Ma pihenős napot akartam
tartani, tekintettel a hosszú hétre, ami mögöttem, meg a még
hosszabbra, ami előttem áll, úgyhogy reggel gyorsan vettem négy
széket, amiket egyedül hazacipeltem négy buszmegálló
távolságból, aztán elmentem az IKEA-ba, hogy bútorokat vegyek a
húgom leendő szobájába, és azokat a pillanatokat kivéve, amikor
szomorkodtam, amiért a nagyon szép bútorok helyett az
inkább-olcsó-mint-szép bútorokat kell megvennem, meg amikor attól
féltem, hogy mindenki engem néz, amiért egyedül vagyok az
IKEA-ban, borzasztóan menőnek éreztem magam (főleg akkor, amikor
megpakoltam a kiskocsit olyan összsúlyú bútorokkal, mint én
magam, és elnavigáltam a kasszáig anélkül, hogy bárkit is
elgázoltam volna). Mondjuk haza már nem én hoztam, hanem a kedves
delivery manek (menek? médiák
és médiumok?) fogják holnap, de az összeszerelés megint az én
dolgom lesz. Remélem, tudom majd használni hozzá a fúrógépemet
is.
Szóval erős vagyok és
ganz unkaputtbar, és aki ennek az ellenkezőjét állítja,
azt pedig már meg is tudom verni. (Ha akarom, de persze nem akarom,
mert kedves vagyok.)
És mivel kedves vagyok,
megmutatom a kilátást az ablakunkból (ez nem park, hanem egy ún.
reservoir, azaz víztározó, tüskés kerítéssel van
elkerítve, és legalább négy cuki róka pockászterülete) és a
tűzhelyünket, ami annyira öreg, amilyet én még nem láttam. A
landlord tanácsa az, hogy inkább ne használjuk, az én tanácsom
meg az, hogy adja el egy múzeumnak, az árából meg vegyen nekünk
egy újat. (De amíg ez van, addig legalább nem kell új
edényeket vennünk a régiek helyett, amik egyszerűen felszívódtak
költözésünk táján, és amiknek a fiúk természetesen a
nyomukat sem látták, mert úgysem tudunk főzni, úgyhogy ez is
jó.)
Egyébként még mindig
nincs otthon internet, úgyhogy most nem hajnalig internetezek, hanem
hajnalig olvasok, tehát nem is bánom.
Megjegyzések