jegyet kapni a hagyományőrző modernségből? na meg kései Babits és Kosztolányi verseket olvasni mindig jó. napi nyaf. itthon annyi cseresznye van, hogy vettünk egy cseresznyemagozót. én is kipróbáltam, félelmetesen hasznavehetetlen szerkentyű.

2011. június 25.

pánik. (úgyhogy folyamatosan bőgök, alszom vagy dolgozok, tanulni reménytelen.)
sosem gondoltam, hogy egyszer kínos lesz, amiért nincs nálam mindig egy helyesírási szabályzat a kindlin, de néhány napja ezt is megértük. (persze már lementettem, de tényleg annyira jól használható, ami a wikin van, mit bénázzak a kindlivel. nem hiszem, hogy meg tudnám csinálni úgy, hogy működjön a tartalomjegyzék rendesen.) amúgy hazajöttem egy teli bőrönd téli cuccal, olyan értelmetlennek éreztem bepakolni a kesztyűket, sapkákat, ilyesmi. ó, hogy lehet még egy vizsgám, ez olyan butaság már.

2011. június 24.

nagyon érik, hogy átjelentkezzek Bpestre (lakcím), az orvosi ügyek intézése borzalmas, jövő hét elején legalább három helyen kellene lennem egyszerre. teljesen irreális, úgyhogy nagyon morcos voltam, amikor nem végeztek rajtam beutaló nélkül tüdőszűrést. pedig nekik is vázoltam a helyzetet (vidéki háziorvos, és szeretnék eredményt, mire meglátogatom, hogy ki tudja nekem állítani a munkaalkalmassági egészségügyi kiskönyvet, vagy mit), kegyetlen az egészségügy. és pénteken már indul a busz.
ma bementem az egyetemre, hazafelé elaludtam a metrón meg a fogason is, szerintem megfáztam egy kicsit tegnap éjjel, amikor annyira csúszkált a szandálban a talpam, hogy mezítláb kellett hazaszaladnom a viharban. (csuromvíz lettem persze, de nagyon jó volt, kicsit félem, amikor elment a közvilágítás, de nem nagyon. inkább izgalmas volt, mint ijesztő.) rutinkávézások, amerikai limonádé a moziban, de hétfőn még hátravan egy vizsga. hat könyvet vittem ma vissza a könyvtárba, hetet vettem ki, a helyzet reménytelennek látszik. ma hazamegyek, de előtte még alszom egy kicsit. puff. (annyira álmos vagyok napok óta, hogy ráparáztam a Lyme-kórra, de szerencsére nincs kis gyűrű sehol. a családomnak jelzem, hogy ha valamivel meg akarnak lepni következő szülinapomon, az egy egészalakos tükör legyen, ha esetleg nem lenne addig sem fiúm, aki időnként ellenőrzi a hátamat. hmmm, most nem nagyon tudok romantikusabb dolgot elképzelni, mint gyilkos kis bogarakat keresni egymás testében. khm.)
tegnap elolvastam egy Babits-verset, amit gimiben is vettünk, és ZM hangján szólalt meg a fejemben, olyan jó volt.

2011. június 22.

kakaóscsigát akarok enni. azonnal. (a kakaóscsiga mindig az énekkaros reggeleket idézi fel bennem, olyankor ért be annyira korán a buszom (fél hét körül), hogy még megállhattam a piacon reggelit venni, és rendszerint megettem, mire besétáltam a gimibe. már fogalmam sincs, hogy tudtam annyira korán enni. meg egyébként is: felkelni, amikor már kisgimisként is éjjelimanó voltam. mondjuk nem hajnali 2-3-ig, mint most, hanem csak kisgimis szinten, mondjuk éjfélig.)
úgy érzem, mintha fejbe vágtak volna valami naggyal és nehézzel; a tegnapi vizsgám után órákig vásárolni voltam (ajándékot kerestem, de az általam megkérdezett 20-ból 20 eladó azt mondta, hogy reménytelen, azért én nem adom fel), és ha már úgyis be kellett mennem minden boltba (haha), akkor vettem napszemcsit is (ez elég fura, mert amikor néhány napja felpróbáltam nagyjából 30 napszemüveget, mindegyik vállalhatatlan volt, amikor pedig tegnap próbáltam fel nagyjából ugyanennyi, nagyjából hasonló napszemcsit, akkor több is elfogadhatónak tűnt, és több lehetséges opció közül kellett kiválasztanom a véglegeset, nagyon ijesztő volt, de igazából csak úgy sejtem, hogy egy kicsit jobb kedvem volt, vagy kevésbé állt olyan hülyén a hajam, vagy más zene szólt, vagy valami), találkoztam egy csomó csoporttársammal (úgy látszik, a mondattan vizsga mindenkiből azt hozza ki, hogy irány be a legközelebbi boltba, és soha többé grammatikát), aztán még elmentünk Nemjucira (elég nyomasztó volt), utána viszont mintha leütöttek volna, és olyan 1-2 órás megszakításokkal délután háromig aludtam, szívem szerint most is aludnék, de azért mindennek van határa. de azt hiszem, hogy ha egyszer végre felébredek, akkor például elkezdek élni.

mennyi zárójel van itt, ez jut róla az eszembe.

2011. június 21.

olyan álmos vagyok és olyan bizonytalan (nem csak az egyszerű és összetett mondat határsávjának megállapításában). a korábbi kapcsolataim mind olyan lezáratlanok (ami esetleg mégsem, az sem rajtam múlt). mintha az én elképzeléseim szerint az emberek csak úgy kiradírozhatnák magukat egymás életéből. (nem igazán szeretem ezt a filmet, mégis ez most az eszembe.) néha szeretném azt gondolni, hogy olyan vagyok, mint egy hurrikán, de a hurrikán igazából menő az Óz miatt, meg egyébként is egy nagyon karakteres valami. inkább olyan, mint az ablaküvegen azok az esőcseppek, amik úgy gurulnak le, hogy nem húznak csíkot maguk után.

(hmmm, egy kicsit sok lett ebben a posztban az olyan, de most már nem írom át, mindegy.)

2011. június 20.

Kávé és cigaretta Magyar grammatika. Még akkor is szuper átlagom lenne, ha az utolsó két vizsgára csak kettest kapnék, úgyhogy nem nagyon tudom rávenni már magam a tanulásra. Persze nem az ösztöndíjnak, hanem az életnek tanulunk, de ezt a Magyar grammatikai gyakorlókönyv készítői biztosan nem tudták.

2011. június 19.

ma pont olyan idő volt kint, amikor a legjobban érzem az elvágyódást. most már mindjárt vége a félévnek.

2011. június 18.

Harry Pottert olvasni még mindig olyan, mintha valami mágikus csapdába esnék, hosszú órák után csak most sikerült kiszabadítanom magam (más dolgom is van, na). és ez teljesen nyelvfüggetlen, amikor angolul olvastam az elsőt, vagy most németül a hetediket, ugyanaz a hatás. (a német fordítás mondjuk nem tetszik, szerintem a dehoppanál sokkal menőbb, mint a disappariert. meg nekem nagyon furcsa, hogy nem fordították le pl. Rémszem nevét, hanem Mad-Eye maradt.)
"De nem tudom kerülni, ha nem nézem, hogy hol van." Ez egy nagyon kínos péntek este volt, de aztán szerencsére fejbe rúgtak focilabdával (teljesen váratlan volt, mert a pályán kívül álltam), úgyhogy szédelegtem meg nyafogtam még egy kicsit, és végre hazamehettünk. az öcséimnek üzenem, hogy ha azt akarják, hogy minden lány beléjük legyen szerelmes, tanuljanak meg tűzzsonglőrködni, az ugyanis nagyon vagány.

2011. június 17.

lehet bennem valami kullancsvonzó izé, mert ma például csak fél órára dugtam ki az orrom a lakásból, amíg fel-le mászkáltam a fán meg futottam sétáltam egyet a parkban, mindehhez persze zárt cipő, térdzokni, hosszúnadrág, mert tudom, hogy szeretnek a kullancsok, de ez a kis mocsok a térdzokni alá is bemászik valahogy, és még az sem kell neki hozzá, hogy egy helyben legyek. kicsit úgy érzem, hogy az életem kora tavasztól késő őszig egy harc, ahogy keresem a kullancsokat meg a piros gyűrűket, főleg itt a hegyen. bezzeg svájcban nem volt egy se.

2011. június 16.

és felmásztam a diófámra, ami itt nő a terasz előtt, és már magasabb, mint az emelet. aztán lemásztam, aztán visszamásztam, aztán lemásztam, aztán visszamásztam, aztán lemásztam, aztán elmentem az erdőbe, hogy keressek más mászható fákat is. (igen, befejeztem a beadandóm.)
a fürdőszobaajtó félfájára fel van szerelve keresztbe egy vasrúd, az apukám szerelte fel, amikor kb. annyi idős volt, mint én, hogy legyen  min húzódzkodnia. (meg hinta is volt szerintem a konyha meg a szoba között, de az is lehet, hogy az már csak a kispesti lakásban volt, de hintaágy egészen biztos volt.) amikor felújítottuk a lakást, akkor gondoltam, hogy leszedem, és leginkább csak nosztalgiából nem szedtük le (meg mert sejtettük, hogy esetleg mégsem mázoljuk újra az összes ajtót beköltözés előtt, és nagyon csúnya lett volna), aztán most meg milyen jól jön, hogy van hol csimpaszkodni, ha ki akarom ropogtatni a hátam rengeteg ülés és beadandóírás után. rájöttem, hogy mindig olyan helyen akartam lakni, ahol kényelmesen fel lehet csimpaszkodni valahova, ha fáj az ember válla. (kimehetnék fára mászni mondjuk. haha.)
becsukódott a könyv, amiből éppen ki akartam írni egy idézetet a beadandómhoz, természetesen fogalmam sincs, hogy hol tartottam, először arra gondoltam, hogy nem baj, nyomok egy ctrl+z-t, aztán persze rájöttem, hogy nem. igen, ennyire izgalmas mostanában az életem. és még csak azt sem mondhatom, hogy fordítva van, mint Napnál.

2011. június 15.

az elem az a művelt köznyelv izéje. (beadandót írok.)
napok óta mindig látok ünneplős fiúkat verekedni a bizonyítvánnyal a fogas- vagy a villamosmegállóban. nincs ebben semmi irigység, semmi hamis nosztalgia. (bár az az izgatott várakozás hiányzik, amíg a bizire vártunk, és még nem tudtam, hány tárgyból kaptam dicséretet.) most már nem is értem, hogyan lehet még beadandót írni.

2011. június 14.

úgy érzem, mostanában folyton azt kell tanulnom, ki mikor pillantotta meg a nőt, akibe abban a pillanatban beleszeretett. 

2011. június 13.

amikor a helyi mazsorettek kadett B csoportja felállt a színpadra, meg kellett állapítanom, hogy az én húgom a legszebb és a legügyesebb az összes lány közül, és mindig pontosan ütemre mozdult. felmerült bennem, hogy esetleg elfogult vagyok, de miért is lennék. (bár a mazsoretthez is eleve kicsit hülyén állok, szerintem a helyi mazsorettes lányok gyönyörűek, ügyesek és jó őket nézni, az összes többi mazsorettcsoport meg csúnya és ügyetlen lányokból áll, akik ráadásul nem egymagasak. ha véletlenül valamelyik kedves olvasóm vagy egy rokona valahol máshol mazsorettezne, rá és a csoportjára természetesen ez nem vonatkozik.)
na meg inkább a mazsorettes lányokkal foglalkoztam, mint azzal, hogy mennyire iszonyúan hiányzik a zenekar (és a zene), olyan jó volt visszamenni közéjük csiripelni egy kicsit, aztán amikor elkezdődött a gálakoncert, a szívem szakadt meg. és igazából nem csak udvariasságból hívtak vissza, kevesen voltak, és akik voltak, azokat is a környező zenekarokból ismertem. már tudom, mire fogok gyűjteni mostantól. (a legrosszabb persze ilyenkor mindig az, hogy kérdezik, hogy mivel foglalkozom mostanában, és hát mostanában nem csinálok a tanuláson meg a sokat olvasáson kívül semmit.)

2011. június 12.

minek erőszakot alkalmazni, amikor egyszerre csak kiszalad a számon, hogy nem láttátok, hol raktam le már megint a könyvemet?, és a kindlire gondolok.
minek utazik az ember. nem változik semmi. ugyanolyan nyugtalanul alszom. (nyilván nem változtat semmit, de nagyon utálom magam.) igen, mostanra fogyott el a magammal hozott tanulnivaló, sajnos kicsit félek, hogy estig, amíg haza nem megyek, véletlenül megőrülök.
olyan hangos a buli a sörsátorban, hogy behallatszik. még hogy vidéken csöndesebb az élet. sajnos lett egy lyuk az életemben, az időbeosztásomban, a gondolataim között, meg lehet, hogy a szívemben is, bár annak a létezésében kételkedem az utóbbi időben, úgyhogy inkább mondjuk úgy, hogy az érzelemvilágomban, mert az még csak akad, amit nem igazán tudok mivel betölteni. mondhatni egyáltalán nem tudok. a tanulás persze mindenre megoldás. most végre megtanulhatnék gitározni is, ha meglenne a gitárom. ezen kívül viszont egyszerűen annyira csodálatos az életem, hogy nem panaszkodhatok. inkább megyek is zöldségeket pucolni, mert itthon még az is van. (a lakótársammal valahogy leginkább krumplin, tojáson, tésztán és palacsintán élünk, nem azért, mert nem akarunk mást enni, hanem mert sosem jut eszünkbe a boltban, hogy vegyünk valami mást is. de ezeket egyre változatosabban és finomabban el tudjuk készíteni.)

2011. június 11.

párkányban van egy fagyizó, ahol a kiszolgálók feldobálják a gombócokat a levegőbe, megpörgetik a tölcsért, és röptében elkapják, és még ráadásul nagyon aranyosak is. a pisztácia meg olyan, hogy elkezdi enni az ember, aztán amíg el nem fogy, nem akarja abbahagyni. (hazajöttem, pünkösd van, a vonat meg a házunk között pont útba esett a pünkösdi sátor, a húgom meg éppen ott sétafikált a barátnőivel, mondta is, hogy szia zsófi, olyan régen láttalak, úgy örülök, hogy hazajöttél, nagyon szeretlek, veszel nekem vattacukrot? a végét könnyű kitalálni.)
úgy döntöttünk, a fogyasztásmérő meg én, hogy új hűtőre van szükségem (valamivel több mint hatszor annyit eszik, mint kellene neki), ennek igazán örülök, úgyis utálom ezt a hűtőt (jól kitakarítottuk persze, de akkor is), és legalább látványosan visszajön majd az ára. viszont tanácsot szeretnék kérni a tapasztaltabb háztartásigép-vásárlóktól, hogy hol meg milyet érdemes venni. (tudom, hogy törvényileg mindenképp muszáj ingyen elvinniük a régit, de ráguglizva látom, hogy ez nincs mindig így.)

egyébként ma evezni voltunk apáékkal, majdnem feleveztünk Szentendréig (Budakalásztól), de amikor megláttuk a várost, inkább visszafordultunk. jólesett a mozgás. (végülis mindig jólesik, úgyhogy csinálhatnám gyakrabban.) meg láttunk egy csomó szép madarat, amiknek nem tudjuk a nevét. amatőr városi kocakenusok vagyunk, ez a helyzet.

2011. június 10.

a lakásunkban az Osiris Helyesírás a legvastagabb könyv, arra szoktam ráállni, ha le akarom szedni a melegszedvicssütőt a konyhaszekrény tetejéről. (mert az amúgy is mindig kéznél van.) a lakótársam Shakespeare-összese is ugyanolyan vastag, de arra nem állnék rá, mert nagyon szép. a kindli sajnos soha nem tudja pótolni az igazi könyveket, arra ugyanis soha nem állnék rá.

2011. június 9.

most kicsit nem történik semmi, és ez így jó. barátkozunk, a magány meg én, most újra kell tanulni bizonyos dolgokat.
arra gondoltam eddig, hogy nem baj, hogy nem olvastam újra mindent a vizsgára, ha nem is emlékszem részletesen az Iszonyra meg az Aranysárkányra, azért csak lesz, ami eligazít. csak persze arra nem gondoltam, hogy Krúdy meg annyira nem tananyag, hogy az irodalomkönyvben (Pethőnében néztem) is csak Márai kapcsán van megemlítve. most lehet választani, hogy alszok, vagy újraolvasom ma éjjel A vörös postakocsit. (ezt igazából szerintem máris eldöntöttem sajnos.)

2011. június 8.

ma az internet is nagyon unalmas, a halak is unalmasak, akikkel együtt lakom, a könyvek is unalmasak, amikből tanulnom kell, és én is nagyon unalmas vagyok. és még a youtube sem működik valamiért. köszönöm, hogy ezt megoszthattam veletek. (már csak négy vizsga és egy beadandó, mindjárt vége.)

amúgy ma az ábécében a pénztároson kívül nem beszéltem senkivel. a Jankamaci szerint meg fogok őrülni.
formákon múlik.

2011. június 7.

ideje visszaállni a hétköznapokba. lemostam a körmömről a vörös festéket, reggel vizsga, és újra jár a fogas. muszáj, hogy minden rendben legyen, a halak már alszanak.

2011. június 6.

gyakran érzem úgy, hogy a problémáim nagy részét megoldaná, ha kevésbé utálnám magam, de ettől az érzéstől igazán nem lesz jobb semmi.
nyomasztó nyomasztó nyomasztó nyomasztó. amikor esett, egy kicsit olyan volt itt lenni, mint egy oázisban. általában inkább sivatag, ahogy előttünk botladozik az égő Almásy gróf, a padlizsánszínűvé égett ember. puszta ország, dombon felejtett korsó, nem is tudom.
megrendült a fogasban való bizodalmam, amikor egy megállót kellett tolnom felfelé a biciklit a síneken. most már semmi jóra nem számíthatunk.
néha meg kell hozni borzasztóan nehéz döntéseket is. úgyhogy vettem egy cipőt.

2011. június 3.

a bodzaszörp az én Madeleine-sütim. igazi süti is lesz mindjárt, az első, amit itt sütöttem (igazából hosszú ideje az első sütim, a koliban csak mikrósat csináltam néha), cseresznyés (a nagymamám hozta a telekről!). hogy mondjak rosszat is a kindliről: nem merem a kádban olvasni, kakaóivás közben olvasni, csepergő esőben olvasni, zuhogó esőben az ernyő alatt állva olvasni (találkozó tegnap: X: hol vagy? Zs: egy nagy, fekete, tappancsos esernyő alatt! X: de pontosan hol?) stb. néha az almacsiga szeretnék lenni az akváriumból, mennem kell, odaég.
az én nagymamám a legvagányabb a világon.

2011. június 2.

kindle (hosszú)

a kindliről.
az a helyzet, hogy most nagyon álmos vagyok, mert egész éjszaka a Cholnoky-testvérek írásait olvastam; ami egyrészt köszönhető a Cholnoky-testvéreknek, másrészt annak, hogy egy óra olvasás után nem keltem fel, hogy bekapcsolom a gépet, megnézem a leveleimet, mert ilyenkor eddig rendszerint ott ragadtam internetezni, hanem a beépített böngészőjével csekkoltam a gmailt (a mobilra optimalizált nézetet persze), megállapítottam, hogy nagyon macerás lenne levelekre válaszolni, a világ forog nélkülem is, és olvastam tovább.
a képernyő elég nagy (de nem átalakítható pdf-et jobb úgy olvasni, hogy oldalra döntjük), kicsit zavaró néha, hogy a monitort nem lehet megfogni, nagyon sokat kísérleteztem azzal, hogy megfelelően kitámasszam a kezemben (ugye nem érem át a hátát, pedig az lenne a legpraktikusabb), és lapozni is tudjak. so-so sikerült, de inkább nekitámasztom valaminek; ugyan könnyebb, mint egy átlagos könyv, de nem olyan jó fél kézzel tartani a csücskénél.
amikor besötétedett, akkor nagyon fura volt, hogy nem világít (amit az ember alapból elvárna egy képernyőtől, ugye), hanem nekem kell megvilágítani. (de éppen ezért jó az e-papír.) hülye (és nehezen hasznosítható) tapasztalat, de szerintem fehér fénynél jobb olvasni, mint sárgánál. a képernyő persze befénylik, ha rávilágítunk, de ha nem, nem.
ami különösen a legjobb (lenne) benne (ha meg tudnám fogni rendesen), hogy igazából egykezes, ha rendes könyvet olvasunk, akkor (ha nem akarjuk betörni a könyv gerincét, és miért akarnánk) ahhoz két kéz kell, hogy ne csukódjon össze (vagy kakaós bögre, tolltartó, másik könyv stb.), így viszont mindenhogy lehetett olvasni, nem tud rajta mi összecsukódni.

egyelőre ennyi, még akartam írni a könyvekről is, de egyelőre tökéletesen elfogadtam mindig a legigénytelenebb, calibre-vel automatikusan konvertált megoldást, és nem piszkálgattam bele, mint a profik az ekönyvolvasó-blogon, majd ha foglalkozom vele, akkor írok arról is.

2011. június 1.

ma megérkezett a kindlim (+ kék tok, emiatt kicsit szomorú vagyok, a kép alapján sokkal világosabbnak tűnt, de így is gyönyörű), hónapok óta gyűjtöttem rá, és vártam, hogy mikor jelenik meg a költségvetési excel-táblázatomban, hogy maradt: 40.000 forint, úgyhogy most egyrészt csodálatosan boldog vagyok, mindjárt rá is töltöm a Cholnoky Lászlót, aztán szevasztavasznyár, megyek is az erdőbe olvasni, ki fog itt vacakolni a Masnival. másrészt viszont borzasztóan szégyellem magam, mert annyira erősen akartam ezt az ebook-olvasót, amennyire erősen nem szabad tárgyakat akarni. például amikor már tudtam, hogy ma fog jönni vele a futár, akkor leszaladtam ellenőrizni, hogy működik-e a kapucsengőnk, meg minden, olyan izgatott voltam, mint egy randi előtt, éppen hogy csak nem sminkeltem. viszont most, hogy itt van, azért szerencsére tudatosodott bennem, hogy ez csak egy tárgy, egy gép, egy kütyü, úgyhogy még neve sincs, meg semmi. az első benyomások alapján ez egy szép és praktikus kis izé.
tegnap este színházban voltunk, megnéztük a Mundruczót, kifele piros emeletes busszal mentünk, meg hazafelé is, az nagyon jó volt, a darab viszont nem tetszett, és nem azért, mert annyira erőszakos volt, hanem mert végig úgy éreztem, hogy jó-jó, de ezt már megcsinálták mások jobban.*


*update: azóta elolvastam egy csomó interjút a rendezővel, amelyek szerint ez a darab csak arról szól, hogy a prostitúció milyen rossz. erre tökéletesen alkalmas volt, csak én naivan azt hittem, hogy a sztrugackiji cím miatt ilyen szabad akaratos meg felelősséges kérdéseket fog feszegetni, pláne hogy mintha lett volna ilyen jellegű próbálkozás is a darabban, de az pont nem jött át eléggé. ja, a zenéje jó volt.