napló a nappalinkból (14)
if you feel uncomfortable in your own apartment while hosting, that kind of defeats the purpose. by giving a couch for C, we went against all our guidelines (too young, male, hitchhiker & long term traveller, and looks "too cool" to hang out with us). however, aren't rules made to be broken? so we gave him a chance nevertheless. it was a mistake. his attitude (might be a personality trait, but I wrongly put it on the account of young-white-male-American) was questioning our own existence. obviously, if you have to be in defence mode in your home, you might not be the best companion. never again, really. he spent the whole Sunday in the living room wearing nothing but his underwear. you've gotta be a bit more considerate if you crash at someone's couch.
hoztunk néhány szabályt arra vonatkozólag, hogy kiket engedünk be a lakásunkba: ne legyen túl fiatal, ne legyen fiú, stoppos vagy egész Európát bejáró utazó, és ne legyen senki olyan, aki túl menőnek tűnik ahhoz, hogy velünk lógjon. (szóval mi marad? barátságos, dolgozó fiatal lányok Londonban egy hétvégére. működik.) persze a szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket, úgyhogy C-nek mégis igent mondtam, mert nagyon szimpatikusnak tűnt. hiba volt. jelenléte a lakásban mintha az egész létünket veszélyeztetné; állandóan magyarázkodnunk kellett valami miatt (például miért főzünk levest vagy miért van csak húsz társasjátékunk). az egész kommunikációja nagyon támadó volt. lehet, hogy csak a személyisége volt ilyen, az is lehet, hogy ez valami gazdag-fehér-amerikai-férfi dolog. mindenesetre ha legközelebb valaki az egész napot a nappaliban tölti egy szál alsógatyában, azonnal kidobom.
hoztunk néhány szabályt arra vonatkozólag, hogy kiket engedünk be a lakásunkba: ne legyen túl fiatal, ne legyen fiú, stoppos vagy egész Európát bejáró utazó, és ne legyen senki olyan, aki túl menőnek tűnik ahhoz, hogy velünk lógjon. (szóval mi marad? barátságos, dolgozó fiatal lányok Londonban egy hétvégére. működik.) persze a szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket, úgyhogy C-nek mégis igent mondtam, mert nagyon szimpatikusnak tűnt. hiba volt. jelenléte a lakásban mintha az egész létünket veszélyeztetné; állandóan magyarázkodnunk kellett valami miatt (például miért főzünk levest vagy miért van csak húsz társasjátékunk). az egész kommunikációja nagyon támadó volt. lehet, hogy csak a személyisége volt ilyen, az is lehet, hogy ez valami gazdag-fehér-amerikai-férfi dolog. mindenesetre ha legközelebb valaki az egész napot a nappaliban tölti egy szál alsógatyában, azonnal kidobom.
Megjegyzések