Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április, 2011
ez olyan örömünnep egy élhetőbb városért, semmivel sem akar több lenni.
na jó, rendkívül feszült vagyok a konf miatt. hibát hibára, parát parára . egyre inkább ezt tenném meg a hónap számának .
amikor egykor leadtam a programfüzetet a nyomdának, úgy éreztem, mintha kipukkadt volna a fejemben egy lufi, elmúlt a feszültség, most már lehet akármilyen hibás (és sajnos nagyon hibás lett, kapkodva raktuk össze), egészen mindegy, így fogják kinyomtatni. azóta pedig csak lebegek, alszom, készülök az egy hétvége alatt akarok mindent pótolni  menetre. most meg sütök bundáskenyeret. (amikor a boltban állok sorba, mindig szeretném kitalálni, hogy az előttem lévőnek hány gyereke van, milyen háza, és eszik-e húst. néha kíváncsi vagyok, rólam mit mond a bevásárlókosaram.)
tegnap kaptunk ajándékba a szomszéd nénitől egy Hajdú Midimat 85 típusú mosógépet. amióta beköltözött a fürdőszobánkba, tisztelettel teljes idegenkedéssel figyeljük (az ajtóból, mert mi már nem nagyon férünk be mellé),  ha azt mondom, akkora, mint egy jegesmedve, akkor nem igazán túlzok. állítólag ugrál is, még nem mertük kipróbálni, mert félek, hogy feltöri a csempét a padlón ha esetleg mégsem működik, akkor megint kell hívni fiúkat, hogy elvigyék. (otthon volt egy csomó régi hajdú gépünk, más-más színű, de nagyjából azonos típusú, és azok valahogy kicsik voltak, barátságosak, kiszámíthatóak, és nem volt rájuk írva, hogy tarka mosás . nem is gondoltam, hogy lehet egy hajdú gép ekkora. ) mindenesetre köszönjük szépen, iszonyúan untam már kézzel mosni. minden alkalommal, amikor megpróbáltam kidörzsölni az olajfoltokat a farmeromból, eszembe jutott, amikor törifakton azt mondta a tanár úr, hogy de igenis van fejlődés a történelemben, például feltalálták a mosógépet, én pedig azt mondtam
azért jó ez, jó ez, de ahogy gurultam le a mártonhegyi út tetejéről az aljáig (a frissen lemosott biciklimmel), egy olyan meredek úton, aminek igazából a létezését sem tudtam elképzelni, meg azt, hogy hogyan nem borulnak fel az arra járó autók (az a kevés), szüntelenül mondogattam magamban az új, sokkal jobban védő bukósisak, fékvizsgálat, erős lámpák  mantrát . igazából majdnem csak lefelé kell jönni az egyetemre (csak a Hegyalja útnál kell felfele, de az sem vészes), úgyhogy szerintem leginkább a kezemben lesz izomlázam a fékezéstől. (hazafele meg fogas. papírkutya vagyok, na.) Budapest, szeretlek. (amíg el nem csap egy betonkeverő a BAH-csomópontnál. na jó, ott még mindig csak tolni merem a biciklit a járdán.)
(F)elhasznált irodalom. (Ma láttam egy mókust a hegyen! Majdnem elütöttem bringával.)
ma döntenem kellett, hogy befejezem-e a regényt, amit olvasok, a könyvtárból hazafelé (metró - villamos - fogas), vagy beugrom a koliba a bringámért. biztos vagyok abban, hogy jól döntöttem, bár igazából nem nagyon van hova rakni.
nem mondanék igazat, ha azt mondanám, nem hiányzik néha iszonyúan a koli (a Collegium), de hát én akartam kiköltözni. kicsit még emlékszem arra, amikor tavaly félévkor órákon át bőgtem, attól rettegve, hogy kicsapnak, és hogy akkor mi lesz velem, most meg gyakorlatilag menekültem, mert elég volt. egyszerűen így vagy úgy, de semlegesnek nem lehet maradni. borzasztóan kényelmes bejárósnak lenni, sokkal kényelmesebb, mint bentlakónak, az ember kimarad a harcokból, intrikákból, konfliktusokból, kicsit csökken a versenyistálló-szellem, nincsen az, hogy ha x bírja hajnali négyig, akkor én is (és nincs többé tumultus a zuhanyzóban meg a mosógép előtt, bár mondjuk mosógépünk még mindig nincs) , de ott van a collegista vagyok- tudat. (meg a collegiumi órák persze, leginkább az angol meg a német. meg a szakszemek.) a szobatársaim is hiányoznak amúgy. de elmondani sem lehet, mennyivel nyugodtabb, kipihentebb, békésebb vagyok itt. mintha kihúztak volna valamit a bordáim közül. (azt hiszem, ezt a
az én tesóim a legcukibbak a világon. ez természetesen csak azokra a tesóimra érvényes, akik szeretnék, hogy érvényes legyen rájuk, aki ezt esetleg cikinek érezné, arra nyilván nem. (tehát kb. a Besire, aki még csak két éves, de máris azt mondja az értem  helyett, hogy vágom.  végtelenül édes volt. majd ha elég nagy lesz, hogy ezt elolvashassa, kitörlöm. vagy nem.) ezt a sonkaevős ünnepet viszont nem annyira bírom. meg azt sem, ha fúj a szél éjszaka. azt hiszem, a mitől félek nagyon  listámon ez nagyon elöl lenne. (utálom a szemináriumi dolgozatokat.)
és ma csináltam egy csomó olyan dolgot is, amit eddig még soha: pirítottam kenyeret a főzőlapon (az első elégett, a második remek lett, de azt még mindig nem értem, mi kell a pirítóshoz, mert amikor a sütőben próbálkoztam, akkor csak meleg kenyereim  lettek, nem pirítósok), és releváns szakirodalmat olvastam németül. most szeretek ilyen nagyon felnőttnek lenni, és amíg anyu küld fel időnként valakivel krumplis tésztát, nem is lehet semmi baj. el is döntöttem, hogy krumplis tésztát soha nem tanulok meg főzni, egyszerűen az otthoni a legfinomabb, slussz-passz.
ma véletlenül vettem egy harisnyát, ami nagyon tetszett, amíg nem volt a lábamon, azóta viszont úgy érzem magam, mint egy marslakó. neonkékeszöld. egyébként a szekrényajtóink igazán gyönyörűek, ez egy igazi nyári nap, pont olyan, amikor az ember órákon át hasal a fűben a múzeumkertben, és regényt olvas  ül a könyvtárban.
tegnap este életem legrosszabb színházi előadásán voltam. Nemzeti, Úri muri . szívesen mondanám, hogy botrányosan rossz volt, de ez nem igaz: egyszerűen annyira semmilyen volt, hogy azt még botrányosnak sem lehet nevezni. senkinek sem ajánlom. csak azért nem léptem le a szünetben, mert kolis csapattal néztük, és utána be volt tervezve egy beszélgetés; az viszont jó volt, próbáltuk felfedezni a darabban az értékek legalább halovány szikráját. a csapatnál 10 pontos skálán 2,3-at sikerült elérnie, ezzel alulmúlta a múlt heti karinthys Aranysárkányt, ami 4,7-et kapott.
ma beszaladt egy óriási gyíkocska a teraszajtón, de aztán szerencsére ki is szaladt magától, gyíkocskát nem akarunk tartani. az állatokkal még az van, hogy rendkívül durcás vagyok az erdőre a ház előtt, mert már mióta itt lakunk, és még egy mókust sem láttam, pedig más már látott. bezzeg tegnap a margitszigeten meg rögtön, amint odaértem. amúgy mindjárt jön az asztalos a vadiúj szekrényajtóinkkal. (a bérlők ugyanis a beépített szekrény ajtajait, öhm, kidobták a teraszra, ahol szétrohadtak [ezen még mindig nem tudom túltenni magam, hogy mi bajuk volt az ajtókkal, a konyhaajtót is egészen eltüntették, annak még a nyomait sem találtuk meg, arról pedig, hogy a bejárati ajtó mennyire tönkre volt téve, jobb nem is beszélni], úgyhogy a maradékába pakoltunk be, ami nem annyira szép, mert szétkarmolta a fát a bérlők macskája. majd a mi cicánk, ha lesz, sosem fogja szétkarmolni a bútorokat meg a falat meg az ajtókat. haha.)
ma találkoztam az apukámmal és a tanítványaival, hű.
én vagyok a lány, aki hülye dolgoktól fél. (most nem sorolom, de a lista természetesen a költözéssel új elemekkel bővült. csodálatos.) amúgy ma voltunk kirándulni az erdőben (ami másfél percre van), valamelyikünk hazahozott egy nagy és szép követ, aminek sajnos túl nagy a vastartalma ahhoz, hogy az akváriumba tegyük. megállapítottuk, hogy tökéletes lenne arra, hogy kitámasszuk vele az ajtót, ha lenne ajtónk. igen, a lakás felszereltsége még nem tökéletes, de ez minket egyáltalán nem zavar.
huszonegyedik század gyermeke, mittudomén, de azért nekem még mindig egy kicsit abszurd az, hogy inkább emailben küldd el a bevásárlólistát, és akkor majd csekkolom a boltban. amúgy szerencsére kitört a szünet, ma ideköltöztettük a lakótársam akváriumát meg szobanövényét is (villamos, fogas), béke van és boldogság. macska még nincs, de a nevén már gondolkodunk. a szabadság huszonnyolc négyzetméter. (attól félek, hogy a túl jó levegőtől  fáj mostanában ennyit a fejem, de ez azért egyértelműen hülyeség.)
az a bajom azzal, amit csinálok (ELTE BTK), hogy félelmetesen öncélúnak érzem. és igazából minden nap eszembe jut, hogy ha jövőre felvesznek a TáTK-ra (miért ne vennének), és elkezdem (ha el nem szórom addig butaságokra a tandíjra gyűjtögetett pénzem, bár ugye miért lennék olyan hülye, hogy elszórjam), akkor ez megváltozik-e, és hát borzasztóan félek attól, hogy nem. de most inkább megyek olvasni az Ulyssest  amit könyvfeszten vettem.
ülök este a buszon, kanyarog le a hegyről, én meg próbálok olvasni, és látom, hogy egy fiú nagyon-nagyon bámul. mire végigfutott bennem a szokásos koszos az orrom, szétjött a hajam, bejövök neki,   mollyer és csak észlelni akar,  addigra a fiú oda is hajolt, és megkérdezte, hogy a Rejtő, ami a kezemben van, hányban jelent meg. ennek a fiúnak üzenem, hogy 1938 vagy 1939, de ez egy nem túl jól sikerült könyve a mesternek, szerintem nem muszáj elolvasnia.
ma beengedtem egy asztalost a lakásomba, aztán meg kellett győznöm, hogy nincs szükségem azokra a dolgokra, amiket ide akar építeni. (amúgy szükségem pont lenne, de azért lássuk be, az új konyhaszekrény éppen nem prioritás, azt majd csináltat ide az a tesóm, aki utánam fog itt lakni. vagy majd meglátjuk.) amúgy voltam a nagymamámnál (most már nincs kifogás, nagyon közel költöztem hozzá), megtudtam, miért Kék Golyó utca a Kék Golyó utca, és néha boldoggá tesz, néha pedig elszomorít, hogy mennyire meghatározza az életemet a XII. kerület. (vicces, milyen kiváló érzékkel barátkoztam össze az egyetemen is olyanokkal, akik hegyvidékiek, anélkül hogy tudtam volna. amikor pedig igazából olyan mindegy, hogy ki hol lakik.)
a lakótársam pacsirta, én meg bagoly vagyok, én éjfélkor kezdtem el készülni a mai kiselőadásunkra, ő valamikor hajnalban, aztán az egyetemre menet megpróbáltuk összerakni (laptopot elő a fogason), teljesen reménytelen volt (leginkább miattam, mert nem érdekelt, a lakótársamat viszont délután nem érdekelte, amikor én szerettem volna dolgozni vele). még jó, hogy nem fértünk bele az órába, kell keresnünk egy napszakot, amikor el tudjuk viselni egymást. (meg egy olyan napszakot is, amikor tudunk takarítani.)
városi galambok . (tegnap például nekem repült egy.)
jövök haza, jövök haza, lóbálom a kulcsomat, énekelek, töksötét van, a világ végén lakok, meg még azon is túl, jövök haza, szipogatom a jó levegőt, nem jár erre a kutya se, még a svábhegyi tüdőszanatóriumnál is feljebb lakok, jövök haza, lóbálom a kulcsomat, lóbálom a kulcsomat, jaj, a kulcsom elrepült, berepült a SŰRŰ, SÖTÉT és iszonyúan IJESZTŐ erdőbe. ami ugye Tiltott Rengeteg sötétedés után (sötétedés előtt viszont nagyon menő, 3 játszótér is van benne), úgyhogy az úton állva kellett visszapiszkálnom a kulcsomat a tiltott zónából. (a fázás fokozatai. április, április, csak esőszag és más semmi.)
amikor kiszakadt a zacskó, és az üveg lekvárom meg a pilótakekszem elkezdett gurulni lefelé a hegyről, egy kicsit elkeseredtem. de igazából annak, ha az ember egy iszonyú magas hegyen lakik, csak ez a hátránya. (meg hogy mindig .) az orosz varázsmesék és a Grimm-mesék annyira hasonlóak és annyira mások, izgalmas őket felváltva olvasni.
de még ha vennék is egy ekönyv-olvasót, hogy ne kelljen magammal cipelnem egész nap az Ulyssest, a Proustot, a Musilt stb. (van egy XX. századi regény órám a félévben, csupa 8-900 oldalas könyv, ollé), honnan a csudából szerzem be ezeket a könyveket magyarul? :( (B terv: gyorsan megtanulok annyira angolul, németül és franciául, hogy lazán menjenek a XX. századi nagyregények.)
amikor a kaputelefonba elég annyit mondani, hogy én vagyok,  az a szeretet. (ez persze csúsztatás, az ember nem megy úgy senkihez, hogy az nem tud róla előre.)
ma (tegnap) voltam egyetemen, a koliba is benéztem (angolórára, de aztán átcsábítottak egy pszichológiai előadásra), találkoztam az egyik volt szobatársammal, kicsit hiányoznak. (de azért az, hogy hirtelen lett magánszférám, semmivel sem összehasonlítható érzés.) aztán átmentünk a PIM-be költészet napi programra, de inkább maradnom kellett volna németórán vagy DB-ülésen, sajnos a rendezvény igazán borzalmas volt, másfél óra után feladtuk. aztán még elkészítettük a Lehetséges Ideiglenes Collegiumi Szobabeosztások Legjobbikát, most meg mindenféle lecke. sosem megyek aludni.
ez iszonyú giccsesen fog hangzani, ezért alig merem leírni. szóval az a helyzet, hogy hirtelen otthon kezdtem érezni magam ebben a lakásban. (még a szőnyeg egy picit furi.)
nem vagyok oda a microsoft különböző termékeiért, na de a win7-ben a képmetsző egy olyan alapprogram, ami jelentősen megkönnyíti az életem, és sok felesleges macerát takarít meg. csodálatos, ilyen programokkal öröm a tördelés. ( Zsófi, a különös matematikai jelek és az indesign című szappanoperánk 3241235412. részét látták.)
úgy érzem, mintha egész nap takarítottam volna. (talán mert valóban az történt.) az a jó abban, hogy nincs csap a konyhában (abban a helyiségben, amit jobb híján konyhának nevezünk), hogy mindig mindent azonnal el kell mosogatni, mert nem nagyon van hova tenni. viszont akárhogy is nézzük, ez a lakás gyönyörű lett. (mit csináljak két doboznyi ponyvával ? szabály, hogy könyvet nem dobunk ki, de ennyi Mág Bertalant  meg Szilvásy Lajost  biztos nem vesz be egy antikvárium sem. mondjuk a leghíresebb Szilvásyt el akartam olvasni, esti limonádé, de az nagyon össze van gyűrődve sajnos.)
hát, úgy néz ki, beköltöztünk, de nem tudom, érvényes-e számolnom a sarkokat. (nem csak gyerekkoromban aludtam itt, ami már eleve kiüti, hanem a felújítás ideje alatt is egyszer azt vettem észre, hogy a földre terítettem a kabátom, és szundi.) ennek örömére megpiszkáltuk a nejlonnal és rongyokkal letakart, cseppet sem bizalomgerjesztő, büdös kupacot a terasz sarkában. hát, azok ott mind könyvek. könyvek! a teraszon!) mondjuk én meg lehet, hogy elhagytam útközben egy könyvekkel meg papírokkal teli ládát, mert hogy ebben a lakásban nincs, az egészen biztos, és hogy a koliból kihoztuk, az is. mrrr, remélem, reggel valahogy mégis meglesz. a kilátás pedig éjszaka a legmenőbb, majd mutatok képet.
de azt nem tudjuk, hogy a könyveinket hova fogjuk pakolni. pedig az a legfontosabb. (sok sikert Esztergomnak .)
úgy érzem magam, mint A lélek hosszú, sötét teadélutánjá nak az elején a csaj. a nap alaphangulatát az adta meg, hogy reggel csörög az óra, lenyomom, felkelek. snitt. a padlón fekszem, fáj a térdem, és a szobatársam kérdezgeti, hogy jól vagyok-e. mondjuk azért előfordult már néhányszor, hogy én felkeltem, a lábam meg nem is akart, persze megijedtem. amúgy sem igazán vagyok most jóban a testemmel, előjött a gyenge vagyok, beteges és teljesen életképtelen  érzésem, amit már elég régen nem éreztem, ráadásul nyilvánvalóan nem is igaz, élnek úgy emberek, hogy a vérnyomásuk kb. annyira megbízható és stabil, mint a MÁV-járatok. majd elmúlik. aztán volt két órám az egyetemen, aztán elindultam hazafelé. aztán arra gondoltam, hogy ha még egyszer lejátssza velem valaki a - te hazajársz hétvégenként? - nem. - hol laksz? - esztergom mellett. - ó, pedig oda csak ötven perc az út! párbeszédet, azt felrakom a vonatra a nyugatinál, és arra kényszerítem, hogy egész nap ingázzon Bp. és Tát között. n
úgy néz ki, ma alszom utoljára a Collegiumban, holnap hazamegyek, előtte el kell pakolnom mindent, amennyire lehetséges. még utoljára kiragasztgattam egy csomó DB-s plakátot, úgy néz ki, ez mindenhogy az én feladatom maradt. (pedig az elnökkel járok. úgy érzem, az érdekérvényesítő képességem nemhogy nulla, hanem egyenesen negatív.)
a juhtúró élvonalban van a toplistás ételek listáján, viszont mintha alig lehetne kapni a kerületben. (másfél hete úgy érzem magam, mint a hűtőszekrényünk, nem tudom, hogy lehetne jobb. pedig egyébként minden a legnagyobb rendben.)
ma csodálatosan elrendeztem minden teendőm a rendelkezésemre álló időkeretben, hogy odaérjek A Szemináriumra, Amin Hetvenen Vagyunk (és amiről csak egyet szabad hiányozni). csak sajnos azt gondoltam, hogy az a kurzus egy órával később kezdődik, úgyhogy négykor kicsit csalódottan álltam meg a terem előtt, amikor odabent gondolom levetítették a műsort, amit készítettünk, és még nem is láttam. na mindegy, na mindegy. legalább volt időm hazajönni, és biciklivel mehetek vissza a következő órámra (de azt már megnéztem, mikor kezdődik.) amúgy vettem egy elég szép cipőt, mármint igazából visszavittem azt, amit múlt hónapban vettem, mert szétesett, és választhattam egy másikat helyette. azért remélem, ez kicsit tovább bírja, már nagyon frusztrál a cipővásárlás. (soha nem fogok tudni igazán olyan meséket mondani, mint a népmesék, mert nem hagyok semmilyen tettet indokolatlanul.)
mindkét zéhám, amit múlt kedden írtam, négyes fölé (!) lett, ez nagyon frusztráló, lehetett volna úgy is, hogy 5-3, elosztva a között a tárgy között, amelyik érdekel és szeretem, és a között, amelyikre ez nem igaz. amúgy ma is írtam egy zéhát, bent voltam két szemináriumon meg egy szuper előadáson , idegeneket kérdeztünk a Kálvinon kamerával a kezünkben az atomenergiáról (közepesen sikeres), aztán dolgoztunk az Első Pesti Egyetemi Rádió stúdiójában (izgalmas), ennek hatására vettem egy doboz epret (ehetetlen, még nincs szezonja igazából). a rádió viszont a félévben érdekelni kezdett, kár, hogy olyan hangom van, mint egy ötévesnek. nem baj, a műsor-előállítás nagyon sok fázisból áll. (kár, hogy a hagyományos rádiózásnak nem valószínű, hogy van jövője.)
a hülye elearning nekem ne köszönjön úgy hajnali háromnegyed háromkor, hogy jó reggelt.  szerintem ez udvariatlanság tőle.
erchegyia: te mész a Tétényi Éva-teljesítménytúrára? Zs: ??? ó . még mindig meg tud lepni ez a város.
nem gondoltuk, hogy azzal a problémával kell szembesülnünk, hogy a kitakarított  hűtőbe  visszanő a penész, amíg csak úgy ott van, de nem használjuk. egész egyszerűen annyira büdös volt, amikor kinyitottuk, hogy elment a kedvünk attól, hogy valaha is élelmiszert tároljunk benne. aztán felfedeztük a Gőztisztítót. (köszönet érte Macseknak.) most már nincs sok hátra, és véget érnek a takarítós-felújítós posztok, újra arról fogok írni, hogy mennyire nem vagyok megelégedve a tanulmányaim állásával. sajnálom.
a legeslegjobb az lesz abban, amikor elköltözünk, hogy nem kell négy emelet magasra mászni a szennyeskosárral, csak hogy kiderüljön, nincs szabad mosógép. mondjuk mosógépünk még pont nincs. (de a dolgok mostanában megoldódnak. ne aggodalmaskodjatok .) 
amúgy pénteken tényleg voltunk az ország legelső atomreaktorában, de a felvétel hipertitkos, úgyhogy nem mutathatom meg nektek. (tapasztalat: legközelebb kameraállványt is kell vinni.) másféleképpen volt izgalmas, mint amire számítottam. (és gyönyörű helyen van, amúgy nagyon közel hozzám, úgyhogy a forgatás után rögtön mentem is falat festeni.)
az életemet korszakokra lehet osztani aszerint, hogy éppen melyik állathoz érzem magam hasonlónak. azt hiszem, a csigakorszak lezárult, egy ideje sündisznó vagyok egy mimóza érzékenységével. amúgy általában barátságos sündisznó.
a fürdőszobánk marhanyelv színű lett, tömény, vad rózsaszín. (a gonoszkodó fiúk szerint ronda, a nem gonoszkodó fiúk szerint mediterrán. ) nem lehet minden tökéletes. (a konyha amúgy az lett. sárga. vagyis nem gondoltam annyira szépnek, amíg el nem készültünk a fürdőszobával. amúgy rózsaszín kilépőt szeretnénk, és rózsaszínre szeretnénk festeni a radiátort, a bojlert, a vadiúj csapokat. a tükör hátuljáról leszedtük a koszt, és sajnos megszűnt tükörnek lenni. most már legyen az is rózsaszín. ha lúd, legyen rózsaszín.) jövő héten költözünk!