2011. december 31.

nem szoktam évértékelőt írni, úgyhogy most se. milyen évértékelőt írnék, amikor még van 31 teljesítendő kreditem* stb. az iskolásoknak az év szeptembertől júniusig tart. ha megpróbálok nem tanévben gondolkodni, akkor azt kell megállapítanom, hogy idén nagyon sok hibát vétettem, nagyon sokat dolgoztam, nagyon szétesett a magánéletem (család stb.), összességében mégis úgy érzem, hogy hasznos év volt. ennyi tapasztalatot. az akaraterőmet már megacéloztam, kb. olyan, mint egy tank (kivéve, ha a felkelésről vagy a túrórudiról van szó), már csak a szívemet kell megacélozni, és akkor én leszek a terminátor. (ez nem cél, hanem riasztó lehetőség.)

*jelenleg a vizsgáim a legkisebb bajom, de ez az egyetlen, amiről írhatok. úgyhogy azért írok olyan keveset, mert amiről írhatok, nem érdekel, ami meg foglalkoztat (munka, család stb.), az tabu. most amúgy az Angyali üdvözletet kellene néznem blogolás helyett, de annyira nyomasztó, hogy reggel óta nézem, és nem haladok vele. (pedig még tetszik is, ha lehet erre a filmre ezt az igét használni.) egyetemistaproblémák.

a szokásos számmal kívánnék boldog új évet minden kedves olvasómnak. a Kispál mondjuk azóta megszűnt, de a világ talán működik jövőre is.
[Flash 9 is required to listen to audio.]

2011. december 30.

a cica jellemzően a párnámon szokott elaludni, és ha én is lefekszem, komolyan meg kell küzdenünk azért, melyikünké legyen (egyelőre én szoktam nyerni), de ma a Szerzők és szerkesztőkön aludt el, úgyhogy nem tudom ellenőrizni, jól hivatkoztam-e meg nem jelent tanulmányra. nem hiszem, hogy szolidarít, inkább csak zavarja a fény, és így akar rávenni az alvásra. a dög.
(alfejezetek Zsófi és a macska izgalmas életéből.)

2011. december 29.

ma átsétáltam a nagynénémhez ebédelni, Laura út, Béla király útja, Cinege utca, tehát Kútvölgy, és a tizenkettedik kerületre gondoltam, meg hogy mit jelent itt élni, ennyire kívül, meg hogy hogy lehetséges egy tízpercnyi séta alatt ennyi hajléktalankunyhót, romos bérházat, elhagyatott szállót, "víkendházat" és politikusvillát látni. hogy férhet meg ilyen békésen itt minden. (mert békés.)
amúgy küzdünk az elkanászodott macskával és a hideggel. radiátoron száradó takarók.
(az is furcsa, hogy most táskát kell vennem, és az elvárásaim nyilván irreálisak ilyen téren, úgyhogy az elmúlt hetekben elég sok órát töltöttem táskaboltokban, és minden táskaboltban, a kínaitól kezdve a bőrtáska-boltokig teljesen ugyanolyan táskákat árulnak. úgyhogy amíg eleinte be sem mentem úgy mentem be, hogy fujj, nem ilyet, most már igazodott az ízlésem az aktuális divathoz, és megpróbálok ezeken a kereteken belül mozogni. vagy nem. mindenesetre ijesztő.)

2011. december 27.

aztán elvittem a traktorom laptopom doktorbácsihoz, ahol egy ideig játszottak vele, meg csodálkoztak rajta, hogy hogy lehet ilyen nagyon hangos, aztán azt mondták, hogy sajnos ők MSI-t nem tudnak cserélni, és senki sem tud, csak az Albacomp szerviz. úgyhogy peregnek a dollárjelek a szemem előtt. az Albacomp persze nincs nyitva a két ünnep között, úgyhogy vizsgaidőszakban kell megválnom akár napokra is a gépemtől. már a gondolattól is rosszul érzem magam. (és annyira bánatos voltam, amiért feleslegesen utaztam egy órát a kedvenc szervizemig és egyet vissza, hogy kipróbáltam a burgerben a vegawhoppert. eléggé borzalmas volt, nem tudtam megenni, nem ajánlom senkinek. akkor már inkább a mekis sajtburger hús nélkül.)
tegnap nagyis-apás karácsony volt, úgyhogy bár jó volt otthon, vissza kellett jönni Budapestre. a nagyis karácsony egyik legkínosabb része az volt, amikor a húgaim, akiknek megígértem, hogy nálam aludhatnak, a vacsora elején bejelentették, hogy nem esznek semmit, mert majd nálam kapnak finom zacskóslevest. és tényleg nem ettek. a karácsony másik legkínosabb részét meg nem mesélem el. a vacsora amúgy szuper volt, mert itt voltak a kanadai vegetáriánus rokonaink, úgyhogy már nem egyedül különcködtem, hanem csinált a nagyi nekünk rakott karfiolt.
aztán nálam aludtak a húgaim, amiből nem sokat érzékeltem, mert előző éjszaka nem aludtam, a nagyinál meg kávé nem volt, pezsgő viszont igen, a pezsgőtől meg amúgy is elalszom, így meg főleg, úgyhogy a kötelező cluedo-catan-abalone végigjátszása után beraktam szépen a neveletlen hercegnőt, és megmondtam nekik, hogy keltsenek fel, ha vége van. (mondjuk akkor persze már este volt.) egyébként arra jöttünk haza, hogy a három napra egyedül hagyott* macska minden ágyat összekakilt, úgyhogy különösen vicces volt megoldani a "ki hol alszik, mivel takarózik" kérdését csupa frissen mosott, csöpögő pokróc meg takaró között. még pizzát is rendeltünk (miután megettek minden kaját, amit tegnap vettem, beleértve az én reggelimet is, hogy tud két kislány ennyit enni?), úgyhogy azt hiszem, belekerültem a "menő nagy testvér, aki csupa finom és egészségtelen dolgot eszik, és hagyja, hogy egész nap filmeket nézzünk a laptopján" kategóriájába. jaj nekem.

*a lakótársam feljött hozzá naponta kétszer, tehát igazából nem volt egyedül hagyva, csak úgy látszik, nem engedi, hogy kimaradjunk éjszakára.

2011. december 24.



olyat akartam, ami nem volt még. boldog karácsonyt minden hűséges és véletlenül idetévedő olvasómnak! karácsonyi ajándékul visszakapcsolom a kommentelést.

2011. december 23.

hazajöttem. itt is van egy cica, sokkal whiskasabb, mint a miénk, de sokkal harapósabb is. (és ugyanolyan hülye neve van.) szeretnék írni, de ha dolgozom, és leírom, hogy szerintem, és az igazából a szerző szerint, akkor egy kicsit át szoktam lényegülni a szerzővé, és ez bizonytalanná tesz. kellene valami külön önsegítő kör olvasószerkesztőknek, ahol meggyőzik egymást meg magukat, hogy egyébként léteznek.

(csak vicceltem, amúgy tudom, hogy létezek, és ez jó, és itthon is jó. boldog karácsonyt minden egyéb létezőnek!)

2011. december 21.

nem tudom eldönteni, hogy az, hogy 12-14 óra lett az alvásigényem, az még az elmúlt hét utóhatása (tehát hogy kimerült vagyok, mint a nemduracell nyuszi), vagy már a téli depresszió. (nyilván sosincs téli depresszióm, hogyan is lehetne, annyira örülök a hónak, hogy egy szál papucsban vittem le a szemetet, nyilván hanyatt vágódtam a metlakin, ez még annyiszor fog előfordulni velem idén, hogy animgifet lehetne belőle csinálni.) amúgy az elmúlt három napban találkoztam egy csomó PT-s mókussal meg tanárral, általában csak véletlenül, de mindenképp elég jó volt, várom, hogy újra nyár legyen végre. a PT függőséget okoz, ez van. (ma egyébként borzasztóan hülyeségeket beszéltem, ez van.)

2011. december 20.

annyira jó, hogy végeztem decemberre a vizsgáimmal, és annyira jó, hogy már a tárgyaim harmada megvan, és annyira jó, hogy 12 órát aludtam. próbálok még keresni más jó dolgokat is, van még kb. a macska, a hóesés, meg a valószínűleg jól eltalált ajándékok. pontosan tudom, hogy más dolgok a fontosak, de nem tudom, hogy jutok el hozzájuk.

2011. december 19.

van az, hogy az első hóban meg kell mosakodni, hogy szép legyél még egy évig. úgyhogy azt hiszem, hogy nekem az orrom még egy évig nagyon szép lesz, viszont mintha ez a hó évre hidegebb lenne.
ma találkoztam egy kanadai rokonommal, akivel még sose. most már karácsony lesz, most már mindennek ellenére minden rendben lesz. minden egész eltörött, kivéve az indexem. nem is kérek semmit karácsonyra, csak ezt. meg ezt.

2011. december 18.

csak úgy gondoltam, hogy elmondom, hogy éppen leesik az ELSŐ IGAZI HÓ! (amúgy életem egyik legdurvább hetén leszek túl hétfőn. kábé ötödikén kezdődött, múlt csütörtökön volt a mélypont, azóta csak fölfelé ível, és egyértelműen ma este volt a legeslegjobb. ha ez kérdés volna: igen, megéri.)

2011. december 16.

amúgy itt lakunk a város tetején, és a szoba is keleti fekvésű, úgyhogy korán keltem, itt az arany.

2011. december 15.

az a baj ezzel a vizsgaidőszakkal, hogy a Maslow-piramisnak mindennap csak az 5. szintjéig jutok fel. (bár tegnap vettem egy fülhallgatót, és most már szerintem a 6., az esztétikai élmény is meglesz.) bár így belegondolva lehet, hogy a blog az tulajdonképpen a 7. szintnek számít.
a macska egyébként annyiban változtatta meg az életünket, hogy ha reggel, öltözködés közben leverjük a lámpaburát (rizsporos, tehát ez kb. minden 2. nap megtörténik), akkor nem lehet csak úgy otthagyni rohanás közben, hogy á, majd ha hazajövök, visszarakom, mert nem akarjuk kipróbálni, mennyire örülne a cica egy ennyire szuper, nagy labdának.

2011. december 14.

itt valami nem stimmel. biztos vagyok benne, hogy megérdemlem az időnyerőt, szükségem van az időnyerőre, és abban is biztos vagyok, hogy az időnyerő létezik, de akkor miért nem nyújtja már át HL Dumbledore? (tegnap este megpróbáltam az alvásdeprimációról részletes adatokat gyűjteni, hogy kiderítsem, hány óránál tartok, de nem sikerült. mondjuk, ha tudnám, hogy hány óra alvásra lenne szükségem, akkor kiszámolhatnám.)

2011. december 13.

ez a nap elég szuper, pl. kaptam három ötöst, ami nem annyira számít, de azért jó látni, ahogy fogynak el az üres helyek az indexből (10/64). meg rájöttünk, hogy a macskánk nem valami tökéletes lény, mondjuk ufó, hanem szörnyen rossz, és az akváriumból iszik. (hiába imádjuk, ez olyan dolog, amit egyszerűen nem lehet neki megengedni. amúgy le van fedve az akvárium, csak bedugja a nyelvét egy kis résen, és lefetyel. igen, kap külön vizet, de az nem kell neki. biztos ki akarja lefetyelni a guppikat.)
meg igazából ma jöttünk rá, hogy milyen csodálatos ez a világ, csak megkívánjuk az aranygaluskát este negyed tizenegykor, és háromnegyed óra múlva már be is csöngetnek vele. ez elég hedonisztikusnak tűnik, még számomra is, és még annak tükrében is, hogy valahogy motiválnom kellett magam arra, hogy ezt az éjszakát is tanulással töltsem.
lehet, hogy nem is vámpír vagyok, hanem Kékszakállú. napszemüveg nélkül utcára se. (és ennek a kis vakarcsnak is akkor van játékideje, amikor mi alszunk, mindig szerettem volna arra ébredni, hogy valaki kedvesen, csak játékból arcon karmol, levadássza a hajam, végigharapja a lábujjaim takarón keresztül stb.)

2011. december 11.

a napom igazából nem volt rossz, csak amikor hazaértem, akkor jöttem rá, hogy nem nagyon tudok másról beszélni, mint hogy milyen vicces dolgok történtek velem az OSZK-liftben meg a várliftben, meg hogy ott milyen pocsék a kávé, meg hogy ötkor bezárt a büfé, és utána éheztem még kilencig, meg hogy mennyire nyomasztó, ahogy szombat este fél kilenckor bemondják, hogy "A könyvtár bezár. Fejezzék be a munkát, és menjenek haza." a hülye nyelvtöri meg még mindig nincs egészen kész.

2011. december 9.

ja, megfordult a fejemben, hogy esetleg azt gondoljátok, hogy a cicát csak kitaláltam, hogy végre én is részese lehessek annak a cselekménynek, amit úgy hívnak, hogy csevegés, és amiben kifejezetten rossz vagyok, úgyhogy lefényképeztem Zsenit, és meg is mutatom.

ma megírtuk a nyelvtöri ZH-t, utána elmentünk Maccsal ebédelni, utána felszálltam a metróra, és aludtam, a villamosra, és aludtam, és a fogasra is, ahol aludtam, de voltam annyira éber, hogy nem felejtettem el leszállni, mint tegnap, viszont otthagytam a táskámat, és az erdőből szaladtam vissza. még szerencsére bent állt. aztán hazajöttem, ruhástul-cicástul bedőltem az ágyba, és aludtam, aztán hazajött a lakótársam meg az öccse, akkor legalább 5 percig ébren voltam, és átköltöztem a kanapéra, hogy megnézzük a Narniát, aminek az első öt perce után elaludtam. most felébredtem, és pillanatokon belül újra elalszom tele vagyok életerővel. nem nagyon tudom elképzelni, hogy valami mást is csináljak, mint az alvás.
szuper, hogy van egy cicánk, mert ha nem akarok magamról beszélni, akkor beszélhetek róla. úgyhogy a legmeghatározóbb dolog, ami tegnap történt velem, az az volt, hogy Genette végre felfedezte magának az alomtálat, és megtanulta használni. többé nem kell kivinnünk sétálni az erdőbe. szuper cica, szuper nap.

2011. december 8.

csak azért nem lesz komoly baj abból, hogy kb. 10 percenként elalszom a TESZ-re vagy a Középkori leveleinkre borulva, mert allergiás vagyok a régi könyvekre, úgyhogy nem annyira tudok rajtuk aludni. mivel ez a kettő (ha unalmas dologgal kell foglalkoznom, elalszom, és ha régi könyvekkel kell foglalkoznom, tüsszögni kezdek, viszket a szemem stb.) gyakorlatilag kiüti egymást, teljesen használhatatlan vagyok, csak ülök szépen a FéSZEK-ben és bámulom a monitort.
az sem dob fel, hogy tudom, hogy az első magyar összetett szó a birſagnop volt, azaz az ítéletnap.
amikor az egyetemre jöttünk, az évfolyamból még többen gondolták, hogy szívesen maradnának az egyetemen. PhD, tanársegédség, és ami még jön: egyetemi tanárnak lenni menő. ha most kerül szóba, mindenki kínosan mosolyog: az egyetemi tanárokat még csak ki sem fizetik. ("amíg a gyerekek szeretnek, addig maradok ingyen is, szeretem ezt csinálni.")
utálom a nyelvtörténetet. minden kis porcikám utálja. a cicánk is utálja. a halaink is utálják. a növényeink is utálják. a cinkék is utálják a teraszon. szerintem a lakótársam is utálja. tulajdonképpen a tanárainkon kívül nem ismerek senkit, aki ne utálná.

most viszont megfogom az utálatot, repülőt hajtogatok belőle és eldobom, mert amíg ennyire utálom, nem haladok vele.

hmmm, szeretem a nyelvtörténetet. a cicánk is szereti stb.

2011. december 6.

ma négy órára egyedül kellett hagynunk a cicát, és gyakorlatilag rettegve rohantunk haza, hogy mit tett tönkre. semmit. pontosan ugyanabban a pózban aludt az ágyamon, mint négy órával korábban. mivel egész nap aludt, meg nem is nagyon evett, természetesen borzasztóan megijedtünk, hogy a cicának valami szörnyű betegsége van, vagy depressziós, amiért hazahoztuk, és nem rohangászhat az erdőben, vagy nem szereti a tasakos viszkaszt, vagy tele van gyilkos parazitákkal, amiket nem vettünk észre, viszont velünk alszik, úgyhogy ki kellene deríteni, hogy egészséges-e, tehát beraktuk egy táskába, és pánikszerűen irány a legközelebbi állatorvos.
az állatorvos megállapította, hogy a cicánk makkegészséges, és egy átlagos kismacskának bizony ennyi az alvásideje. ha hozzávesszük, hogy a cica nagyon okos, nagyon jólnevelt, nagyon cuki, szobatiszta és nagyon szép, akkor az a végkövetkeztetés, hogy valakinek eléggé hiányozhat. (kiplakátoltuk, persze, de azért nagyon bánnám, ha valaki telefonálna, hogy az övé.)

2011. december 5.

az csodálatos érzés, amikor már közel az összes csoporttársadnak átküldted a féléves jegyzeteid, majd a ZH előtti éjszaka te is megnyitod a dokumentumot, hogy ismerkedj vele egy kicsit, és azzal kell szembesülnöd, hogy bizonyos órákon egyszerűen németül jegyzeteltél. vagy ha nem is végig, de a lábjegyzetek németül vannak. utólag fogalmam sincs, hogy történhetett, kicsit olyan, mint amikor elsőben a fonetikavizsga környékén mindig IPA-ban jegyzeteltem, meg IPA-ban írtam naplót is.
amúgy most van egy igazi cica a lakásunkban. igazi igazi.
a dühöt miért világgá. az előző bejegyzésből maradjon csak az, hogy 64/2, a többi meg minden bizonnyal megoldódik majd.
első ötös az ETR-ben, már csak 62 teljesítendő kreditem van. ez sajnos most nem sokat javít a kedvemen. ma már kétszer bezártam magam a fürdőszobába, és mindkétszer direkt. sokkal jobban szeretem, ha az iskola miatt vagyok ideges, mint ha nem, arról legalább lehet beszélni. most azt mantrázom, hogy nem számít és egész éjszaka szívek szállodáját nézek, hátha attól jobb lesz.

2011. december 4.

nem akarok ennyire hinni a szavak erejében. textista vagyok.
készülök a félév (eddigi) legdurvább hetére. tegnap 8 óra OSZK (amúgy elég izgalmas volt, kipróbáltam a mikrofilmnézegetőt is), utána koncert, valahogy túl kell élni. ideszoktak a cinkék. ma reggel rájöttem, hogy attól csupa véraláfutás a vádlim, ahogy mindig berúgom a papucsot az ágy alá, és megpróbálom előkotorni. ebből lehetne levonni következtetéseket az egész életemre nézve (nézvést? ezt mondjuk még?), de inkább nem teszem.

2011. december 3.

olyan az oszk, mint egy ugrálóvár. (a laptopomnak meg olyan hangja van, mint egy traktornak, egy határozott ütéssel szoktam elhallgattatni.) unatkozhatnék is, de most az álom mája a fátyol.
szép ez, de már szeretném végre látni a dolgokat.

2011. december 2.


"a vizsgaidőszak? hát, két szakom van, azért van, hogy megterhelő legyen."
remélem, hogy ez nem freudi, hanem nyelvbotlás, ugyanis nagyon csúnya következményei lennének, ha esetleg meggyőzném magam, hogy ez így van.

2011. december 1.

homo incertus. néha megijedek: évek óta pontosan tudom, hogy mit akarok csinálni az életemben, mégsem arrafelé haladok. illetve igen, de lassan, kitérőkkel. úri luxusnak tűnik időnként - most is - ez a szociológia: "csak azért tanulom, mert érdekel" dolognak, olyan "úgysem tudok ezzel elhelyezkedni, nem igazán lehet, de hátha jól jön" dolognak. félek, hogy szétdarabolom magam, nem tudok eléggé egy dologra koncentrálni. ha elkap az anómia (Durkheim!), a libriben szoktam kikötni, és összeállítom azoknak a kiadóknak a toplistáját, amelyeknél majd dolgozni szeretnék, ettől újra céltudatossá szoktam válni. most ez sem nyugtatott meg egészen, tehát vettem egy cipőt. (ijesztő ez a statisztika, ahogy egyre többet tanulunk belőle, egyre bonyolultabb kiértékelni egy eredménytáblázatot, és egyre valószínűtlenebb, hogy olyan eredményt kapok, ami nekem tetszik. [ez mondjuk nem tragikus, inkább örülök neki, hogy már akaratomon kívül se csalok a statisztika készítésekor, mert ismerek minden próbát. ollé.] mindenesetre most elvégzem a függetlenségvizsgálatot, ilyet még nem csináltam, drukkoljon mindenki, hogy rájöjjek, honnan tudom meg a kritikus khí értékét.)