ma elmentem cipőt venni, de a télicipő-vásárlás mindig felébreszti bennem borzalmas gimnazista éveim nyomasztó emlékét (amikor pl. megdobáltak hógolyóval, mert nekem volt a legcsúnyább kabátom az egész iskolában, a csúnya férfibakancsomról nem is beszélve), és azóta hiába érzem úgy, hogy nem én vagyok a legrosszabbul öltözött lány az egyetemen (aki szerint mégis, ne itt cáfoljon meg, köszi), ha téli cipőt kell vásárolnom, mégis újra görcsbe rándul a gyomrom, hogy jóég, mi lesz itt, ez nekem nem megy, akármilyen cipőt vagy csizmát veszek, mindenképp nevetségessé válok. telente úgy érzem, nem tudok úgy felöltözni, hogy ne váljak nevetségessé. pedig az egyetemen ki sem tudnak közösíteni, mert nincs is közösség. (meg kinevetni sem szoktak, meg semmi. az emberek csak simán rendesek egymással, még akkor is, ha utálják egymást. ha a gimim is olyan lett volna, mint az egyetem, biztos sokkal kevesebb komplexusom lenne.)
de az is lehet, hogy csak kicsit elfáradtam, talán nem kellett volna szombaton este fél kilencig a könyvtárban ülni.
de az is lehet, hogy csak kicsit elfáradtam, talán nem kellett volna szombaton este fél kilencig a könyvtárban ülni.