égboltsapkájú

Szerintem nonszensz, hogy magolom, hogy kelet-ruméliát 1878-ban visszacsatolták törökországhoz, de autonómiát kapott... és mindezt úgy, hogy közben tudom, hogy a gimnáziumnak, ahova bemegyek holnap, a dolgok jelenlegi állása szerint (igen, negyed 11kor) nincs igazgatója.

Csak én írok, versemnek hõse: semmi. Vak ûrnek voltál viselõse, Emmi - vidám hasadban zsidó voltam s dán is, csordult a számon vád, vér, vodka, ánizs... Szomjazva ezt-azt felnõttem, fel én, ki fuldokoltam más anyák tején, tudom már: `solvet sæclum in favilla`, mert egy mozdony volt csak József Attila, s Babits volt Jónás, Babits volt a cethal, hisz tetszhalott is meglakol, ha meghal, s nehézkes voltunk Isten könnyû álma, de szétnyom bûzlõn, mint a szörnyû bálna, amely Szatmáron Szent István terén rohadt, akár a szóra szánt erény, miképpen Hamlet s Fortinbras, a norvég... Kék formalinban forgat majd az orv ég, ha semmiségre lelkem tán serény: kicsüng a létbõl, mint versbõl a sorvég.

Nem látok, nem hallok, nem létezem... megyek, iszok még egy kakaót, megnézem a szárnyas fejvadászt és Cseh Tamást fogok hallgatni és énekelni, hogy "a lagúnán, él valaki a lagúnán, él valaki, aki más..." És akkor nem kell gondolkodni mindenfélén... Kicsi vagyok meg minden, eszem ágában sincs felnőni, hiszek abban, hogy az emberek egyrészt képesek megváltozni, másrészt meg nem akarnak csak úgy ok nélkül rosszat ennyi gyereknek... meg abban is hiszek, hogy a remény hal meg utoljára... De sajnos egyre kevésbé... zakatolnak a miértek, nem értem, nem értem, nem értem, nem tudom, hogy akarom-e érteni, vagy hogy akarom-e tudni egyáltalán... lehet egyáltalán érteni? Nem szeretem ezt a gonosz világot, pfujj... és nincsenek sehol tündérek meg kétbalkezes varázslók... illetve biztosan vannak, csak ők is félnek a fekete királytól... a Jókirályfit meg nehéz megtalálni... csak szavak vannak, hogy törvény meg jog meg előírás, meg hogy jogszerű, de nem etikus, meg kiskapu és nagykapu és úgyi...

Bóbita, Bóbita táncol, Körben az angyalok ülnek, Béka-hadak fuvoláznak, Sáska-hadak hegedülnek. Bóbita, Bóbita játszik, Szárnyat igéz a malacra, Ráül, igér neki csókot, Röpteti és kikacagja. Bóbita, Bóbita épít, Hajnali köd-fal a vára, Termeiben sok a vendég, Törpe-király fia-lánya. Bóbita, Bóbita álmos, Elpihen őszi levélen, Két csiga őrzi az álmát, Szunnyad az ág sürüjében. Három félkész, piszkozatolt bejegyzésem van... minden gondolat annyira üres, annyira hamis, és igazából nagyon akarok valamit mondani és ott van a nyelvem hegyén, csak egyrészt nem tudom mi, másrészt biztosan ez is szürke nagyon, mint az ég...

jött és mondta és mondta... képzeld el kislány, egy éjszaka lefésülöd a fejedről az összes hajad, képzeld csak el... fedél nélkült ? fedél nélkült ? szia kislány... mi krisnások vagyunk... mennyit áldoznál az éhezők megsegítésére? és a bácsi, aki odafelé is meg visszafelé is felkeltett a vonaton az ötszázas plüssállattal .. és újra és újra és újra, leginkább az aluljáróban persze, de legalább a krisnás srác aranyos volt, csak nem akart elengedni, pedig mondtam én, hogy a szülők keresetéből élek és be van osztva, hogy mennyit viszek pestre ... és visszajönnek és közel nagyon, én meg menekülök, mert nem érdekel az emberiség, az egyes ember se, senki, senki nem érdekel, haza akarok menni, félek a föld alatt, engedjenek ki! egyszerűen látszik rajtam, hogy mocsok rosszul érzem magam odalent, hogy nem akarok rálépni a mozgólépcsőre, hogy szívesen kipróbálnám, milyen lehet a metrósínek közt, mert a metró valami félelmetesen csodálatos dolog és végig egy agyonolvasott könyvtári Shakespeare-...

szerintem hatalmas érettségről tettem tanúbizonyságot azzal, hogy ma egyáltalán nem fakadtam sírva. majdnem igen, de mégsem. ha így folytatom, lassan elmondhatom magamról, hogy igen, megcsináltam, magasabb az érzelmi intelligenciám, mint egy ötévesnek. pedig ez egy rossz nap és még vége sincs. azért a tanárúrtól rendes, hogy megtalálta az elveszettnek hitt szekrénykulcsomat, a nyomdában is rendesek voltak, hogy nem szedték le a fejemet, sőt, még pénzt is adtak kölcsön, anyu is rendes volt, hogy bejött értem, miután egy órát vártam rá, sőt, igazából ma mindenki rendes volt, csak én voltam ügyetlen és feledékeny, meg a körülmények jöttek ki nagyon rosszul. na jó, nem nagyon, de rosszul. és a Kicsihugi pedig úgyis meg fog gyógyulni, persze hogy meg fog, csak ne utalják be az ügyeletről a kórházba, mert annak semmi értelme... milyen gyerekosztály az, ahonnan esténként haza kell hozni a kölköt? az ember mellesleg azt hinné, hogy az újságcsinálás az valami nyugis dolog. csudát... persze én i...