ma megírtuk a nyelvtöri ZH-t, utána elmentünk Maccsal ebédelni, utána felszálltam a metróra, és aludtam, a villamosra, és aludtam, és a fogasra is, ahol aludtam, de voltam annyira éber, hogy nem felejtettem el leszállni, mint tegnap, viszont otthagytam a táskámat, és az erdőből szaladtam vissza. még szerencsére bent állt. aztán hazajöttem, ruhástul-cicástul bedőltem az ágyba, és aludtam, aztán hazajött a lakótársam meg az öccse, akkor legalább 5 percig ébren voltam, és átköltöztem a kanapéra, hogy megnézzük a Narniát, aminek az első öt perce után elaludtam. most felébredtem, és pillanatokon belül újra elalszom tele vagyok életerővel. nem nagyon tudom elképzelni, hogy valami mást is csináljak, mint az alvás.