Szerző: maifosz -
az arcom, amikor ma rájöttem, hogy a magyar mint idegen nyelv mesterhez magyartanári mesterre kell felvételiznem. magyartanárira. egészen eddig a pillanatig azt gondoltam, hogy szuperül berendeztem az életem, és mindent elkövettem, hogy ne lehessek magyartanár. hogy bármi, csak magyartanár ne. (ez nem a magyartanárok ellen van, minden tiszteletem a magyartanároké, az engem olvasó különösen sok magyartanáré meg főleg. a frissdiplomás magyartanároké pláne. de ha arra gondolok, hogy negyven éven át évente két párhuzamos osztálynak mondom el József Attila életrajzát, inkább főbe lövöm magam megyek vissza a balettbe ugrálni mosogatok a mekiben napi nyolc órában. megszerettetni a fiatalokkal az olvasást, az irodalom révén a jobb élet felé vinni őket stb. azt hiszem, rég láttam gyereket, fogalmam sincs, miért akartam tanár lenni. pedagógus életpályamodell, haha.)

Megjegyzések

András üzenete…
Pedig én szívesen tanítanék kiskölyköket, csak éppen a hullámzó dadogásom miatt rizikós lenne eköré berendezni az életemet (neurotizálna). Nekünk a giminkben volt 1 nagyon jó magyartanár PHD-s, ő a kötelező tananyagot mindig feladta kötelező olvasmánynak és az órán mindig egész másról beszélt. Akiknek az volt a célja, hogy leérettségizzenek, utálták, de én azon kapom magam, hogy azoknak a dolgoknak, amiket mondott még a tudomány öregbítésében is sokkal több hasznát veszem (ha ugyan öregbítem), mint a többi könyvtanárnak, akiknél az órájukra való bejárás helyett érdemesebb volt elolvasni a tankönyvet, mert azt adták - szarul - elő. Ez a tanárunk nem tanított középiskolás szinten, igazi polihisztor volt, további magántanuláshoz hozta meg a kedvet. Bár minden magyartanár ilyen lenne, én nem haragudtam rá, sőt, de csúnyát mondanék a többi középsulis tanáromra, ha folytatnám. Úgy is lehet magyartanárnak lenni, és szerintem úgy érdemes. A tananyag kötelező olvasmány én meg az órán érdekes dolgokról beszélnék. Lehet így is csinálni. Én biztos, hogy így csinálnám, csak sajnos az aggasztó dolog, hogy fél évente van pár hónap vagy évente, amíg rettenetesen nehezen beszélek, persze, legalább tudom, hogy mit szeretnék mondani. Ha a művészi vagy tudóóóósi karriérem kicsit megakadna, akkor nagyon örülnék neki, ha lenne ilyen lehetőségem (Sartre is 20 évig egy középsuliban tanított), akkor semmi karriér-frusztrációm nem lenne, tök buli lenne napi 5-6 órát pofázni (ennyit csinálom is), úgy, hogy a hallgatóság issza be, és még fizetést is kapnék érte, dejó lenne. Istenem. Csak sajnos dadogok, pont annyira, hogy félhetek tőle, hogy néha a munkában gátolna, néha abszolút nem gátol a beszédben, de nem, nem volna szerencsés. Régebben volt olyan másfél évem, hogy ha 1 nap 3 órát beszéltem, aznapra elmúlt teljesen a dadogásom, de csak az napra. Ez kezelhető volt. Csak ez azt jelentené tanárként, hogy reggel 4-kor kéne kelnem, 8-ig valakivel 3 órát dumálnom és formában lennék. Mostanában a dadogásom sajnos kiszámíthatatlanabb. Van, hogy 1 évig alig dadogok, nem jobban, mint Churchill vagy Gyurcsány, de a gyerekek kegyetlenek. Szeretném, ha alattam volna egy ilyen védőháló, mert imádok beszélni. Ha a napi több óra dumámért még fizetést is kapnék, meg szemben azzal a 4-5 emberrel, akik az áldozatok, hasznos is lenne, én nagyon örülnék.
2012. január 2. 2:29
András üzenete…
Bőbeszédű ember vagyok, és nem, nem kompenzáció, már akkor is az voltam, amikor még nem dadogtam, soha gyerekként be nem állt a szám. Ezért még fizetést is kapnék! Ha egyetemi tanár lennék, sokkal kevesebb lehetőségem lenne pofázni és talán a hallgatóság sem lenne olyan lelkes, "az ifjúság ígérete az élettel felér". Tudom, voltam középsulis. Én nagyon szívesen tanítanék középsuliban, tényleg. De sajnos dadogok, nem nagyon, de hullámzik. Szóval óáóáóá.Pedig ez lenne nekem talán az álommunka. Egy középiskola nem olyan hideg hely, mint a nagy tudóósok világa. Arra annyira sem vágyom.
2012. január 2. 2:35
András üzenete…
Olyan szívesen elmondanám kiskölyköknek, hogy amikor Dantét olvassák, jusson eszükbe, hogy Dante nem úgy volt költő, amit ez most jelent, mert más volt a tudásformák rendje abban a korban, csak azt vették komolyan, ami versben van, és a költészet a tudományhoz (formális logika, skolasztika) állt közel, tehát Dante nem "költő" volt a szó dekadens értelmében, hanem a tudomány előtti állapotban a kor Francis Fukuyamája, és sokkal inkább így kell őt olvasni (mint humán és reál tudóst, mert az is ugyanaz volt), mintsem "irodalomként", amely meghatározás ma magán viseli a dekadens művészetesztétikát, hogy valaki mondjuk "irodalmár". Dante nem volt "irodalmár". Egyetemen azt mondanák erre, ne mondjak közhelyeket, de ez a gimiseknek talán sokat jelentene.
2012. január 2. 2:47
Névtelen üzenete…
Kutor András újra büntet.:)
2012. január 2. 19:49
Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szerző: maifosz -
Sokáig azt hittem, hogy minden család ilyen: sok időt töltenek egymással, de nem beszélgetnek. A mai napig, felnőtt testvéreim is napokat eltöltenek apával, és én is *állandóan* itt vagyok, amikor éppen Magyarországon. A mi családunkban alig tudunk egymásról _bármit_, de együtt: - járunk koncertre, színházba, kiállításra  - biciklizünk - evezünk - kirándulunk - sütögetünk a kertben - pingpongozunk - és iszonyúan sokat JÁTSZUNK (kártya, társas, de egy félórás útra is előkerül a szókereső) Most már értem, hogy V miért mondta, miután már elköltözött és "hazajárt", hogy fárasztó, hogy én mindig csinálni akarok valamit. Csak üljünk egy kicsit és nézzünk meg egy filmet, beszélgessünk.  Én régóta tudom magamról, hogy szükségem van a strukturált időre. Örökölt vagy tanult? Ki tudja.
Tovább...

Lackfi János: Macska több példányban

Szerző: maifosz -
(na, vajon kinek mutatom ezt a verset? :) ) Macska itt és macska ott, mondd, macsek, te kis mocsok, hány példányban létezel? Van belőled kétezer? Macska itt és macska ott, előbb még tetőn futott, most meg, mint egy sokezer éves szobor, itt hever. Rigót kerget, lomb zörög, prüszköl virágok között, ki-be ugrál ablakon, fürge, mint egy kanmajom. Alszik lépcsőn lefele, legalul lóg a feje, egy fokkal feljebb hasa, legfelül a feneke. Szvingel meredek tetőn, szétcsap madáretetőn, egyensúlyoz hanyagon csibecsontnyi gallyakon. Alszik bárhol bármiképp: lavórban vagy fűben épp, ágról lóg, mint rongybaba, ágya illatos kuka. Villanypóznán felfelé gyorsabban fut, mint a fény, szedren, szögesdrótokon kényes lábbal átoson. Össze-vissza keveri alvás közben tagjait, lába ott és farka itt, s mindez összetartozik. Ennivalót kunyerál, mégis finnyás ugyebár, dorombol vagy énekel: egy és mégis több ezer.
Tovább...